Nem sokkal azután, hogy mindent összepakolt, Adele úgy döntött, odaköltözik szerelméhez. Lionel egy kétszobás, hatalmas nappaliszobával ellátott, tágas fürdőszobájú lakást bérelt ki Gödöllőn, hogy biztosítsa szerelmének azt a kényelmet, amit már megszokott régebbi életében is. Adele az elkövetkező napokban az idejét azzal töltötte, hogy berendezkedjen, s mindkettejük számára megfelelő otthonná varázsolja a hatalmas lakást. Lionel nagyon örült, hogy ennyire szorgos, házias lány a kedvese, aki minden téren tökéletes társnak bizonyult számára. Mivel azonban még pap volt, így muszáj volt a legtöbb esetben napi fél órát vezetnie, hogy legalább az esti miséit megtarthassa. Kedvese addig a házi munkát végezte: mosott, főzött és takarított.
Mindeközben Salmo sem tétlenkedett. Június elején megérkezett a határozat, miszerint a hivatása a hónap közepével megszakad, így első dolga az volt, hogy ő is ideiglenes lakhelyet keressen magának és menyasszonyának. Lionel tanácsára végül úgy határozott, hogy közel legyenek húgáékhoz, abban a panelben néznek lakást, melybe ők költöztek be pár héttel a budapesti kiruccanásuk után egy ingatlanba. Salmo ezzel párhuzamosan keresett magának állást egy elektronikai vállalatnál, ahová rögtön fel is vették dolgozni, ám a hosszas procedúra, mellyel a papi hivatás megszakadása járt, elnyújtotta az új munkahelyén történő munka elkezdését.
A lakás, ahová sikerült végül beköltözniük, a Lionel által említett lakástömb első emeletén volt, szinte az általa kibérelt lakás tőszomszédságában. Adele sokszor átjárkált segíteni, az ekkor már négy hónapos terhes Heathernek, aki, bár nem igazán örült a segítségnek, mégis úgy vélte, hogy jobb, ha elfogadja a nemes gesztust, mert a terhessége miatt nem volt szabad emelnie. A lány fájlalta, hogy maga mögött kellett hagynia Dányt és a plébániai feladatait, de azért titkon remélte, hogy visszatérhet még oda és dolgozhat a megszokott munkakörében. A pénz, melyet végkielégítésképp kapott az addig ledolgozott munkájáért cserébe egész jó volt ahhoz, hogy új életet kezdhessen más településen. Nyomasztotta őt, hogy nem dolgozhat egy darabig, de valahol, a szíve mélyén tudta, hogy ildomos ráhallgatni vőlegényére, hogy komplikációmentesen folyjon le terhességének hátralévő öt hónapja.
- Hogy érezd magad most, hogy már együtt élsz a bátyámmal hivatalosan is? – kérdezte Adele egy alkalommal, amikor a fürdőszobában ténykedett Heatheréknél.
- Valahol boldog vagyok, valahol viszont fájlalom, hogy Dány elhagyására kényszerültem. Hiányzik a munkám – válaszolta Heather gömbölyödő pocakját simogatva. – Reméltem az utolsó pillanatig, hogy nem szakad meg az ottani munkásságom, de Salmo határozott. És úgy döntött, felmond nekem.
- Ne szomorkodj! – vigasztalta a lány sógornő jelöltjét. – Salmo mindent azért tett, hogy védjen benneteket. Őt is meg kéne értened. Hamarosan megszületik unokaöcsém, és szükséged van a nyugodt körülményekre, melyet igyekszik megteremteni neked.
- Honnan gondolod, hogy fiú lesz?
- Nem gondolom, hanem érzem és tudom, hogy az első csöppségetek egy aprócska kisfiú lesz – mosolygott Adele. – Egyébként: tudjátok már a nevét?
- Vannak elképzeléseink.
- Éspedig?
- Ha fiú lesz, akkor az apukája nevét viszi tovább; ha lány, feltehetőleg Atina lesz.
- Jó választás mindkettő opció.
