Karolina Wögel másnap reggel, pontban kilenckor munkába állt a dányi plébánián. Gondolataiban tele kétellyel, kérdések végeláthatatlan sorával lépte át a parókia küszöbét, és igyekezett az iroda felé, ahol Heather épp az első feladatainak ismertetéséhez szükséges iratmappákat pakolgatta serényen az íróasztal mellett álló asztalkára. Karolina torkában dobogó szívvel bekopogott az ajtón, majd, amikor Heather szólt, hogy bemehet, még mindig a tegnapi félszegségét magára öltve, besétált a helyiségbe.

Karolina Wögel egy harmincas évei elején járó, magas, vékony, hosszú barna hajú és szemű, dekoratív külsejű lány volt, melyet elegáns járása csak még határozottabbá, kifinomultabbá varázsolt. Elegáns megjelenése a ruháin is meglátszott, de annak ellenére, hogy igen dekoratívnak nézett ki, ezt a külső adottságot soha, egy pillanatra sem használta ki, habár pont evégett is, de bőven lett volna udvarlója, viszont kitartott a munkája mellett. Elvégezte annak idején a plébániai munkatárs képzést, és amikor az első olyan parókián dolgozott, ahol fiatal pappal kellett összedolgoznia életében először, az első évben az az atya elküldte egyetemre, így lelkipásztori munkatárs szakon diplomát is szerzett, amely kifejezetten jól jött neki, hiszen ettől kezdve már bármely parókián is dolgozott az eltelt, közel tíz esztendő alatt, minden plébániai vezető sorban állt előtte, hogy tartson hittan órákat, katekéziseket vagy néha jegyes foglalkozásokat.
Ma azonban ez az elegancia, karizmatikusság és határozottság elveszett belőle rövid időre, hiszen szabályosan félt főnöke párjától, aki még az ő eleganciáján is túltett impozáns megjelenésével, kemény karakterével, impulzív személyiségével. Remegő tagokkal odasétált az íróasztalhoz, leült a mellette álló székbe, majd várta az első oktatást.
- Jó napot, Ms. Wögel! – Köszöntötte Heather kedvesen. – Ha még a tegnapi állásinterjú előtt nem mutatkoztam volna be önnek, a nevem Heather Gonzalez, és én tanítom majd meg önnek mindazt, amit ahhoz tudnia érdemes, ami az itteni feladatainak nagy részét ki fogja tenni mától. Eleinte együtt fogunk ténykedni, majd fokozatosan magára hagyom tevékenységével. Azt várom öntől, hogy március közepére minden feladatrészt tökélyre fejlesztve tanuljon meg, hogy Salmo atyának ne legyen oka panasszal élni önnel szemben.
- Üdvözlöm, Ms. Gonzalez! – fogadta a köszöntést Karolina. – Igyekszem az elvárásoknak megfelelni, habár fogalmam sincs, milyen extra feladatokkal tudnának megbízni, amit ne ismertem volna meg eddigi plébániai gyakorlataim során.
- Nálunk általánosságban véve addig, amíg Salmo nem mondja, hogy végezhet más feladatot is, az irodán a könyvelésekkel, adminisztrációval és minden nap a jelentések naprakész lejegyzésével kell főként foglalkoznia – kezdte az oktatást Heather. – Mindemellett a hívői közösség kedvében is járnia kell, azaz bármi kérésük, óhajuk-sóhajuk van, készséggel útba igazítani, a kérésüknek megfelelő szolgáltatást nyújtani. A legkritikusabb időszakokban időszakonként túlmunkát is végeznie kell a fennmaradt munkarészek tükrében.
- Értem – bólintott Karolina, miközben a lány kezén lévő jegygyűrűt bámulta. Heathernek feltűnt, hogy az új jövevény feltűnően figyeli a becses ékszert, majd megkérdezte:
- Mi a csodálkozásának tárgya, Wögel kisasszony?
