Salmo a Lilianával való eszmecsere után egy nappal úgy döntött, a mai naptól fogva minden egyes nap meglepi valamivel Heathert. Liliana elmondta neki, hogy melyik a lány kedvenc virága, étele, itala, sőt még a bonbon esetén is adott neki instrukciókat. A pap hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a nagy ötlet megvalósításába, amely miatt gyakran volt házon kívül, és ez természetesen meglepte Heathert, de a lány végül arra az elhatározásra jutott, nem kíváncsiskodik, miért tűnik el főnöke akár egy egész napra is, és tér haza a késő esti órákban, habár nem tagadta, rettenetesen fúrja az oldalát a kíváncsiság. Salmo tisztában volt vele, hogy ezzel a dologgal felkelti majd a lány érdeklődését, kíváncsiságát, de mindaddig nem cselekedett, amíg látókörén belül volt a lány.
Ma azonban Heathernek dolga akadt a szomszédos település plébániáján, mert az ottani irodista, Marianne lebetegedett, és Lionel atya megkérte, segítsen neki elintézni pár dolgot. A plébános és Heather elég közeli barátságot ápolt egymással azóta, hogy a lány a dányi plébánián dolgozik, és szinte mindent megbeszéltek. Tudta, hogy valójában Heather tiltakozó, és meglehetősen agresszív viselkedésének álarca mögött, amit Salmo atya iránt kimutat, valójában egy tiszta, őszinte érzésű szerelem rejtőzik, egy olyasfajta szeretet, melyet ő papként sosem tapasztalt és tapasztalhatott meg saját bőrén. Tanácsokkal igyekezett hát ellátni jó barátját, és rábeszélni, hogy tegye félre makacs és konok viselkedésmódját, és nyíljon meg főnöke előtt.
- De, Lionel atya – ellenkezett Heather – te is tudod, hogy nem helyes ez az érzés…
- Ácsi! – tartotta fel a kezét a pap. – Fél éve ismerlek, talán jobban, mint Salmo atya a dányi plébánia vezetője. Amióta köztünk, egyházi személyek között ténykedsz, és velem elég bizalmas baráti kapcsolatot ápolsz, én figyellek mindkettőtöket, főleg téged. Te az agresszivitásoddal kendőzöd igazi érzéseidet, miközben Salmót egyre jobban kikészíted érzelmileg. Na ez az, ami nem helyes!
- Nem teheted tönkre azért szegényt lelkileg, csak mert a bosszúszomjad éltet jelenleg, és nem az, hogy végre lásd a fától az erdőt, levetkőzd azt az álarcot, amit jelenleg hordasz, és igenis engedd a paptestvéremnek, hogy szeressen téged, törődjön veled.
- Nem tehetem, Lionel – hajdotta le a fejét Heather szomorúan. Lionel atya erre odalépett hozzá, felemelte állát, majd mélyen a szemébe nézett: – Mert nem akarod. Tudom, hogy nem akarod őt letéríteni a papi hivatás útjáról, de hidd el, ezt az egész mizériát nem fogod sokáig bírni, és te magad fogsz jobban sérülni. Salmót már sikerült szembesítened azzal, amit ellened tett, de ő maga sem hajlandó bevallani magának, mert felvállalni sem meri, már jó ideje.
- Akkor most mi tévő legyek? – kérdezte Heather elfojtott hangon.
- Küzdj, de ne ellene, hanem érte! – hangzott a válasz. – Talán észre sem veszed, de ő is minden nap küzd érted, a szerelmedért; és igen, valóban nem helyes ez a dolog, de szeret téged az elmondottak alapján, amit megérkezésedkor meséltél, és ahogy mondtam az imént ez egy olyan szerelem, mely mindkettőtök részéről viszonzott érzés. Tudom, papként ezt ki sem mondhatnám, sőt ő sem, de rajongásig szeret.
- Ezt meg honnan veszed? – állt fel Heather végül.
- Ő mesélte, mikor egy hete itt járt a parókián, és tanácsot kért tőlem, hogyan békíthetné meg forrongó szívedet, lelkedet – felelte Lionel atya. – Bántja őt a lekezelő stílusod, és az, hogy sokszor levegőnek nézed, pedig ő a főnököd, akivel nem ellenségeskedned, hanem együtt dolgoznotok kéne békességben.
- Amikor rákérdeztem, tényleg csak erről van-e szó, kibukott belőle, hogy nem. Valójában csak köntörfalazott, és elmesélte, hogy mit érez irántad, csak te mindent elkövetsz, hogy figyelmen kívül hagyd őt.
