Szombat reggel Heather és Salmo a tegnapi polgári esküvője után végre friss házasokként, meglehetősen boldogan ébredt. A fiatal párnak ezen a napon volt az egyházi házasságkötése, és ez alkalomból már korán reggel nagy sürgés-forgás volt Dányban és Vácott. Elisabeth asszony a fogadás helyszínéül szolgáló étteremben rendezkedett, és az utolsó simításokat végezte a pincérekkel, akik szépen megterítettek, hogy addigra, mire a vendégsereg megérkezik, minden tökéletes legyen a mulatozók számára.
Gödöllőn eközben szintén óriási forgolódás volt az ifjú pár lakásán, ugyanis Heathert az alkalomhoz illően készítették elő barátnői, és sógornője, Adele. Ez alkalommal haját apró loknikba tekerték, majd egy picike kontyot készítettek a feje hátulsó részére, mely alá feltűzték a leheletfinom fátylat, a bal oldalra pedig a pálmalevelet formázó, cirkónia-kristályokkal díszített hajtű került. Adele segített neki ezt követően belebújni menyasszonyi ruhájába, miközben a fiatalasszony belebújt törtfehér törpesarkú cipőibe. Amint elkészült az öltözéssel, Liliana felsegítette rá a selyem bolerót, aztán óvatosan elrendezgette vállán az oda omló loknikat. Ezt követően az ifjú asszony óvatosan kisimogatta ruhájából a gyűrődéseket, majd odasétált a fésülködőasztalhoz. Lenge ruhája valóságos palástként suhant utána séta közben, mialatt kirajzolta gömbölyded pocakjának vonalait.
- Hogy érzed magad, most, hogy hamarosan egyházi keretek közt is a testvérem felesége leszel? – lépett oda Adele sógornője mellé.
- A tegnapi idegességtől eltérően, ami a polgári szertartás miatt volt bennem, ma inkább varázslatos érzés kerített hatalmába a tudattól, hogy már csak ez a lépés van hátra a teljes boldogságomig – válaszolta Heather magát méregetve és pocakját simogatva a tükör előtt. – Igazából csodás érzés az, hogy hivatalos keretek közt megköttetett házasságunkra a mai napon kerül rá az igazi pecsét, és Isten előtt is örök hűséget fogadhatunk egymásnak, noha én már nem vagyok katolikus jó ideje.
- Ezt tudom – bólintott Adele, - de ennek ellenére belegyeztél, hogy Salmo eszerint vegyen feleségül téged.
- Bele, mert az a pap, aki összead minket, a legjobb barátom, és nem mellesleg leendő sógora is egyben.
- Ez így igaz – jegyezte meg egy hang a hálószoba ajtajából.
- Lionel – pillantott oda Adele, - te még nem indulsz?
- De, csak bejöttem megnézni, hogy álltok az öltözéssel – lépett be Lionel a szobába, hogy megcsodálja a menyasszonyt. – Mellesleg Heather, csodaszép vagy ebben a ruhában is. Fejedelemien festesz. – fogta meg Lionel jó barátja kezét, majd sergette meg ezt követően.
- Köszönöm, Leo – mosolygott az sasszony.
- Kicsim, ugye nem probléma, ha ma kivételesen külön utazunk le Dányba? – nézett rá kérdő pillantásokkal Lionel kedvesére.
- Nem – rázta a fejét Adele. – Vidd csak le nyugodtan a sógornőmet előre, én majd utánatok megyek Lilivel, Karolinával és édesanyámmal. Add át te a bátyámnak!
- Köszönöm megértésed – csókolta meg Lionel menyasszonya ajkait. – Nos, Heather, akkor amint halottad enyém lesz a megtiszteltetés, hogy utolsó dányi plébánosi szereplésem alkalmával a párod rendelkezésre bocsáthassalak a templom előtt. Megengeded, hogy ezt megtegyem?
- Persze – nevetett a fiatalasszony.
- Hölgyem? – tartotta oda karját Lionel Heathernek. Az asszony továbbra is nevetve belekarolt jó barátjába, majd, amikor Adele a kezébe adta a menyasszonyi csokrot, kezében a virággal, szoknyája alját enyhén megemelve Lionellel oldalán elindult Dányba.
*
Salmo idegesen rótta a köröket a dányi plébániatemplom épülete előtt, miközben néha szemeit régi szolgálati helyére szegezte. Elgondolkozott azon, amikor életének azon fordulópontja köszöntött be, hogy ennek a parókiának lehetett a vezetője, és feleségével dolgozhatott. Számára a tudat, hogy most már ettől, a szerinte szinte nyomasztó hivatástól megszabadult és új életet kezdhetett világi emberként, felemelő, a szabadsággal egyenértékű érzés volt, noha eleinte még szerette végezni a papi kötelezettségekkel járó feladatokat. Egy nehéz, lelkileg fárasztó és megterhelő hivatást szakított meg azzal, hogy maga mögött hagyta lezárulni azt a körszakot, melyben évekig tagadta felesége iránti érzéseit, és igyekezett ezért mindent meg is tenni, hogy csak Salmo Kozuk atyaként tekintsen rá boldog és boldogtalan egyaránt. Még párjától is ezt követelte volna, de Heather szembe ment követeléseivel, és papsága alatt is, amióta ismerték egymást csak és kizárólag Salmónak volt hajlandó hívni. Ha egyszer is azt követelte tőle, nevezze Salmo atyának, az asszony irtózatos haragra gyúlt, és minden egyes esetben jól összeveszett vele, s emiatt kénytelen volt belenyugodni a tudatba, hogy egyetlen ember van az életében egész hivatása alatt Dányban, aki szembe ment mindezzel és sosem volt képes a keresztneve után rakni, a titulusát jelző szót: atya.
Amíg így morfondírozott, megérkezett a menyasszonyi autó. A templom előtt összegyűlt vendégsereg, mintha bombát dobtak volna közéjük, kétoldali sorfalat állva szétrebbent, majd hatalmas hurrogással konstatálta, hogy megérkezett a menyasszony. Lionel óvatosan segített kiszállni az ifjú asszonynak az autóból, kezébe adta a csokrát, aztán óvatos léptekkel odavezette egykori kollégájához:
- Salmo, átadom neked ezt a rendkívüli asszonyt, és fogadd meg, hogy nagyon vigyázol a szívére, lelkére és sosem hagyod ezután, hogy egy alkalommal is fájdalom, atrocitás érje őt! – nyújtotta át Heather kezét a pap Salmónak.
- Megfogadom, és köszönöm, Lionel – vette át Salmo kedvese kezét egykori kollégájától.
- Heather, én most bemegyek, és előkészülök fogadásotokra – ölelte meg Lionel jó barátját. – Ne aggódj, minden rendben lesz!
- Köszönöm a bátorítást! – szorította magához Heather a papot. Miután megszerette egymást a két jó barát, Lionel besietett a templomba, majd utoljára magára öltötte reverendáját, miseruháját, átnézte a szertartás szövegét, és felkészült a házasulandó felek fogadására.
- Nagyon nehéz lehet neki, hogy most nem Adele mellett fog helyet foglalni, hanem kettőnket ad majd össze – mondta Salmo elgondolkodva.
- Azt elhiszem, sőt ezt mondta is a minap, mikor az esküvő előtt beszélgettünk az egyik gödöllői kávéházban – mondta Heather párja kezét fogva – fájlalja, hogy nem ülhet mellette a padban, de ígéretet tett neked, hogy ezt az esküvőt még levezeti.