- Csak bátorkodom megjegyezni, mennyire csinos darab a jegygyűrűje – felelte az. – Biztos nagyon szeretheti magát a plébános úr, ha ilyen, első látásra drága darabbal adta tudtára szeretetét és szerelmét.
- Szerintem ez az információ nem a közös munkánk mai feladatköréhez tartozik, úgyhogy amondó vagyok, folytassuk a tanulást! – azzal a lány szavaira ügyet sem vetve folytatta annak tanítását.
Karolina szorgalmasan tanulta az irodai feladatok elvégzésének fortélyait, és azt, hogy miként kell lejelentenie az aktuális feladatvégzést, lekönyvelnie a havi számlák kivonatainak számadatait, adminisztrálni az ezekhez és a hívek kéréseihez kapcsolódó statisztikát. Sokszor az irodaidőn kívül is ott tartotta Heather, amelynek az első hetekben Salmo nem örült, végül rájött, ha beleszól párja oktatói tevékenységébe, könnyen összeveszés lehet a dolog vége. Március közepére Karolina, hála Heather áldozatos, sokszor az idegeit próbára tevő oktató programjának, már önállóan kezdte el végezni a rá bízott feladatokat, miközben néha még Heather felügyelte munkásságát egy-egy könyvelés során. Március tizenhetedikétől azonban Salmo úgy határozott, hogy áthelyezi szerelmét a plébániatemplom sekrestyéjébe, hogy az ottani munkákat végezhesse, melyek nagyjából hasonlóak voltak az irodán eddig végzett feladataihoz, viszont ez esetben már újabb feladatkörökkel is bővült számára a repertoár. Salmo kifejezetten büszke volt a lány mérhetetlen szorgalmára, és arra, hogy mennyire segítőkészen áll az egyes feladatrészek megoldásához, és belátta, hogy jó döntést hozott, amikor eldöntötte, hogy a sekrestyében helyezi el segédként menyasszonyát. Heather kifejezetten élvezte a templomi teendőit, viszont nagyon fájlalta, hogy már másvalaki dolgozik a helyén, ráadásul az a valaki van irodaidő alkalmával folyamatosan párja mellett és nem ő, mint eleddig. Liliana ezt észrevette rajta, amikor az egyik mise után takarították a templomot, majd óvatos puhatolózással rákérdezett, mi bántja pontosan:
- Ugye, az a problémád, hogy Karolina Wögel szinte minden nap Salmo közelében van, míg te napokat töltesz a sekrestyében munkálkodva, és alig látva kedvesedet?
- Előtted nem tudom tagadni… így van – ült le Heather a legelső padba komor tekintettel. – Folyamatosan azon kattog az agyam, vajon mit csinálhatnak együtt, amikor nem látom őket…
- Ne légy szamár! – szólt rá Liliana barátnőjére, miközben seprűjével az oltár előtt takarított. – Mégis mit csinálnának, mint dolgoznak? Heather, ha arra gondolsz, hogy Salmo esetleg megcsal vele a hátad mögött, ezt verd ki a fejedből, mert nem igaz! Hiába dekoratív megjelenésű ez a lány, őt nem tudja meghatni, mert totál beléd van bolondulva, kedvesem!
- Ezt nem tudhatod biztosra – erősködött Heather. – Meg különben is… sokkal okosabb, mint én, és ez bármelyik férfit vonzaná egy nőben.
- Az okosság relatív, ahogy a kinézete is – egyenesedett fel Liliana a seprűjét támasztva. – Salmónak nem azért kellett ez a nő, mert vele akar téged megcsalni, hanem azért, mert azt szeretné, ha leendő feleségeként már nem lennél irodai alkalmazott. Már nem vagy az, de emellett mégis rábeszélted, adjon neked feladatot, amit a sekrestyében láthatsz el naponta. Ez a feladat nem megerőltető, sőt így is együtt lehettek, hiszen szentmiséken segíthetsz neki. Salmo pedig nagyon büszke rád, imádja benned ezt az erényedet.