- Ha egyszer nem tehetek mást, Lionel atya! – fakadt sírva Heather. – Nekem évekig nélkülöznöm kellett Salmót, mert képtelen volt felvállalni a bizalmas baráti viszonyt, képtelen volt megalkuvásra több mint tíz éven át. Most meg, hogy mellette dolgozom, legszívesebben a nyakába ugranék sírva, jó szorosan magamhoz ölelném, és fülébe súgnám: „Teljes szívemből és lelkem mélyéből szeretlek!”, de nem lehet. Ez egyet jelentene a hivatása által tiltott dolog, egy nő iránti szerelem tiltott érzésével, és megszegné szinte minden, a felszentelésekor tett esküjét; és ezt nem akarom.
- Jól tudom, mit érzel – mondta Lionel atya, - de ennek a kétoldali érzelemnek tükrében kérlek, fontold meg, mit cselekszel, és azt is, hogy megbeszéled Salmo atyával a köztetek kialakult helyzetet, és pontot tesztek az ügy végére. Ha arra jutna a dolog, hogy a szüzességi fogadalmát megszegi, akkor abban a pillanatban tudni fogod, hogy nagyon ragaszkodik hozzád érzelmileg, és többet nem akar majd elengedni.
- Köszönöm, Lionel atya – ölelte meg Heather jó barátját.
- Nem tesz semmit, és nem kell megköszönnöd – viszonozta az ölelést Lionel – illetve azzal tudod nekem a legjobban honorálni ezt az apró segítséget, hogy elkezdesz pozitív irányba változtatni viselkedéseden, és fogadod Salmo atya udvarlását. – mondta végül az atya, és nyugtatóan megsimogatta a lány hátát.
*
Este hét óra tájban érkezett haza Heather a kókai plébániáról, Loinel atya kíséretében, aki nem akarta őt hazaengedni a sötét éjszakában, ezért úgy döntött, hazaviszi autóval Dányba. Az úton alig esett szó köztük érdemleges dologról, de igazándiból a pap úgy gondolta, nem is igazán lenne miről szót váltaniuk. Ehelyett a lány egész úton hazafelé hallgatag volt, s gondolataiba merülve figyelte az út mentén elsuhanó fákat, a szántóföldek felé igyekvő őz-és szarvascsordákat, valamint az úton szélsebes léptekkel átrohanó rókacsaládot, és apránként felidézte mindazt a beszélgetést, melyet pár órája Lionel atyával folytatott. Tisztában volt azzal, hogy a papnak teljes mértékben igaza van, és most már ideje lenne abbahagynia a haragvó viselkedést, közelebb engedni magához Salmo-t, de még mindig volt elég makacs tartás benne ahhoz, hogy kizárja a békülés lehetőségét kettőjük közt.
Amikor megérkeztek, Lionel segített Heather-nek kiszállni az autóból, majd a lány, hogy megköszönje barátja kedvességét, megölelte, majd a pap ezt követően beszállt autójába és elhajtott. Az eseményeket kendőzetlen féltékenységgel mindkét szemében, végig figyelte szobája ablakából Salmo, ugyanis rosszul érintette, hogy amíg szíve szerelme őt levegőnek tekinti, addig a szomszéd falu plébánosával kifejezetten jó barátságot ápol, jól érzi magát társaságában. Heather, amint a parókia felé tartott, észrevette, hogy figyelik őt az ablakból, felnézett, és tekintete összetalálkozott Salmóéval. Egy rövid ideig szemezett vele a járda közepén állva, majd besétált az épületbe, ahol kellemes meglepetés fogadta a bejárat mellett álló komódon, amely nem volt más, mint egy hosszúkás, kék bársonydobozka. Salmo ekkor óvatosan kilopózott a szobájából, majd a fal mellett lapulva, mosolyogva figyelte, ahogy a lány kinyitja az ékszertárolót, és lágyan elmosolyodik tartalma láttán, abban ugyanis egy csodaszép ezüstlánc lapult, rajta apró, függőlegesen álló forever-medállal.
- Ugye, szép? – sétált oda végül Heather-höz a lelkész kisvártatva.
- Hát te, mit keresel itt? – csukta össze lányos zavarában Heather a bársonydobozt. – Az előbb még a szobád ablakából bámultál rám.
- Kíváncsi voltam, tetszik-e ez a kis ajándék, amit a bejárat melletti szekrényen találtál? – nyitotta fel Salmo ismét az ékszerdoboz fedelét.
