Elszánt cselekedet

 - Hogy voltál képes arra, hogy tönkre tedd a Heatherrel közösen szövögetett álmaimat? – üvöltött Salmo az édesanyjával magából teljesen kielve, amikor hazalátogatott Vácra. – Hogy tehetted, amit karácsony előtt műveltél a templomban? Ezzel elérted azt, hogy szinte egész Dány azzal volt elfoglalva, hogy párom van, és mindennek tetejében úton-útfélen megaláztak, mindenféle senkiházi gazembernek lehordtak, csak mert te a fülükbe tetted a bogarat, és nem hagytad meg nekem azt a lehetőséget, hogy én, magam mondjam el nekik a megfelelő pillanatban a hírt.

- Kisfiam, kérlek, hallgass meg… - kezdte mondandóját Elisabeth, de nem fejezhette be, mert Salmo nyomban szavába vágott: - Már nem vagyok az édes kicsi fiacskád, aki harmincegynehány éve voltam! Jó ideje felnőtt vagyok, vannak saját érzéseim, vágyaim, terveim a jövőmre nézve, ezek közt nem szerepel a hivatásom tovább folytatása, fogd fel végre!

- Te nem tudod, miket beszélsz – mondta Elisabeth nyugodtan, miközben fiát figyelte, amint az fel-alá járkál a nappaliban, és vádló tekintettel hánytorgatja fel neki a múltat, - az a kislány teljesen elvette tőled a józan ítélőképességedet, és nem veszed észre, hogy nem a tervezett új életed, hanem a hivatásod útja az igazi életed.

- Ebben tévedsz! – robogott oda Salmo az anyjához fújtatva. – A józan ítélőképességemet akkor veszíteném el végleg, ha még közel negyvenhárom évesen is hagynám, hogy befolyásolj, ahogy eddig is igyekeztél tenni éveken keresztül, hogy a papi hivatás mellett tarts! Amikor először lettem szerelmes, akkor is beleszóltál az életembe, mondva, ha elkezdtem, fejezzem is be a teológiát! Tessék, befejeztem; de újra szerelemes lettem, és most nem fogom engedni, hogy megismétlődjön ugyanaz a játszma, amit húszéves koromban egyszer már eljátszottál! Nem engedem meg neked, hogy újabb kapcsolatomat semmisítsd meg!

- Salmo, amit teszel, nem helyes, sőt elfogadhatatlan, mivel egyházi személy vagy – próbálta eltántorítani elszánt harcától Elisabeth fiát.

- Ne tanítsd meg a halat úszni, tisztában vagyok vele, hogy nem Istentől való dolog az, hogy felvállalom a Heather iránt érzett mérhetetlenül erős és fékezhetetlen szerelmemet, és az, hogy őt választom inkább, minthogy továbbra is Salmo Kozuk atya legyek és Isten szolgálatában álljak – hajolt oda az édesanyjához Salmo dühös pillantásokat vetve az asszonyra. – És most jól figyelj: ha tetszik neked, ha nem, igenis el fogom jegyezni; igenis feleségül fogom venni polgári és egyházi esküvőn is; és mindezeket egybe véve ott fogom hagyni érte a hivatásomat, ha addig ismered el, hogy van egy fiad is a lányodon kívül.

Azzal felegyenesedett, kirobogott az előszobába, felkapta kabátját, és az ajtót maga után bevágva elviharzott a lakásból könnyeivel küszködve. Fájt neki, hogy azzal az asszonnyal, aki negyvenkét éve életet adott neki, gyerekkorától kezdve szinte imádott, most ádáz harcot kell vívnia a szerelme és kapcsolata védelmében. Mikor leért autójához, beszállt, és a felgyülemlett düh, fájdalom hirtelen feltört belőle, majd elsírta magát. A keserves zokogás aztán percekig rázta, majd, amint felocsúdott ebből az állapotából, beindította autóját, aztán elhajtott a szülői háztól.

Az úton hazafelé menet továbbra is dühével viaskodva vezetett. Folyamatosan a miértekre és hogyanokra kereste a választ, és arra, hogy az anyja mennyire a hivatás útján akarja tartani, és mindezért még arra is képes, hogy erőszakkal megpróbálja ott marasztalni, miközben szétzilálja a Heatherrel közös elképzeléseit.

