Salmo szomorúan állt szobájának ablaka előtt, szemeivel a szakadatlanul hulló hópelyhek sokaságát pásztázva, melyek a plébániától pár méterre található kandeláber villanyfényében leginkább csak apró pontoknak tűntek. Nem tudta elhinni, hogy édesanyja ennyire szívtelen, érzéketlen és gonosz, hogy nemhogy támogatóan állna hozzá az életében bekövetkezett változáshoz, inkább alárakja a tűzifát, és mindennek tetejében rá is gyújtja a máglyát. Habár most gonosznak mutatta is magát, valójában Elisabeth egy szeretni való asszony volt, aki nagy szeretetben, egyetértésben nevelte néhai férjével, Alexanderrel két gyermeküket, akik közül Salmo volt az idősebb. Volt egy húga is, Adele, aki csak néhány esztendővel fiatalabb nála, és akit nagyon szeret a mai napig. Mielőtt papi hivatásra adta volna a fejét, már akkor is felbukkant előtte a szerelem lehetősége, de csakhamar elhessegette a gondolatát, és mindent megtett annak érdekében, hogy jó pappá váljon, ami közel húsz éven keresztül sikerült is neki. Élete akkor ért igazán fordulóponthoz, mikor megismerte párját, Heathert. Szinte azonnal, már az első találkozás alkalmával egymásba habarodtak, ám úgy rendelte a sors, hogy el kell egymástól szakadniuk, méghozzá évekre. Viszont nem kellett sokáig nélkülözniük egymás társaságát, mert Heathert újból útjába küldte az Isten, és megközelítőleg másfél éve együtt dolgoznak, illetve egy esztendeje együtt is járnak. Hiába azonban ez a boldogság, az édesanyja egyáltalán nem akarja elfogadni, hogy ő már nem Istené, az egyházé, hanem a szeretett nőé, akit rajongásig és szíve legmélyéből szeret. Úgy érezte, jelenleg eddigi boldogságát romba döntötte édesanyja annak ellenére is, hogy kérve kérte egyik szabadnapja alkalmával, ne hangoztassa senkinek azt, amivel szembesült az irodán, mert a megfelelő alkalomra vár, hogy ezt ő maga közölje majd híveivel a megfelelő pillanatban, de süket fülekre talált minden szava. Amíg így gondolkozott, odasétált íróasztalához, kinyitotta fiókját, kivette a kedvesének szánt jegygyűrűt tartalmazó dobozkát, felnyitotta, és továbbra is gondolataiba merülve vizsgálgatni kezdte. Úrrá lett rajta a vágy, hogy most azonnal, édesanyja erőteljes tiltakozása ellenére is a lány ujjára húzza a csodálatosan csillogó ékszert, hogy ezzel is szembe szegüljön az asszonnyal, de egyelőre az őt emésztő kételyek, és persze fájdalom hevében továbbra is elhessegette az eljegyzésnek még a gondolatát is, pedig vágyott már arra, hogy kiléphessen az idők során egyre nyomasztóbbá vált hivatásának árnyékából. Otthagyhassa azt, ami régebben még megnyugvást, örömet okozott neki, mára azonban nem volt több számára, mint egy rá egyre erősebben nehezedő teher, egy béklyó, mely valósággal az egyházhoz láncolta őt jelenlegi akaratán kívül. A gondolatok végeláthatatlannak tűnő tengerében elmerülve végül visszatette a gyűrűt a tokba, behelyezte fiókjába, majd ismét szobájának ablakához sétált, és pillantásait a havas téli világra szegezte.
Heather eközben meleg ruhában, hótaposó csizmában, kezében hólapáttal kisétált eltakarítani a havat a parókia előtti járdáról, hogy ezzel is segítsen barátnőjének az időközben felgyülemlett hóréteg eltüntetésében. A lány észrevette, hogy figyelik őket az ablakból, felnézett, és sajnálkozó tekintettel megállapította, hogy kedvese, Salmo nézelődik, szemeiben leírhatatlan fájdalommal figyelve a lassan hulló hópelyheket.