Ekkor azonban megszólaltak a templom harangjai. A házasulandó felek beálltak a kapuba, majd az orgona hangjára, nyomukban a vendégsereggel bevonultak az épületbe, ahol Lionel mosolyogva köszöntötte az egybegyűlteket és fiatalokat. A ceremónia előtt kitért arra is a mise keretei között, hogy a mai lesz hivatalosan az utolsó alkalom, hogy szentmisét vezet le és esket, mert ezen a napon köszön el véglegesen a gyülekezettől és hivatásától is. Felszólalására sokan elővették zsebkendőiket, majd halkan itatni kezdték az egereket. Fájt a jelenlévő valamennyi hívőnek ugyanis, hogy egy újabb plébános adja fel papi szolgálatát, és kezd új életet hétköznapi emberként. Lionel, látva sírdogáló népet, megnyugtatta a vendégsereget, hogy bár hiába hagyja ott az ő drága Adele-jáért hivatását, számára mindig kiemelt szerepet fog játszani Dány és Kóka közössége, és úgy érzi, a hittanítást továbbra is fontos mérföldkőnek tartja életében, amit továbbra is művelni szándékozik, ha megszűnt a papsággal kapcsolatos összes feladatköre számára. Nem titkolt terve a jövőre nézve, hogy tanítani akarja hittanra a kicsiket és nagyokat, hiszen egy dolog jó volt számára szolgálatának közel tizenhat éve alatt, az pedig a hitoktatás. Ezt az egyet mindvégig kitörő lelkesedéssel és kellő ambíciókkal megáldva folytatta, és fogja folytatni ezek után is.
Leköszönő beszéde után azonban rátért arra fő momentumra, amiért egybegyűltek a mai napon.
- Kedves Testvérek! – kezdte a felkonferálást. – Azért gyűltünk össze a mai napon, hogy tanúi legyünk e két fiatal, és igazán szerelmes szív házasságának. A házasság egy egész életre szóló kötelék, mely azáltal nyer igazi értelmet, hogy Isten a végtelen kegyelmével és szeretetével összeköti két ember életét, s közös úton haladhatnak az anyaszentegyház előtt tett fogadalmuk és a bennük rejlő szeretet által.
- Épp ezért, ha van közöttetek olyan, aki hallott, vagy megtudott valami olyat, mely megakadályozhatja e frigy létrejöttét, szóljon most, vagy hallgasson örökre!
A templomban ülő vendégseregen síri csend söpört végig, miközben Salmo édesanyjára szegeződött némelyek szeme. Az asszony rendkívül rosszul érezte magát a vádló tekintetek gyűrűjében, melyekről jól tudta, hogy mindezeket azért kapja, mert annak idején nyilvánosan megalázta fiát a dányi gyülekezet színe előtt két évvel ezelőtt a karácsonyi szentmisén.
- Magának nincs hozzáfűzni valója a házasságkötéshez, kedves asszonyom? – állt fel a mellette lévő padból az egyik vendég felháborodva. – Nem akar valamit mondani?
- Nem, Eiza asszony – pattant fel Adele is édesanyja védelemében, aki továbbra is kukán ült mellette. – Édesanyám nem kíván akadályt gördíteni a házasság útjába, mert már nem az az ember, akinek megismerték őt két éve.
- Kislányom – szólalt meg végül Elisabeth halkan, - hagyd őt, mert jogosan kérdezte meg, amit kérdezett!
- Ez mégis mit jelentsen, anya? – fordult Adele anyja felé komolyan. – Mi ez az egész?
- Eiza asszony két éve szem-és fültanúja volt, amikor a bátyádat a Heatherrel való kapcsolata miatt besaraztam a dányi gyülekezet előtt.
- Ez nem lehet – pattant ki a padból Adele sírva. Salmo hátra nézett, majd látta, ahogy húga, nyomában édesanyjukkal kirohan a templomból. Szemmel láthatóan fájt neki, amit anyjukról hallott az imént.
- Hogy tehetted ezt? – sírt Adele magából kikelve. Elisabeth asszony látva lánya kiborulását, megállt szemlesütve az alsó lépcsőfokon, miközben hallgatta lánya tajtékzását. – Mondd már! Hogy voltál képes keresztbe tenni a bátyámnak évekkel ezelőtt?
- Nem bírtam elviselni, hogy együtt van Heatherrel – szedte össze gondolatait Elisabeth. – Ezért, amikor eljöttem az éjféli misére, befeketítettem őt, mert akkor azt akartam, gyűlölje meg a nép…
- Saját gyerekeddel? Könyörgöm, a saját gyerekeddel tetted ezt… - kiabált Adele az édesanyjával, majd a hasához kapott. – Au! Nagyon fáj!