A mai patália után, amit a szülői házban kivert a párja és kapcsolata védelmében, azonban még elszántabb lett, mint tavaly karácsonykor volt, még erősebben vágyott arra, hogy megleckéztesse édesanyját, és csak azért is feleségül kérje, első sorban szerelemből, másodsorban pedig dacból kedvesét, akivel immár másfél éve van együtt. Ebben a pillanatban a legkevésbé az érdekelte, milyen reakciót vált ki majd az eljegyzés híre az anyjából, vagy bárki másból, aki ezt a kapcsolatot ellenzi, csak az a gondolat éltette, hogy amint eljegyzi Heathert, azonnal megszüntesse az egyházzal való kapcsolatát, és kilépjen a papi hivatásából. Amíg elgondolkodva vezetett, lassan hazaért. A távolból egyből kiszúrta kedvesét és Lilianát a plébánia előtt állva, amint a frissen lehullott újabb hóréteget serényen igyekeztek eltakarítani a bejárat és a kocsifelhajtó elől. Autójával lassan odagurult a parókia kerítése elé, kiszállt, leriasztózta, majd slusszkulcsát a zsebébe süllyesztve az épület felé vette az irányt. Heather, amint meglátta őt közeledni, hólapátját a plébánia falának támasztotta, eléje szaladt, majd karjai közé ugrott. Salmo szorosan magához ölelte, aztán karjaiba kapva bevitte a kellemes levegőjű épületbe.

- Mi volt Vácon? – kérdezte kisvártatva a lány.

- Összevesztem édesanyámmal a tavalyi balhé miatt – ecsetelte Salmo a történteket, - és kijelentettem, ha addig ismeri el, hogy van egy fia is a lánya mellett, de feleségül foglak kérni és venni.

- Mit válaszolt rá?

- Állandóan azt szajkózta, hogy nem tisztességes dolog, amit teszek, és hogy úgyis rá fogok döbbenni, nekem a házasélet nem való – mondta Salmo.

- Látszik, hogy nem tudja elfogadni a tényt, bármivel próbálkozik is, nem tud elválasztani minket egymástól – jegyezte meg Heather, miközben a férfi bevitte a szobájába, ahol letette a földre. Ezt követően íróasztalának fiókjához lépett, elővette a kis vörösbársony dobozt, aztán kedvese elé állt.

- Úgy érzem, annak, hogy megkérjem a kezedet, ebben a percben jött el az ideje – nyitotta fel később a doboz fedelét, majd óvatosan kiemelte onnan a fehérarany karikát és fél térdre ereszkedve megfogta Heather balját, majd folytatta: - épp ezért én, Salmo Kozuk megkérdem tőled, Heather Gonzalez: hozzám jönnél-e feleségül?

A lány a meglepetéstől és az öröm könnyeitől alig tudott megszólalni egy darabig, majd, amikor összeszedte magát valamennyire, könnyei közt ennyit felelt:

- Boldogan.

Azzal a lelkész óvatosan ujjára húzta a csillogó ékszert, majd átölelte, és édes csókkal pecsételték meg a jegyességüket. Salmo boldog volt, hogy végre elszánta magát erre a lépésre, és hogy ezzel egyidejűleg lassan, de biztosan eljön majd annak az ideje is, amikor örökre otthagyja a hivatását, és új életet kezdhet menyasszonyával, maga mögött hagyva Dányt, a hivatásával járó összes kötelezettséget. Ekkor azonban kopogtattak az ajtón. Liliana volt, Heathert kereste, mert már jó ideje nem tért vissza havat lapátolni a parókia elé, ahol a falnak támasztva otthagyta lapátját. A lány betessékelte barátnőjét kedvese szobájába, ahol balját felmutatva elmondta, mi oka volt a távol maradásra.

- Gratulálok, barátnőm! – ölegette meg Liliana legjobb barátnőjét. – Légy majd nagyon boldog leendő férjed oldalán!

- Már most mérhetetlenül az vagyok – vizsgálgatta Heather jegygyűrűjét, melynek gyémánt-és zafír kövein vakító fényt szórt az ablakon beáramló pislákoló napfény, - hiszen az én drága Salmóm menyasszonya lehetek a mai naptól fogva, és közösen lépdelhetünk az esküvő felé vezető úton.

- Bátor cselekedet volt tőled, hogy az árral szemben úszva is, de szembe szálltál kettőtökért Elisabeth asszonnyal, és a tiltása ellenére is feleségül kérted Heathert – fordult Salmóhoz Liliana elismerő pillantásokat vetve.

- Már nem akartam ezzel a dologgal tovább várni – sétált oda Salmo kedvese mögé, akit végül játszi gyengédséggel átölelt hátulról, - így is a tervezett időpontnál jóval később sikerült megejtenem, mivel karácsonykor az akkor történt események miatt nem sikerült ezt a lépést megtennem.

- Azt ne bánd – lelkendezett Liliana, - ugyanis ma, annyi kínszenvedés után is, de megtetted az első tervezett lépést a házasság felé vezető úton. Édesanyáddal dacolva is, de felülkerekedtél az összes elétek gördülő akadályon, és sarkadra állva felvállaltad a kapcsolatotokat a falu hívői közössége előtt is. És ha megengeded, megjegyzek még valamit: ezzel a cseppet sem hétköznapi tetteddel még inkább bizonyítottad, hogy te igenis Heathert akarod magad mellett tudni, és nem Istent tovább szolgálni. Ennél nagyobb bizonyosságra nincs szükség ahhoz megmutasd, kitartóan küzdesz a kapcsolatodért, szerelmedért, és minden mást figyelmen kívül hagysz mindezekért cserébe. