Heather elcsodálkozva hallgatta Adele történetét mindarról, amit a délelőtt újra átélt féktelen vágyak hevében tett ő és Lionel atya a szobájában. A lány hihetetlennek érezte azt a történetet, melyben Adele, mint egy régi szerelemről, mesélt mindarról, ahogy ez a dolog jött és maga alá temette a két fiatalt. A lány akkor huszonkét éves volt, Lionel pedig huszonöt, amikor először találkoztak. Szerelmük maga volt a tökéletes kapcsolat, a minden síkon átívelni képes, nagy horderejű érzelemlöket, mely ennek ellenére elégtelennek bizonyult ahhoz a harchoz, amit végül nem állt ki, évekre elszakítva ezzel két szerelmes szívet. Adele kitért arra is, hogy a rá és Lionelre nehezedő nyomást, amely miatt kénytelenek voltak ezt a nagy szerelmet kútba dobni, az édesanyja rótta rájuk, hiszen neki köszönhetően kellett a fiúnak a papi hivatás útjára lépni.
Heather nem értette, miért nem voltak képesek összetartani a szálat, mely kilenc évig összefűzte őket, miként lehet az, hogy a bájos leány és az őt annyira szerető atya nem állt a sarkára a kapcsolat megmentése érdekében még mielőtt utóbbi nem köteleződött el a hivatása mellett, és ragadta ki a teológia szakról, hogy közösen építgessék jövőjüket, családot alapítsanak. Szinte sokkoló volt hallania azt, hogy kísérteties párhuzam húzódik a két szerelmi szál közt, ami jelenleg uralkodik Adele és az ő szívén, csak annyi különbséggel, hogy ő maga már annak ellenére is menyasszony, és babát vár szerelmétől, hogy Elisabeth asszony próbálja eltántorítani tőle Salmót. Valahogy az az érzés kerekedett rajta felül, hogy sógornő jelöltjére ugyanez a sors fog várni ettől a pillanattól kezdve, ami rá várt, hogy engedett a kísértésnek, és szembe szegülve minden ellenérvvel, tiltó szóval összejött Salmóval kettő és fél éve.
Ma Lionel atya sem tudott mit kezdeni a benne egyre erősödő szerelem végeláthatatlan érzésével, melyet Adele Kozuk iránt táplált. Valahol, a szíve és lelke legmélyén jól tudta, hogy nem volt helyes, amit tett, s felrúgta a cölibátusi fogadalmát, de abban a pillanatban, ott, a régi nagy szerelme szobájában képtelen volt visszafogni magát, parancsolni az erős vágynak, vonzalomnak, ami szélviharként pusztított benne, és átadta magát mindannak a gyönyörnek, amely rávezette őt egyetlen nap alatt, hogy csak és kizárólag Adele a mindene. Az a nő, akiért teológia hallgatóként is vállalta a szigorú elvekkel való szembe szállást, a papnevelde szabályainak megszegését még azután is, hogy a lány már rég elvégezte a szociális munka szakot. Akkoriban csodálatos kilenc évet tölthettek együtt, de szerelmük nem volt elég erős, stabil. Most azonban, hogy tíz év hallgatás után ismét lángra lobbant a rég feledésbe merültnek hitt tiszta és mély szerelem, másképp gondolkozott a témában. Érezte, hogy harcolnia kell ezért a nőért, kettőjükért, és azért, hogy kitörhessen a bánatában választott útvesztőből és végre nőül vehesse kedvesét. Most először azt is érezte, hogy hasonló szituációban van, mint kollégája, Salmo, aki ugyanolyan ádáz küzdelmet tudhat magáénak, mint, amit annak húgáért készül megvívni ő maga.
- Szinte döbbenetes, amit a húgod mesélt a Lionellel való kapcsolatáról – mondta Heather döbbent arcot vágva, mikor kedvesével a parókia hátsó teraszán ülve ebédeltek.
- Számomra az a felháborító, hogy annak ellenére, hogy Adele és Lionel között már egyetemi éveik első éveiben elkezdődött, és kilenc évet voltak együtt, anyám eltiltotta tőle egyik pillanatról a másikra – mert egy keveset Salmo a leveséből gondolkodva. – Jogosan tehetnénk fel a kérdést, vajon Lionel atya miért nem volt elég talpraesett ahhoz, hogy ne folytassa a tanulmányait, és dacolt volna azért, hogy igenis együtt maradhasson a húgommal.
- Adele azt mondta, hogy Elisabeth asszony még odáig is elment, hogy tudassa kapcsolatukat Lionel családjával. Amikor a családja megtudta, hogy mi történik a papneveldén kívül, ők is beleszóltak a történésekbe, és ráerőltették, hogy tartson ki a hivatása mellett.
- Ez olyan dejavu érzés számomra – babrálta Salmo a levesét kanalával.