- Igen – nézett fel Heather a papra csillogó szemekkel, - nagyon csinos darab, de igazán nem kellett volna fáradnod vele.
- Szerettelek volna meglepni egy icipici aprósággal – felelte Salmo a lányt figyelve, aki továbbra is pillantásait az övéibe fúrva állt mellette. – Esetleg beletehetem a nyakadba? – érdeklődte később.
- Jó ötlet ez? – kérdezett vissza Heather, mikor kiemelte a pap a bársonytokból a vékony ezüstláncot.
- Úgy gondolom, igen – kerülte meg Salmo a lányt, majd kapcsolta szét az ékszer biztonsági kapcsolóját. – Nos, mit válaszolsz kérdésemre?
- Azt, hogy igen – mondta Heather, akinek nyakába ezt követően beletette a becses ajándékot Salmo, majd szembe fordította magával, és megigazgatta a nyakában a picike medaliont.
- Csodásan áll neked ez a lánc – ismerte el Salmo.
- Köszönöm, de most azt hiszem, megyek, megfürdöm, és még kicsit dolgozgatok, hogy holnapra előkészítsem a feladataim nagyobb részét – fordult sarkon a lány, ám Salmo hirtelen a keze után nyúlt, s megfogta azt, amire kénytelen volt visszafordulni.
- Mit csinálsz? – pillantott le a pap kezére, mely lágyan az övére kulcsolódott.
- Ne haragudj, elgyengültem! – engedte el hirtelen Salmo a lány kezét fülig vörösödve.
- Azt észrevettem – fordult meg újra Heather, és kezében az ékszeres dobozzal besietett szobájába.
*
- No, mit kaptál tegnap Salmótól? – kérdezte megjátszott kíváncsisággal Liliana másnap reggel kávézás közben Heathert.
- Csak azt ne mondd, hogy nyakig benne vagy ebben a dologban! – mondta puhatolózó hangnemben Heather, miközben kávéját kevergette az étkezőasztal mellett ülve.
- Honnan veszed, hogy lenne bármiféle közöm lenne ehhez? – kérdezte leplezett megrökönyödéssel hangjában.
- Onnan, hogy magától eszébe nem jutna, hogy ilyen értékes ajándékkal lepjen meg, mivel annyira feledékeny, hogy születésnapomkor se köszöntött fel, csak, amikor felhívtam rá a figyelmét – mondta szemeit forgatva Heather. – Szóval, ki vele! Te voltál az ötletgazda, hogy nyaklánccal lepjen meg?
- Nem tudom, miről beszélsz – malmozott az ujjaival Liliana idegesen, miközben most már leplezetlen zavar vette magát úrrá rajta.
- Szóval te mondtad neki, így van? – köszörülte meg a torkát Heather.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz ezért megharagudni – adta be később a derekát Liliana szégyenlősen. – Igen, én adtam neki az ötletet.
- Pedig sikerült megharagítanod – itta meg kávéját Heather. – Miért kellett ezt tenned?
- Mert láttam rajta, hogy a figyelmedre és a szeretetedre vágyik – vallotta be Liliana. – Tegnap reggel, amikor belátogattam a konyhába, szembesültem azzal, hogy nagyon szomorú. Beszélgetésbe elegyedtem vele, és elmondta, hogy nagyon rosszul érinti közönyösséged. Akkor döntöttem úgy, hogy azt tanácsolom neki, próbáljon meghódítani. Salmo örömmel vette az ötletet, és megígérte, hogy a tettek mezejére lép. Azt nem én adtam neki ötletül, hogy első próbálkozásaképp egy ékszer társaságában térjen haza, de azt igen, hogy lepjen meg valamivel.
- Lili, tegnap este egy pillanatra elgyengültünk… mindketten – vallotta be Heather komolyan. – Nem tagadom, tetszett a figyelmessége, és teljesen levett a lábamról romantikus magatartásával, de meg kellett akadályoznom ennek a gyengeségnek a tovább fajulását, és inkább faképnél hagytam.
- Mert buta vagy – mondta Liliana. – Látszik, hogy valósággal kapar érted, küzd a szerelmedért. De mutasd, milyen láncot kaptál! – nyúlt később a lány a barátnője nyakában fityegő medál után. Heather leakasztotta a nyakából a tegnap este kapott ajándékot, melyet áttanulmányozva Liliana meglepetten észre vételezte, hogy azon egy függőlegesen álló forever-medál függ. Amint közelebbről is megvizsgálta, ráeszmélt, hogy nem csupán egy egyszerű medállal van dolga, hanem annak két szemben lévő végén két keresztnév gravírozott betűje olvasható, melyek a következőképp voltak elrendezve rajta: az alsó, a Heather szíve fölé eső felén egy S, a felső részén pedig apró H betű díszellett.