- Szerintem is. Apropó: ti hogy érzitek itt magatokat?
- Jól. Végre annyi év kihagyás után boldogan élünk együtt, teljes az összhang köztünk, és szerintem ez az, ami a legfontosabb a köztünk fékezhetetlenül lángoló szerelem mellett.
- Lionel szeretne már családot?
- Igen, viszont még a hivatása az egyház mellett tartja augusztus elejéig.
- Hogyhogy?
- Azt mondogatja egy ideje, hogy az esküvőtökig nem akar lépni, várni akar a dologgal – mondta Adele bátyja egyik ingét vasalva.
- De, ha családot akar, akkor logikus lenne meglépnie ezt.
- Tudom, de Leo… nem is tudom, hogy mondjam… - nézett fel Adele a vasalásból idegesen, -… vagyis elmondhatom-e neked…
- Mit? – kérdezte Heather kíváncsian.
- Az a helyzet, hogy Leo-t kérte meg a bátyám, hogy eskessen meg benneteket egyházi szinten – hangzott a válasz.
- Ez komoly?
- Igen, az – bólintott Adele. – Sőt, Salmo titokban akarta tartani egészen az esküvőtökig a dolgot, mert szerette volna, ha ez lenne részéről a legnagyobb ajándékod, hogy a gyermeketek keresztapa-jelöltje egyben az eskető atyátok is.
- Ha attól félsz, tudomást szerez arról a bátyád, hogy elmondtad a titkát, ne aggódj, nem foglak elárulni neki! – biztosította Heather a lányt belé vetett bizalmában.
- Köszönöm, Heather! Meg fogom hálálni neked ezt a kedvességet valahogyan.
- Miféle kedvességet? – hangzott egy kérdés a nappali szoba ajtajából.
- Lionel – nézett fel Adele a hang irányába. A pap odasétált kedveséhez, majd lágy csókot lehelt ajkaira.
- Adele nem tudott tovább titkolózni, és kikotyogta Salmo titkát – sétált oda Heather a szerelmesekhez. – És azt tudd, ha úgy érzed, inkább Adele-t szeretnéd mielőbb feleségül venni, nem muszáj teljesítened a kérést, amivel megbízott a párom.
- Nem – rázta a fejét Lionel. – Már megbeszéltem az én kicsi szerelmemmel, és ő azt tanácsolta, tartsam magam az ígéretemhez. Meg aztán, mint barát szeretnélek benneteket összeadni, s nem, mint Lionel Großworth atya.
- Milyen jól hangzik: Großworth atya – ugratta Adele kedvesét.
- Igen? – kapta fel Lionel a lányt a földről, majd csókolta meg forrón az ajakait. – Mit szólna a kedves Ms. Kozuk, ha én pedig azt mondanám, az még jobban hangzik, hogy Mrs. Großworth?
- Tessék? – kerekedtek el Adele szemei a döbbenettől. Lionel erre letette karjaiból kedvesét a vasalódeszka elé, majd elővett egy apró, ezüstös fényű dobozkát a zsebéből, s fél térdre ereszkedve felnyitotta, majd megkérdezte:
- Adele Kozuk… készen állsz-e arra, hogy a több mint tíz éve kergetett közös álmainkat megvalósítsuk, és közös úton járva folytassuk tovább életünket?
- Azaz? – kérdezte Adele könnyeivel küszködve.
- Hozzám jönnél feleségül? – hangzott a kérdés.
- Boldogan – szipogott a lány. Lionel erre kivette a dobozból, aztán az ujjára húzta a gyémántokkal ékesített fehérarany karikát, majd lágyan megcsókolta ajkait.
- Gratulálok nektek! – mondta Heather elismerően. – Úgy látom, a mi esküvőnk után újabb házasságkötés lesz készülőben.
- Már nem bírtam tovább várni a lánykéréssel – mosolygott Lionel menyasszonyát ölelgetve. – Évek óta arra a pillanatra vártam, amikor újra együtt lehetek az én kicsi Adele-ommal és végre feltehetem neki a boldogító kérdést. Hisz ő az a nő, akit mindennél, még a papi hivatásom tényénél is jobban szeretek kerek e világon.