- Miért? – kérdezte Heather kíváncsian.
- Ez húsz éve velem is megtörtént – vallotta be Salmo félénken. – A papneveldébe kerülésem előtt nekem is volt egy lány az életemben… jóval azelőtt, hogy megismerkedtem volna veled. A románc ugyanolyan heves, szeretetteljes volt, mint a jelenlegi, s mint a húgom és Lionel esetében. Amikor a szemináriumba kerültem, még évekig titokban találkoztam a lánnyal, borzasztó szerelmes voltam, ahogyan ő is belém. Erről aztán a második évben tudomást szerzett édesanyám, és kerekperec kijelentette, hogy felejtsem el, hogy otthagyom ezért a lányért a szemináriumot; igenis végezzem el a teológiát, és engedjem el a lányt!
- Évekig sirattam azt a szerelmet, azt a kapcsolatot, amiből a hivatásom kiragadott. Amikor veled összejöttem, akkor álltam a sarkamra és a többit már tudod…
- Igen, hiszen azóta, hogy sikerült elnyerned a szívemet, egy párt alkotunk, és tervezzük közelgő esküvőnket – fogta meg Heather párja kezét. Salmo gyengéden megszorította az övét, majd folytatta az ebédelést. – Viszont minden szempontból azt érzem, hogy a történelem teljes mértékben megismétli önmagát – jegyezte meg később. – Ugyanaz a szenvedés, ugyanaz a kálvária, sőt igazából szinte minden momentum ugyanaz, kivéve a szerelem kialakulásának napját.
- Csak azt nem értem, miért volt jó édesanyátoknak az, hogy már az első szerelem kialakulásánál mindkettőtök életét tönkre tette?
- Az enyémet azért annyira nem, ha belegondolok – kacsintott rá Salmo Heatherre játékosan, - hiszen te itt vagy nekem, itt van nekünk a születendő picikénk.
- Hm… igazán? – kérdezte Heather huncut mosollyal szemében. Erre Salmónak nem kellett több, nyomban menyasszonya mellé húzta székét, majd forrón megcsókolta ajkait.
- Igen, ebből a szempontból nem érzek haragot iránta, hiszen hála neki megismertelek téged papi hivatásom alatt – cirógatta Salmo a lány arcát gyengéden, - csak te más vagy… ezerszer másabb, mint az évekkel ez előtti kedvesem volt.
- Igen? – ugratta tovább Heather a párját.
- Na, megállj, te kis zsiványkodó bestia! – állt fel Salmo, majd kapta karjaiba imádott menyasszonyát.
- Óvatosabban, Salmo atya, kérem! – kacagott Heather, miközben párja nyaka köré fonta kezeit. – Tudja, hogy nem olyan sokára apuka lesz önből!
- Salmo atya? Adok én neked, te kis piszok! – szaladt be vihogva Salmo a plébániára, karjaiban kedvesével. – Mondod-e még, hogy Salmo atya? – Csiklandozta később, amikor már a szobájában voltak és az ágyán romantikáztak.
- Igen: Salmo atya – kacagott Heather.
- Úgy látom, még mindig nevelésre szorul, Ms. Gonzalez, kérem – csiklandozta tovább Salmo várandós kedvesét. – Nos, halljam: vagyok-e még Salmo atya az ön számára?
- Igen – pattant fel az ágyból Heather, majd szaladt az ajtóhoz, nyomában párjával. Az ajtóban visszafordulva aztán ismét piszkálódva ennyit mondott: - Salmo atya! – Aztán futásnak eredt a folyosó felé.
Salmo erre a lány után iramodott, majd hamarosan elkapta a főbejárat előtt és hátulról gyengéden átölelte. Heather elvarázsolva hozzásimult mellkasához, miközben a pap csakúgy, mint két évvel ezelőtt az első csókjukat követően ujjait a lány ujjai közé fonva megfogta a kezeit, akinek baljára húzott jegygyűrűjének zafír-és gyémánt kövein szikrázó fényt szórva megcsillant a főkapuzat ablaküvegén beszűrődő, lágyan melengető napsugár.
- Nos, utoljára kérdezem meg a kedves, leendő Mrs. Kozuk-tól a következőt: mondja-e még nekem, hogy Salmo atya?
- Talán még egy utolsó alkalommal – mondta Heather kábán. – Salmo atya.
A pap a nyakát csókolgatva visszavezette a szobájába, ahol elengedte kezeit, majd szembe fordította magával, aztán lágy csókokkal árasztotta el ajkait, miközben játszi gyöngédséggel átölelte a derekát. - Annyira szeretlek, életem! – mondta később, immár kedvese szemeit fürkészve.
- Én is téged, Salmóm! – csókolta meg Heather vőlegénye ajkait ismét.