- Annyira fáj, hogy így kell látnom Salmo-t, Lili – jegyezte meg később, mikor nekifogtak a hóeltakarításának barátnőjével.
- Szegény, óriási megrázkódtatás lehetett neki szembesülnie a ténnyel, hogy Elisabeth asszony alátett egy lapáttal pár nappal ezelőtt – nézett fel Liliana Salmo ablakába, ahonnan a pap most eltűnt.
- Igen, Lili, és ami a legszomorúbb az egészben, hogy borzasztóan szenved emiatt – mondta Heather most a parókia ajtajára szegezve tekintetét, ahol most megjelent Salmo, kezében egy szál cigarettával. – Még sosem láttam ennyire elgyötörtnek, összetörtnek.
- Persze, hogy fáj neki, hiszen végső soron mégiscsak az anyukájáról van szó, aki ahelyett, hogy támogatná, minden erejével igyekszik megkeseríteni a fia életét – mondta Liliana, miközben ellapátolt egy adag havat a kocsifeljáró elől.
- Annyira félek, hogy veszélybe kerülhet a kapcsolatunk emiatt az undok nő miatt – jegyezte meg Heather, lapátját támasztva. – Nem akarom elveszíteni Salmo-t, most, hogy ezt a helyzetet leszámítva minden jól alakult eddig köztünk.
- Ne aggódj, nem fogsz – szólalt meg egy hang Heather háta mögül, amint befejezte mondandóját. Heather megfordult, és szerelme állt mögötte, kezében a füstölgő cigarettával, aki folytatta: - Ne félj, megfogadtam neked, hogy soha senkinek nem fogom engedni, hogy közénk álljon. Még az egyháznak sem. Ehhez ma, holnap és mindig is tartani fogom magam, bármi történjék is.
- Salmo – lépett közelebb Heather a férfihez, aki most elnyomta az elszívott cigaretta csikkét, majd mindkét kezével átölelte derekát, és gyengéden megcsókolta ajkait, majd folytatta: - nagyon aggódom érted, és félek, hogy a lelki megrázkódtatás miatt, amit átéltél édesanyád miatt, ki fogsz hátrálni a kapcsolatból.
- Soha – engedte el Salmo a lányt, majd vette el tőle a hólapátot, és támasztotta a parókia falának, - jól figyelj rám! Soha nem foglak elhagyni, bárki bármit mondjon is. Számomra te vagy a legfontosabb az egész világon, és leszel is, míg élek. Ezt tartsd szem előtt! – Azzal szorosan megölelte kedvesét, majd abban a percben keserves zokogásba kezdett. Heather elszorult szívvel szintén megölelte a férfit, akit már egy éve annyira szeret, és csendes együttérzéssel vigasztalni kezdte.
- Miért ver engem az Isten, mondd? – kérdezte később. – Miért baj az, hogy szeretni merlek? Miért?
- Az nem baj, hogy végre a sarkadra álltál, és annyi év küzdelem után végre felvállaltad, hogy szereted Heathert – mondta Liliana továbbra is a havat lapátolva, - sőt én így tartom helyesnek. Viszont amellett, hogy elfogadtad férfi mivoltod tényét, még - ha mondhatok ilyet - sajnos pap vagy, ráadásul ennek a plébániának a kormányzója. Emiatt tiltakozik édesanyád azellen, hogy komolyan eljátssz a gondolattal, kilépsz a hivatásodból. Ráadásul jelenleg azzal, hogy már egy éve együtt vagy a barátnőmmel, egyházi szemszögből nézve elég rendesen a tilosban jársz. Úgy is fogalmazhatnám, nyakig elmerültél a trutyiban.
- De hiába küzdöttem évekig ellene, mégsem voltam képes megálljt parancsolni vágyaimnak, érzelmeimnek – zokogott Salmo továbbra is, - nem voltam képes megfékezni magamat, hogy már pedig akkor is ellenállok a kísértésnek, és tessék. Édesanyám egy pillanat alatt lerombolta az illúzióimat, a boldogságomat, ami eddig felhőtlen volt.