- Nem is értem, miért nem küzdöttél érte jobban a legelső alkalommal. Látszik, hogy bolondulsz érte.
- Mert nem volt elég erőm szembe szállni Elisabeth asszonnyal és a saját családommal – cirógatta a pap kedvese arcát. – Két hónappal ezelőtt pedig, mikor újra a karjaimban tarthattam hosszú idő után, megfogalmazódott bennem, hogy többé nem engedem el őt. Csodálatos érzés végre mellette nyugovóra térnem, ébrednem és kelnem nap mint nap, és éreznem szerelmes érintéseit, csókjait.
- Most úgy beszélsz, mintha Salmót hallanám – nevetett Heather.
- Talán azért érzed így, mert ő is ugyanolyan szerelmes beléd, mint én az én drága szerelmembe.
- Meglehet – mondta Heather, majd, hogy kettesben hagyhassa a friss jegyeseket, kisétált a fürdőszobából.
*
Este tíz óra is elmúlt már, amikor Salmo a hivatásának megszakadásával kapcsolatos ügyek elintézése után hazaért kedveséhez. Nagyon fáradt, kimerült volt, éppen ezért úgy döntött, hogy vacsora után nyugovóra tér, hogy kipihenhesse a nap fáradalmait. Vacsora közben Heather elújságolta neki, hogy hamarosan másik esküvő is következni fog, ugyanis Lionel pár órával ezelőtt eljegyezte végre a húgát. Salmo nagyon megörült a hírnek, és megígérte, hogy a következő napon meglátogatja az ifjú jegyeseket, és gratulál nekik a kézfogójukhoz. Vacsora után a férfi megfürdött, fogat mosott és lefeküdt pihenni, majd a fáradtságtól azonnal álomba is merült.
Másnap Salmo úgy döntött, ígéretéhez híven átlátogat húgáékhoz, hogy kifejezze gratulációját az egy nappal ezelőtt történtek okán. Amikor aztán bekopogott és benyitott a lakásba, hatalmas meglepetés érte, ugyanis édesanyja, Elisabeth jelent meg az előszobában, hogy fogadja látogatását. A férfi továbbra is meglepve besétált az előszobába, majd szemeit édesanyján legeltetve megkérdezte:
- Anya? Te mit keresel itt?
- Csak gondoltam, eljövök meglátogatni a húgodat és párját. – Felelte az asszony, végül habozva hozzátette:– Salmo, jó, hogy jössz, mert beszélni szeretnék veled.
- Azt gondolom, ezt már megbeszéltük… - indult meg a nappali felé Salmo, ám édesanyja ekkor, hogy megállítsa, a keze után nyúlt.
- Fiam, várj! – fogta meg Elisabeth fia kezét gyengéden. – Hallgass végig!
Salmo erre kelletlenül megállt az ajtóban, és komor tekintettel az asszony szemeibe nézett.
- Kérlek, bocsáss meg nekem az elmúlt években tanúsított viselkedésemért! – fakadt sírva Elisabeth, továbbra is fia kezét fogva. – Adele rávezetett, hogy mi a legfontosabb mindkettőtök számára, s mi az, amiben sosem kellett volna akadályt gördítenem utatokba.
- Ez húsz évvel azután jut eszedbe, hogy bennem is törést okoztál az első nagy szerelmem elmarásával? – fakadt sírva Salmo. – Amikor kispap voltam, én is szerelmes voltam egy lányba, de te rám erőltetted a hivatásomat. Húsz évvel később, amikor újra szerelmes lettem, ismét tönkre akartad tenni kapcsolatomat; csak azzal a különbséggel, hogy azzal érveltél, pap vagyok, viselkedjek is úgy!