*
Két héttel azután, hogy Adele és Lionel a lány szobájában eltöltött csodás pillanatok közepette úgy döntött, összejön egymással, a két fiatal minden szabad percét együtt töltötte, elmentek piknikezni, kirándulni, vagy épp a kókai plébánián töltötték annak nagy részét. Lionel folyamatosan figyelte minden kérését, minden szempontból igyekezett a kedvében járni, aminek Adele kifejezetten örült. Habár Elisabeth asszony rendkívüli módon ellenezte lánya szerelmi kapcsolatát a fiatal lelkésszel, csakúgy, mint fiáét, a plébános most az egyszer a sarkára állt, és elhatározta, hogy akkor is együtt marad vele, és nem hagyja, hogy újra játszódjon az évekkel ezelőtti eset. Még mit nem! A világért sem. Most, hogy tíz év után ismét a karjaiban tarthatja, csókolhatja, szeretheti, azt érezte, többet nem hagyja kicsusszanni a kezei közül ezt lehetőséget, igenis harcolni fog azért, hogy együtt maradhassanak, és végre egy szép napon ugyanúgy, mint kollégája Heather mellett, megállapodjon mellette élete legvégső pillanatáig.
Ma azonban úgy határozott, hogy elviszi kirándulni kedvesét, és távol mindentől, mindenkitől kettesben tölt vele pár csodálatos napot. Így történt meg az, hogy a szerelmesek végül egy gyönyörű németországi város, Köln felé vették az irányt. Mivel mindketten tökéletesen beszéltek németül, így nem okozott számukra nehézséget eligazodni a város forgatagában. Az odautazás előtt három nappal Lionel lefoglalt egy szobát kettejüknek a Grothern Strasse-n álló impozáns Hotel Fidgerald-ban, amely szobából csodálatos panoráma nyílt a városra.
- Tetszik a kirándulásunk helyszíne, édesem? – kérdezte a kiruccanás első napján, amikor a hotelben pihenték ki az utazás fáradalmait. A szobának egy hatalmas erkélye is volt, amelyen ezen a napon épp kint álltak, és Lionel hátulról átölelve tartotta a lányt, miközben beszélgettek.
- Igen, szerelmem – simogatta Adele a férfi kezeit. – A lehető legjobb ötlet volt részedről, hogy szökjünk el ide a világ szeme elől, és pihenjünk egy kicsit.
- Azt akartam, felejthetetlen legyen számodra a közösen eltöltött időnk minden perce, csakúgy, mint akkor, amikor oly hosszú idő után újra az enyém lettél – mosolygott Lionel, amikor szembe fordult vele a lány.
- Nem tudom a mai napig felfogni, megérteni, miért engedtünk édesanyám szeszélyeinek, és hagytuk, hogy szétzilálja első kapcsolatunkat – fogta meg Adele Lionel kezeit. – Annyira boldogok voltunk, szerelmesek…
- Mint most is. Szerintem szerelmünk nem volt annyira erős, hogy kiállja a rá nehezedő próbát, és ennek okán történt az meg, hogy belőlem pap lett és évekig próbáltam aszerint élni, amit az egyház dogmái rendeltek számomra.
- Most viszont arra jöttem rá ez alatt közel egy hónap alatt, hogy minden megváltozott: a szerelmi kapocs kettőnk között még élénkebb, intenzívebb, erősebb és stabilabb, mint akkor volt. Azt érzem, hogy a bátyámhoz hasonlóan gondolkodsz, és ugyanúgy küzdesz anyám kisdedjátékai ellen, mint ő maga.
- Mert ez így is van, drága Adele-om – csókolt kezet Lionel a lánynak. – Soha többé nem fogom hagyni, hogy bárki és bármi is közénk álljon. Annyira szeretlek, hogy a hivatásomat is félre akarom dobni csak azért, hogy végre örökre veled legyek.
- Jaj, Leo – könnyezett Adele, - én is teljes szívemből szeretlek, és nagyon szeretnék végre a feleséged, gyermekid anyja lenni, mint ahogyan sok évvel ezelőtt is terveztük. Emlékszel?
- Igen, Adele – ölelte magához Lionel a lányt gyengéden. – A papneveldéből rendszeresen kiszöktem, hogy lássalak, veled legyek. Sokszor kapott rajta a rektor, hogy reverendában meglógok onnan, de engem ez már akkor sem zavart különösebben. Éreztem, úgy, mint jelenleg is, hogy hozzád tartozom, te vagy a mindenem, s az a nő, akiért megérte volna küzdenem… sokkal jobban, mint tettem.
- S most tíz év után észbe kaptam, és megfogadtam, hogy harcolni fogok érted és a szerelmedért, a kapcsolatunkért, hogy még édesanyád se tudja eltépni ezt a köteléket. Soha többé nem engedlek el!
- Én sem téged – közelítette meg Adele a pap ajkait, - soha… soha… soha…
Azzal gyengéd csókolózásba kezdtek a hotel erkélyén állva.