- Dehogy rombolta! - mondta Liliana hitetlenkedve. - Annak ellenére, hogy ármánykodik, alátok tesz, még mindig itt vagytok egymásnak; még mindig erős kötelék fűz össze benneteket, és ha most úgy is érzed, kilátástalan miden, mégsem adod fel a küzdelmet, mert neked nem az a fontos, hogy jó pap légy egész életedben, hanem az, hogy a barátnőm hűséges párjaként meg tudd állni a helyedet a jövőben.
- Egyet kell, értsek Lilivel, szerelmem – mondta Heather mosolyogva, mikor Salmo abbahagyta a zokogást, és egymás szemeibe néztek. – És mondok neked valamit, ami jelen helyzetedben bízom benne, hogy felvidít: az előbbiekben megjegyzett kitartásodnak, hatalmas szívednek, szeretni való személyiségednek köszönhetően elérted, hogy apránként, de az udvarlásoddal megnyerd magadnak a szívemet, lelkemet és bizalmamat, és teljesen levettél ezekkel egyidejűleg a lábamról. – Majd fogta, és szíve fölé emelte a férfi kezét, és folytatta: - És tovább megyek; a szívem és lelkem örökké a tiéd marad, ezt sose feledd!
- Nagyon szeretlek, angyalkám! – csalt egy komor mosolyt Salmo az arcára, majd csókolta meg a lány ajkait.
- Én is téged – mondta az, amikor összeérintette homlokát kedveséével. Salmo ezután újból magához vonta, majd szorosan megölelte szíve nagy szerelmét, ezt követően visszasétált a parókiára. A két lány komoly arcot vágva figyelte, ahogy eltűnik a hatalmas, kétszárnyú tölgyfaajtó mögött, majd folytatták a hó eltakarítását.
*
Másnap reggel Salmo kómásan ébredt. Álmosan kibotorkált a konyhába, hogy készítsen agának egy bögre kávét, majd az elkészült feketével végül gondolataiba merülve letelepedett az asztal mellé. Gondolataiból még továbbra sem bírta elhessegetni édesanyja ármánykodó viselkedését, és azt, hogy még mindig úgy érezte, élete egy csapásra összeomlott emiatt. Ráadásul bántotta az is, hogy a szenteste éjjelén tartott szentmiséjén sem szólt az ott összegyűlt hívői közösség közt a halk beszélgetés, mint a Heatherrel való szerelmi viszonyáról, és arról, hogy pap létére mekkora gazember, hogy a hivatását csak úgy a semmibe dobná ezért az érzésért cserébe, s mennyire érzéketlen, hogy nem látja be, a hivatása az egyetlen boldogságforrás az életében, s nem a nő, akivel úgy is kész megosztani életét, mint élettárs, s nem úgy, mintha lassan két éve szimpla munkatársa lenne.
Ez a tarthatatlan állapot szilveszterig így folyt, amikor is Heather megelégelte a párját úton-útfélen szidalmazó hívek viselkedését, és úgy döntött, elmegy a hálaadásnapi misére, megmossa az egybegyűltek fejét, hogy mit képzelnek, hogy lelkileg még jobban összetörik plébánosukat, és nincsenek tekintettel arra, hogy van épp elég baja a szitkaik nélkül is.
- Mégis mit képzelnek maguk, úgy őszintén? – kezdte szónoklatát a lány. – Az önök életében sosem volt olyan ember, aki papként úgy döntött, esélyt ad a szerelem érzésének, hiába tiltja ezt tőle az egyház? Ez a szegény ember itt, akit szidnak, egy becsületes, érzékeny lelkű és talpig erkölcsös férfi, akinek csupán egyetlen bűne van, hogy a vallásuk szerint fogalmazzam meg magamat: mert szerelembe esni egy nővel. Meri szeretni, kényeztetni, és mindennek tetejében felvállalja iránta táplált érzéseit.
- Mielőtt én átléptem a parókia küszöbét, szerették, tisztelték, megbecsülték áldozatos munkásságát, segítőkészségét; vidám természete miatt szinte rajongásig szerették, mint papot. Hová lett önökből ez a szeretet? Hová lett önökből a tisztelet? Az empátia? Legyenek egy kicsit megértőbbek, éreztessék vele szeretetüket, és ne túrják ki az egyház berkeiből azzal megbélyegezve, hogy egy mihaszna bitang, aki fittyet hány hivatására! Gondolkodjanak el szavaimon, és rájönnek, hogy ennek a szemét kis fruskának, akinek tartanak önök közül néhányan, igaza van! Köszönöm, hogy meghallgattak!
Erre a padokban ülő hívek megdöbbenve összenéztek, majd elismerően bólogattak, némelyek még tapssal is megjutalmazták határozott fellépésért a lányt. Heather szónoklata olyannyira jól sikerült, hogy a hálaadást követő két hétben híre ment Dányban a különböző közösségek körében. Salmo többé nem volt téma egyetlen bibliakör, mise, de még hittanóra keretein belül sem, akkora hatást gyakorolt a lány a település lakóira.
Egyetlen embernek azonban nem tetszett az, hogy nem sikerült a terve, aki nem volt más, mint Salmo édesanyja, Elisabeth Kozuk. Dúlt-fúlt mérgében, hogy nem tudta elválasztani fiát Heathertől, és olyannyira tajtékzott, hogy lányának már sokszor túl kellett harsognia őt vitatkozás közben, ami ma sem volt másképp.
- Anya, az ég szerelmére, állítsd már le magad! – hitetlenkedett Adele vacsora közben. – Fogd már fel, hogy a testvérem már felnőtt, és rájött, hogy igazán boldog csak és kizárólag ezzel a kislánnyal maradandóan boldog! Szállj le róla és párjáról!
- Adele, az a kis csitri elszerette a hivatásából…
- Igen, és akkor? Tudod jól, hogy Salmo már több éve fülig szerelmes a lányba, és most, hogy végre kereszteződött útjuk ismét, összejöttek. – magyarázta Adele. – A bátyám megküzdött ezért a szerelemért, mert nehezen tudta megbékíteni Heathert. Addig udvarolt neki, amíg végül sikerült összejönnie vele…
- De kislányom, értsd meg, hogy nem helyes, amit művelnek! Ellenkezik az egyházi normákkal. Meg kell akadályoznom, hogy… - tromfolt Elisabeth magából kikelve.
- Nem kell neked semmit megakadályoznod! És most jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! – fenyítette be Adele a vele ellenkező édesanyját. - Mint gyermeked, megtiltom neked, hogy tovább bántsd a bátyámat vagy a párját, mert esküszöm, hogy olyan patáliát rendezek, hogy azt halálod napjáig emlegetni fogod! Világos?
- Ki vagy te, hogy megtilts nekem dolgokat? – pattant fel az asztal mellől Elisabeth fújtatva.
- Egy olyan ember, aki, ha kell tűzzel-vassal védeni fogja a bátyja jó hírét, kapcsolatát, valamint becsületét, és ezért még a saját anyjával sem fél szembe szegülni! – pattant fel Adele is farkasszemet nézve anyjával.
- Teee… - emelte fel a kezét Elisabeth ütésre készen, de lánya elkapta azt a levegőben, és összeszűkült szemekkel megjegyezte: - Az lehet, hogy a testvéremet oda-visszakézből pofon vághattad, mikor rajta kaptad csókolózni Heatherrel, de engem ne merészelj megütni, vagy nagyon megbánod! Én nem a bátyám vagyok, aki csak azért nem ütött vissza neked, mert a hivatása miatt nem tehet ilyet, és mert annak ellenére is szeret téged, mert egy átkozott, megátalkodott gonosz nővé lettél időskorodra! Én a lányod, Adele Kozuk vagyok, és nem fogom engedni, hogy egy ujjal is hozzám érj, mert nyomban ketté töröm a csuklódat, ha ezt meg mered tenni! – Azzal Adele dühösen elengedte anyja kezét, majd kiviharzott az étkezőből. Az asszony egy ideig csak bámult megátalkodva lánya után, majd ebből az állapotából felocsúdva folytatta a vacsorázást.