- Ezt ő mondta neked?
- Igen, ő, amikor az egyik este bejöttem takarítani a templomba mise után – mondta Liliana, miközben nekilátott feladata folytatásának. – Épp a miseruháját akasztotta a szekrényébe, amikor beszélgetésbe elegyedtünk egymással. Akkor mondta, hogy nem tudott téged sehogyan sem lebeszélni arról, hogy továbbra is dolgozz, és arra a döntésre jutott, hogy a sekrestyébe helyez. Mivel tudja, hogy rendkívül szorgos lány vagy, teljes mértékben megbízik benned és abban, hogy kifogástalanul végzed majd munkádat.
Mindeközben Karolina az irodán tevékenykedett, és a napi adminisztrációt végezte. Salmo, hogy lássa, hogyan halad feladatával, eleinte naponta, később csak szúrópróba szerűen ellenőrizte le munkáját. Ez ma is így volt, ugyanis ebédidőben, miközben szerelméhez tartott a templomba, hogy elhívja ebédelni, belátogatott az irodába. Amint Karolina meglátta őt az íróasztal felé közeledni, zavarában összecsukta az előtte lévő dossziét, és a papra tekintett. A lelkész odasétált hozzá, kezébe vette a mappát, majd beletekintett.
- Karolina, nem kell megijedned minden egyes esetben, amikor bejövök megnézni, hogyan tudod uralni az itteni helyzetet – pillantott ki Salmo a papírok mögül. – Munkavégzésed gyors és precíz, nem kíván kivetnivalót maga után.
- Igyekszem megfelelni az elvárásaidnak, Salmo atya. – mosolyodott el Karolina. – Egyébként az oktatáson és az interjún feltűnt valami, ami máig nem hagy nyugtot nekem.
- Mondd csak! – ült le Salmo az asztal előtt álló székek egyikére.
- Észrevettem egy jegygyűrűt Ms. Gonzalez balján, amelyre megjegyeztem, hogy nagyon csinos darab – mondta Karolina komolyan. – Amikor megpróbáltam elmélkedni azon, vajon mennyire szeretheted őt, hárított. Miért lehet ez?
- Nem igazán szeret számára idegen emberek előtt megnyílni a magánéletéről – felelte Salmo. – Emlékszem, amikor először találkoztam vele sok évvel ezelőtt, irányomban is ilyen zárkózott volt, de valami oknál fogva nekem sikerült megolvasztanom a jeget benne körülbelül első szóra.
- Ezért lehet az is, hogy távolságtartó és magázódó hangnemben beszél velem? – kérdezősködött tovább Karolina.
- Valószínűleg igen – mosolygott Salmo, - de, ha megszokja, hogy folyamatosan a közelünkben vagy, majd meg fog enyhülni, és a távolságtartó magatartást is elhagyja, ne aggódj.
- Gondolod? – csalt egy komor mosolyt az arcára Karolina is.
- Persze – bólintott Salmo vidáman. Amíg Karolina és Salmo beszélgetett, megjelent az irodán Heather. A lány épp a templom kulcsaiért jött, mert mára befejezte az ottani feladatait. Salmo egyből észrevette rajta az ellenszenvet, amit az új munkaereje iránt táplál, majd, amikor kisétált az irodáról, utána eredt és elkapta őt a főbejáratnál, majd megkérdezte:
- Még mindig féltékeny vagy Ms. Wögelre?
- Nem tudom tagadni, hisz az arcomra van írva – mondta Heather, kerülve vőlegénye pillantásait.
- Szerelmem, legalább próbáld meg oldani a feszültséget benne azzal, hogy adsz neki esélyt a megismerésedre – fogta meg Salmo menyasszonya kezét, - fájlalja, hogy ridegen és elutasítóan bánsz vele, és csak a munkáról vagy hajlandó szót ejteni.
- Salmo, nem szeretnék a munkakapcsolaton kívül más kapcsolatban is lenni vele – mondta Heather komolyan. – Ha te úgy döntöttél, hogy engeded neki a bizalmasabb formát, legyen! Én ezt nem akarom!
- Jaj, te kis lüke – vonta oda magához Salmo a lányt, majd ölelgette meg végül. – A viselkedésedből teljesen egyértelmű, hogy nem azért fújsz rá, mert nem jó munkaerő, hanem azért, mert minden nap a közelemben van, és ez rossz neked. Viszont tegnap is biztosítottalak, és ma is szeretnélek biztosítani afelől, hogy csak és kizárólag te vagy az a nő, akit mindennél jobban szeretek. – Emelte fel később menyasszonya állát. – Soha… jól figyelj minden szavamra: soha az életben nem foglak elhagyni, megcsalni, mert nem azért küzdöttem érted annyi éven át, hogy aztán ekkora gazember legyek veled a végén. Azért küszködtem a szerelmedért, mert veled akarom leélni az életemet, tőled szeretnék gyermekeket, családot. Értsd meg, kérlek!
- Annyira szeretlek! – csókolta meg Heather párja ajkait.
- Én is téged! – cirógatta meg végül Salmo a féltékenykedő lány arcát lágyan. Az eseményeket mindvégig figyelte az irodaajtóból Karolina, és eltöprengett. Eltöprengett azon, vajon hogyan alakulhatott ki ilyen erős, mély szerelem főnöke és annak kedvese között, hogy aztán Salmo annyira kötődjön hozzá, hogy senki és semmi nem érdekli rajta kívül, csak az, hogy tenyerén hordozza, kényeztesse, szeresse. Gondolkodott azon is, miképp lehet az, hogy egy pap minden egyes egyházi tilalommal szembe fordulva kész megszegni minden esküjét, melyeket annak érdekében tett, hogy igenis hithűen végezze a rá kiszabott feladatokat, a rá osztott plébánián. De Salmo ennek teljes mértékben az ellentéte volt; olyannyira, hogy már egyáltalán nem hasonlított azokra az atyákra, akik valóban szívvel-lélekkel űzik hivatásukat, hanem ő tipikusan egyre inkább a világias élet felé tendált tetteiben. Afelé az élet felé, melyet attól a pillanattól kezdve nem is igazán élhetne, amióta arra tette fel életét, hogy lelkivezető legyen. Amíg gondolkozott, figyelte, amint Salmo most lassan elengedi szerelmét, ujjait ujjai közé megfogja a kezét, majd meghitt beszélgetések közepette lovaigas mód kinyitja neki a hatalmas tölgyfa ajtót, végül mindketten eltűnnek az ajtó mögött. Gondolataiból csak akkor ocsúdott fel, amikor Liliana odament hozzá, és megkérdezte:
- Szép pár, ugye?
- Ha lehet ilyet mondanom egy pap és egy egyszerű nő esetében, akkor igen – emelte rá a tekintetét Karolina a lányra. – Tudod, nekem nagyon furcsa ez a kapcsolat.
- Miért? – tárta szét a karját Liliana.
- Nem egy szokványos, hétköznapi szintű helyzet, ami közöttük folyik – felelte Karolina, miközben Liliana kíséretében az irodára, - legalább is én még egyetlen volt munkahelyemen sem találkoztam hasonló szituációval, amelyben a helyi plébános és munkatársa egyik pillanatról a másikra intenzív szerelmi kapcsolatba kezd egymással, és mindenki szeme láttára, látványosan teszik mindezt.
- Salmo és Heather már több, mint tizennégy éve szerelmesek egymásba, és közel két éve járnak együtt ennek ellenére is – kezdte a mesélést Liliana. – Habár ennyi ideje rajongásig bolondulnak egymásért, csak másfél éve sikerült olyan bátornak lenniük egymással szemben, hogy aztán bevallják érzelmeiket a másik félnek. Végül sok megpróbáltatás ellenére is, de január első hetében végül eljegyezte Salmo.
- Vele is volt olyan rideg, elutasító a munkája elején, mint velem? – kérdezte Karolina, tekintetét Liliana szemibe fúrva.
- Fél évig bánt vele ugyanúgy, mint veled – bólogatott Liliana, - de Salmo kitartó udvarlással rövid idő után meghódította őt, és, amint mondtam, azóta egy pár.
- Tudod, nagyon frusztrál Heather viselkedése – bökte ki végül Karolina a tollát babrálva. – Próbálok a kedvében járni, mindent úgy cselekedni, ahogyan elvárja tőlem, de semmivel sem tudok rá hatni. Továbbra is távolságtartó, és nem akar bizalmasabb kapcsolatot indítványozni kettőnk között.
- Ez azért van, mert két évig volt ennek az irodának az ügyintézője, és érvágás neki, hogy Salmo végül úgy döntött, lecseréli őt rád – mondta Liliana a tollát piszkáló lányt figyelve.
- Szeretett itt dolgozni?
- Nagyon szerette a munkáját, gyakran túlórázott, ha napközben sok volt az ügyfél – mosolygott Liliana. – Voltaképp Salmónak ebből lett elege, és ezért mentette fel az itteni tevékenység alól. Szinte kellemetlen kimondani, de nem akarja, hogy dolgozzon, mint miden normális ember, hanem azt szeretné, hogy kizárólag vele és leendő családjukkal törődjön.
- Gondolom, ez Heathernek cseppet sincs ínyére…
- Nincs, mivel ő dolgozni akar az esküvőjük után is, ami logikus, hiszen nem szeret ölbe tett kézzel ücsörögni és épp ezért szeretett volna továbbra is dolgozni a plébánia körül.
- Amúgy szemet szúrt nekem az, hogy mennyire komolyan veszi az itteni munkát, és pont emiatt szigorú volt velem is – ismerte be Karolina végül. – Körültekintően, aprólékosan mondott el mindent, amit tudnom szükséges a munka minél hatékonyabb teljesítésében. Kitűnő tanár volt.
- Látom, Liliana, beszélgetésbe elegyedtél az új alkalmazottammal – jegyezte meg egy hang a lány háta mögül vidáman. Liliana mosolyogva megfordult, majd ennyit felelt.
- Igen, Salmo, és bevallom, kellemes csalódás volt számomra Karolina. Szeretetre méltó egyéniség, és nagyon jó beszélgető partner.
- Meghiszem azt – emelte rá tekintetét a pap újdonsült segédjére, - és mindemellett a végtelenségig precíz.
- Ezek szerint úgy véled, jó döntést hoztál, életem? – kérdezte Heather mosolyt öltve arcára.
- Igen, szerelmem – bólintott Salmo kedvese kézfejét simogatva hüvelykujjával.
- Akkor jó – mondta Heather tekintetét Karolinára emelve. – Miss Wögel, ha valamivel megbántottam önt viselkedésem kapcsán, akkor sajnálom, és megpróbálok önnel megértőbb, kedvesebb lenni. – Mondta később.
- Nem haragszom, Heather, és ha megengedi, felajánlom önnek a mai naptól a tegeződő formulát, elvégre mindketten fiatalok vagyunk még a kölcsönös magázódáshoz, másrészről pedig nagyon megkönnyítené számomra a közös munkát önnel és kedves párjával – mondta Karolina.
- Nem zárkózom el előle – mosolygott Heather továbbra is. – Akkor hát, légy üdvözölve körünkben, Karolina.
- Köszönöm Heather – fogadta a gesztust Karolina. Salmo és Liliana boldogan konstatálta, hogy Heather oly hosszú ellenszenveskedés után végre megadta az esélyt a lánynak arra, hogy nyíltabban kezelje a vele történő közös munkát. Végül a hármas sarkon fordult, és kiment a konyhára, hogy ezáltal is dolgozni hagyja az új jövevényt, aki a kellemes végkifejlet után nagy örömmel és lelkesedéssel vetette bele magát a munkájába.