- Nézd csak! – tartotta oda Liliana barátnőjének az apró medált. – Ez nemcsak egy kétköznapi medál.
- Hogyhogy? – hajolt a nyaklánc fölé Heather kerek szemekkel.
- Ez a medál gravírozott – mutatott rá a nyolcas két végére Liliana mutatóujjával. – Az alsó felén egy S, a felsőn pedig egy H olvasható.
- Tessék? – döbbent le Heather, amint maga is jobban szemügyre vette a becses ajándékot.
- Itt van, ni - mutogatta ismét a két betűt Liliana. Heather és barátnője hirtelen összenézett, mikor tudatosult bennük, mit jelent a medál valójában, amit Salmo ajándékozott egy láncon függve a most teljesen meglepett lánynak.
- Lili… - mondta kisvártatva Heather a kínos csendet megtörve, - csak nem…
- De, bizony, Barátnőm! – bólintott Liliana, kezében még mindig az apró, gravírozott nyolcast tartva. – Ez a jel, amit a medál ábrázol, az örök szerelem szimbóluma Salmo szerint, és azért esett erre a választása. Emiatt gravíroztatta bele mindkettőtök keresztnevének a kezdőbetűjét ebben az elrendezésben, amiben itt látod.
- Bingó! – kiáltott fel Heather. – Ugyanerre gondoltam én is.
- Jaj, te lány, hát még mindig nem elég bizonyíték, amit megtesz érted ez a szegény pára? – ingatta meg a fejét Liliana, miközben visszaadta a becses ékszert tulajdonosának. – Vedd észre, hogy teljesen odáig van érted!
- Lili, nem tehetem, még akkor sem, ha én is ugyanúgy szeretem őt, mint ő engem – tette vissza a nyakába Heather a láncot. – Tegnap este erről beszélgettem Lionellel is munka után, és ő is azt mondta, hogy ne engedjem el a szerelem lehetőségét, amit kínál Salmo jó ideje. Ráadásul nyomatékosította, hogy papként mondja mindezt.
- Legalább Lionel atyára hallgathatnál, ha rám, mint legjobb barátnődre eszed ágában sincs – jegyezte meg Liliana. Ekkor azonban belépett a konyhába Salmo egyik kezében telefonjával, a másikban egy jegyzettömbbel és tollal, melyek közül az utóbbiakat az étkezőasztal Heatherrel szemben eső oldalára rakta, majd leült, és fülén telefonjával igyekezett valamit elintézni, mert le is kanyarított pár, a számára fontos szót az irattömb egyik lapjára. Heather elgondolkozva figyelte, amint a férfi a reggeli intézkedéseibe belemerülve serényen jegyzetel, majd, amint az végez, orra alá dugja a cetlit, ő maga pedig a csicsergést tovább folytatva odébb áll a helyiségből. Liliana egyből felkapta a papírlapot, majd elmosolyodott, amint elolvasta a rajta lévő szöveget.
- Most megint mi van? – kérdezte bosszúsan Heather.
- Olvasd el, azt javaslom! – tolta oda Liliana barátnője orra alá a cetlit újból. Heather felvette, majd elolvasta azt a néhány sort, ami rajta állt:
„Nem bírom tovább elviselni azt, ahogy bánsz velem egy ideje, szívem-lelkem megszakad a gyötrelemtől, amit át kell élnem nap mint nap. Fáj, hogy nem adsz esélyt a békülésre, pedig, ha kérnéd, a csillagokat is lehoznám neked csokorba kötve az égboltról, csakhogy azzal is boldoggá tehesselek.
Salmo”
- Ennek az embernek elmentek otthonról – pattant fel Heather a székről.
- Most mégis mire készülsz? – állt fel Liliana is, majd barátnője nyomába eredt, amikor az dühösen Salmo szobája felé vette az irányt. – Hová mégy? Várj már az Istenért!
- Megyek, és kiosztom a drágalátos plébános urat, hogy fejezze be az udvarolgatást, mert esküszöm, most már oda-visszakézből pofon tekerem, ha tovább folytatja – válaszolta Heather, majd dühös léptekkel odadübörgött Salmo szobájához, és bekopogott rajta...