- Kislányom! – rohant oda Elisabeth lányához. – Mi történt?
- Szólj Leo-nak! – mondta kétrét görnyedve. Elisabeth asszony fejvesztve beszaladt vőjelöltjéért a templomba, aki az esketési ceremóniát félbe hagyva falfehér arccal szaladt ki kedveséhez. A misepalást zászlóként lobogott a háta mögött.
- Szerelmem! – vette a karjaiba az időközben már földön fetrengő menyasszonyát. – Itt vagyok! Tarts ki, mindjárt hívunk mentőt!
- Mi történt? – szaladt ki időközben Salmo is a templom elé idegesen.
- Összevesztünk… a hasához kapott… – hebegte Elisabeth kiborulva. - … a fájdalomtól összeesett… hívd ki… a mentőt…
Salmo remegő kezekkel elővette a telefonját, majd azonnal hívta a mentőket, miközben dühös tekintetét édesanyján legeltette.
- Ha valami baja esik a húgom babájának, soha nem fogom megbocsájtani neked! – pirított rá Salmo az édesanyjára később.
- Leo – mondta Adele erőtlenül, - kérlek, folytasd az esketési ceremóniát nélkülem! Ne szakítsd félbe! Add össze bátyámékat, hogy legalább ez legyen az egyetlen boldogság a mai napban!
- Nem tudom megtenni – sírt a pap magából kikelve. – Félek, hogy elveszítjük a kisbabánkat. Nem akarom elveszteni a csöppségünket!
- Kérlek, tedd meg kettőnkért! – fogta meg Adele vőlegénye kezét szintén könnyezve. Közben a mentő szirénázva megérkezett. A továbbra is fájdalmaival küszködő lányt hordágyra tették, aztán szirénázva elhajtottak vele.
- Lionel, - ment oda Salmo egykori kollégájához. – Mit kért tőled Adele az előbb?
- Szeretné, ha folytatnám a szertartást – fordult Lionel a templom kapuja felé.
- Figyelj, ha mellette akarsz lenni inkább, megértem…
- Nem – emelte fel a kezét Lionel. – Megteszem, amit kért. Nem akarok csalódást okozni neki és nektek sem. Viszont a fogadást csúsztassuk arrébb pár héttel a kialakult helyzet miatt! Összeadlak benneteket, de szeretném, ha akkor ülnétek meg a lakodalmi fogadást, amikor mi, ha úgy nektek is jó lesz.
- Az a fő, hogy a húgom rendbe jöjjön, és a picivel semmi baj ne essen. – mondta Salmo komolyan. – De tényleg, ha úgy érzed, nem vagy képes levezetni az esketést, majd a ti napotokon újra oltár elé vezetem Heathert.
- Salmo – fordult vissza Lionel most már zokogva. A férfi együttérzően megölelte volt kollégáját, aki keserves sírással egybekötve öntötte ki neki lelke aggodalmait: - nagyon félek. Félek, hogy elment a magzat. Nem élném túl, ha elvesztenénk a picit, értsd meg!
- Figyelj! – nyugtatgatta zokogó volt kollégáját Salmo. – Ha összeadtál engem és Heathert, azonnal elmegyünk a kórházba, és kiderítjük, hogy van a húgom. Meg fogjuk tudni, mi van a picikétekkel. Rendben?
- Rendben van. És köszönöm, Salmo – szipogott Lionel. – Amondó vagyok, hogy ennek a rossz élménynek ellenére is csempésszünk némi jót a napba! – Csalt később egy halovány mosolyt az arcára a pap.
- Szerintem is ezt kéne tennünk – fogta át Salmo leendő sógora vállát vigasztalón. – Adele-lal pedig, ahogy mondtam ezelőtt is, ráér az esküvő után foglalkoznunk. Erre a két barát bevonult a templomba, nyomukban Elisabeth asszonnyal, majd, mikor a két férfi elfoglalta a helyét, Lionel a délután történtek ellenére is fogta, majd összeadta a szerelmeseket végre egyházi szertartás keretei közt is.
