Este kilenc óra is elmúlt, mire Salmo hazaért családjához egy kimerítő beszélgetés után, melyet édesanyjával folytatott húgát illetően, az egykori családi házának étkezőjében. Heather izgatottan várta őt a konyhában, majd, mikor meglátta férjét felé közeledni, elé sietett, nyakába ugrott, és forró csókot nyomtak egymás ajkaira. A férfi ezt követően szorosan magához ölelte imádott feleségét, aki behunyt szemekkel bújt karjai közé. Salmo boldog volt, hogy végre együtt lehet egy hosszú nap után asszonyával, és megünnepelhetik születésnapját családi berkeken belül. Amikor a pár befejezte a turbékolást, Heather szólt a kislányának, hogy felvágják az apukájának sütött csokoládétortát, melyet korán reggel sütöttek neki születésnapjára. Atina, mint a villám, úgy szaladt be a hívó szóra, és foglalta el helyét az étkezőasztalnál, hogy aztán megkaphassa a részére szánt tortaszeletet.
- Óvatosan emeld magad felé a tányért, kincsem – oktatta kislányát Heather, amint kezébe adta a tányért a tortaszelettel. A kislány, amikor letette maga elé az édességet, felvette villáját, és édesanyja segítségével nekilátott a tortaevésnek. Mikor a kicsi elkezdte enni a tortáját, Heather vágott magának és férjének is egy-egy szeletet, majd leült falatozó kislánya mellé, akinek olykor még igyekezett segíteni is evés közben, nehogy leegye magát. Salmo mosolyogva figyelte kis családját tortájának elköltése közben, mely nyolc hónap múlva új taggal bővül, és konstatálta, hogy felesége valóban olyan tökéletes anyja gyermeküknek, amilyennek lefestette őt édesanyja előtt nemrég.
- Mit nézel annyira, szerelmem? – kérdezte Heather elkapva férje pillantásait.
- Azt, hogy mennyire igazam volt, mikor édesanyámnak agyondicsértelek nemrég – szúrt fel egy tortadarabot Salmo a villájára.
- Mit mondtál neki rólam? – kérdezte Heather kislányát figyelve, aki épp teáját igyekezett felvenni az asztalról.
- Csodálatos feleség és kitűnő édesanya vagy – válaszolta Salmo meleg mosolyra húzva ajkát.
- És mit szólt ehhez a húgod? – segített Heather felvenni Atinának a teás cumisüveget.
- Szokásához híven megint minden voltál számára, csak a sógornője nem – kortyolt bele Salmo a teájába. –Édesanyám úgy szólt rá, hogy fejezze be a hozzá méltatlan viselkedést.
- Legalább anyósomnak van annyi sütnivalója, hogy gatyába tudja rázni Adele-t – itatta meg Heather kislányát.
- Apropó, ha már édesanyámnál tartunk – szúrt fel egy újabb süteménydarabot Salmo a villájára, - üdvözletét küldi neked.
- Nocsak, elfogadta a tényt, hogy a feleséged vagyok? – kerekedtek el Heather szemei a döbbenettől.
- Úgy tűnik, mert védelmedre kelt a húgommal szemben – mondta Salmo.
- Örülök neki, hogy édesanyád végre rájött, számodra a családod az igazi boldogság – törölgette meg Heather kislánya száját, mikor végzett az ivással.
- Persze, hogy rájött, hisz nagyon jól tudja, hogy imádlak mindkettőtöket – ivott egy újabb kortyot Salmo a teájából.
- Figyelj, Atinácska, szaladj és keresd meg Selenát, szivecském, és kérd meg, hogy segítsen megfürödni neked, jó? – szeretgette meg Heather kislányát.
- Rendben, anyuci – nyomott egy hatalmas puszit Atina édesanyja arcára.
- Akkor, szaladj, kisszívem – engedte útjára Heather kislányát, aki kiszaladt a konyhából.
- Szerelmem, készültem számodra valami aprósággal – állt fel Salmo, mikor felesége elkezdte összeszedni a kiürült tányérokat az asztalról.
- Igen? – kérdezte Heather, mikor férje odament hozzá és átölelte gyengéden.
- Igen – csókolta meg Salmo az asszony ajkait, majd kezébe nyomott egy kis ezüstfényű dobozkát.
- Nahát. mi ez? – csodálkozott az asszony.
- Nyisd ki, szívem! – mondta Salmo sejtelmes mosollyal. Heather az utasítást követve kinyitotta a dobozkát, és örömében elsírta magát, mikor meglátta tartalmát, mely egy Zs-medállal ellátott fehérarany nyaklánc volt. A betű szikrázó kristályokkal volt kirakva, melynek az alapja fehéraranyból kovácsolt Zs volt.
- Jaj, drágám, ez a nyaklánc annyira gyönyörű – mondta Heather később, mikor férje kiemelte a becses ajándékot a tokból.
- Beletehetem a nyakadba, életem? – kérdezte Salmo továbbra is mosolyogva.