- De…
- Semmi de, anya! Csak Lionel, Adele, Liliana és a volt irodai alkalmazottam, Karolina a megmondhatója, mennyi keserűséget okoztál nekünk azzal, hogy mindent megpróbáltál megtenni a kapcsolatunk megszakadásáért. Csak ők tudnak minden egyes küzdelmem legnehezebb szakáról, mikor is foggal-körömmel ellenezted, hogy eljegyezzem a nőt, akit szeretek. Igen: szeretem Heathert úgy, mint eddig soha senkit nem szerettem. Tiszta szívemből és lelkemből. De te ezt honnan is tudnád, hiszen már rég éreztél ilyet… ha éreztél egyáltalán hasonlót!
- És tudod, ennek a nőnek hálás vagyok, mert apránként rávezetett, hogy nem a papi hivatás az életem útja, rávezetett, hogy az igazi boldogság a világi életben vár rám, s nem a híveket és az egyházat szolgálva. Mert mit is ér úgy a plébánosi tisztség, a papság léte, vagy akár a teológiai diploma, ha nem foglalkozol vele, szívvel-lélekkel? Ha a szíved, lelked és tested másé és nem az egyházé?
- Én Heatherért megszegtem a szüzességi és engedelmességi fogadalmamat is, ártatlanságomat áldoztam kettőnkért. És igen: bevallom, pap voltam, amikor eljegyeztem, s akkor is, amikor kiderült, hogy apa leszek. S vállaltam a hivatásom alatt végig, hogy ezt a nőt szeretem. S most, hogy már nem vagyok pap, teljesen hivatalossá tehetem vele a kapcsolatomat, és nem fogom engedni, hogy árts nekünk bármivel is!
- Fiam – vezette vissza Elisabeth Salmót az előszobába. – Tisztában vagyok vele, mit tettem, és azzal is, hogy nagyon elviselhetetlenül, agresszíven, elutasítóan bántam kedveseddel. De ez azért volt, mert nem akartam elhinni, hogy már nem vagy Salmo Kozuk atya, akivé felszentelésedkor lettél. Legalább is az ő számára nem.
- Az ő számára sosem voltam Salmo atya… mindig is úgy kezelt, mint egy érett férfit, ugyanolyan embernek tekintett, mint ő saját maga.
- Hadd fejezzem be, kérlek! – Salmo erre kelletlenül megállt az előszobában és hallgatni kezdte édesanyja vallomását: - Nem akartam tudomásul venni, hogy az én drága kisfiam többé nem akar a hivatásának élni, és ezért hiúsítottam meg két és fél éve az akkori év karácsonyára tervezett kézfogótokat. S tovább haladva ezen a szálon azért nem akartam elfogadni annak a tényét sem, hogy részedről unokám fog születni. Ha még nem késtem el vele, és szeretsz, mint édesanyádat, kérlek a mindenható Istenre, bocsáss meg! Bocsáss meg ennek a házsártos vénasszonynak, akinek csak annyi hibája volt egész életében, hogy megpróbálta tönkre tenni életedet még jobban annál, amennyire már így is megtette!
Salmo erre elengedte édesanyja kezét, majd hangtalan zokogással a nyakába borult. Hogy is tudna haragudni arra az asszonyra, aki immár, lassan negyvenhárom éve életet adott neki és szeretetben nevelte őt! Hogyan is tudna haragudni úgy, hogy annak ellenére is szereti őt, amit éveken át cselekedett annak érdekében, hogy megtartsa hivatása útján, de mindhiába! Most itt állt előtte az a nő, aki a házsártossága ellenére egy valójában csupaszív lélek, képtelen volt megbocsájtásaképp nem megölelni. Az eseményeket Adele és Lionel a nappaliszoba ajtajából figyelte, miközben szemeikből az öröm könnyei csörgedeztek. Végül úgy döntöttek, hogy nem avatkoznak bele, inkább hagyják, hogy a lány bátyja és édesanyja annyi év ellenségeskedéssel töltött időszak után békéje jeléül úgy ölelhesse egymást, mint édesanya és fia, akik ezen a napon találtak egymásra újra.