- Igen, szerelmem – fordult meg Heather. Salmo erre kikapcsolta a lánc biztonsági kapcsolóját, majd óvatosan asszonya nyakába helyezte, és összekapcsolta azt. Ezt követően Heather megfordult,és a férfi megjegyezte:
- Csodálatosan áll neked ez a medál és a lánc.
- Köszönöm - ölelte át Heather férjét.
- Boldog negyedik házassági évfordulót, életem! – csókolta meg végül Salmo felesége ajkait lágyan.
- Neked is, Salmóm! – mosolygott az asszony.

*

- Istenem, de gyönyörű ez a lánc, asszonyom! – csapta össze Selena a tenyerét meglepve, mikor Heather megmutatta neki a tegnap este férjétől, a házassági évfordulójukra kapott ajándékát.
- Ugye, Selena? – mosolygott az asszony hasát simogatva. – Csodálatos ékszer.
- Jaj, asszonyom, látszik, hogy teljesen odavan magáért a kedves férje – mondta Selena mosolyogva, - amióta együtt élnek, folyamatosan a tenyerén hordozza. Most, hogy itt van önöknek Atina és hamarosan megszületik második gyermekük is, még jobban hajt azért, hogy boldoggá tehesse önt és a családját. Igazi mintaférj a párja.
- Igen, az – tette le a fésülködőasztalra Heather a nyakláncát, - őszintén, nem is találhattam volna nála odaadóbb és szeretőbb férjet magamnak keresve sem.
- Jó reggelt, hölgyeim! – köszönt egy ismerős hang a beszélgetőknek a hálószoba ajtajából. Heather a hang irányába nézett, majd gyengéden elmosolyodott, mikor meglátta ott állni férjét.
- Jó reggelt, szerelmem! - csókolta meg Heather párja ajkait, mikor a férfi odasétált mögé és átölelte hátulról.
- Hogy vagy ma? – simogatta Salmo felesége hasát.
- Köszönöm szépen, jól – fogta oda Heather férje kezeit hasához. Selena az egymásba feledkezett szerelmesek láttán úgy döntött, kimegy Atinához, hogy megnézze felébredt-e már, így kettesben hagyva a turbékoló párost. Eközben Salmo óvatosan szembe fordította magával asszonyát, akinek ezután újra megcirógatta gömbölyödő pocakját. – Ha belegondolok, hogy nemsokára újra apa leszek, a szívem nagyot ugrik odabent ettől a gondolattól. – Nézett fel később a férfi feleségére.
- Igazából nekem is nagy meglepetés volt, mikor az orvosom kijelentette a vizsgálatok eredményeit tanulmányozva, melyeket első rosszullétem után végeztek el a nőgyógyászaton egy hónapja, hogy terhes vagyok – mondta Heather. – Valójában mindenre gondoltam, ami okozhatta a rosszullétet, csak pont erre nem.
- De most már tudjuk, hogy mi a helyzet, és boldogabbak vagyunk, mint valaha – ölelte át Salmo várandós feleségét végül.
- Igen, szerelmem, és remélem, akkor még boldogabb leszel, ha megszületik a kicsi – ölelte át Heather férje nyakát, akivel ezt követően gyengéd csókolózásba kezdtek a hálószoba közepén állva. - Nagyon szeretlek, életem! – csókolgatta Salmo felesége ajkait később.
- Én is téged, Salmóm, tiszta szívemből és lelkemből. Úgy, ahogy senki mást nem tudnék ezen a világon – mondta Heather elvarázsolva, amint férje óvatosan felemelte őt és ágyukhoz vitte, ahová aztán letette, és csatlakozott hozzá. Később az ágyon fekve folytatták a meghitt pillanataikat mégpedig úgy, hogy Salmo óvatosan átfogta derekát, és gyengéd csókokkal árasztotta el ajkait. A várandós asszony természetesen élvezte, hogy férje kényezteti, szeretgeti, noha azzal mindkettejüknek tisztában kellett lenniük, hogy terhessége miatt nem szeretkezhetnek akkor, amikor a hév el akarná önteni őket, hiszen oda kell figyelniük, hogy a terhesség zavartalanul folyhasson le, mindenféle akadály nélkül. Salmo és Heather szerelme maga volt a mennyország, az őszinte, ám mindent elsöprő igaz szerelem, melyből annak idején házasságra léptek egymással, és Vác szívében egy luxusnegyedbeli tetőteraszos villába költöztek, ahol aztán egy évre a frigyük megkötésére, családot alapítottak, ugyanis megszületett első közös gyermekük, Atina. Most azonban, hogy újra szülői örömök elé néznek, a megfordult velük világ. Úgy érezték, még jobban képesek szembeszegülni bárkivel, aki kapcsolatuk tönkretevésére tesz bármiféle kísérletet. Ez a gondolatuk kire is esett volna istenigazából, mint Salmo ármánykodó húgára, Adele-ra, aki mindmáig megtesz azért mindent, hogy elválassza a boldog párt, de mint tudjuk, eddig minden próbálkozásával sikertelenül elkövetve mindezt.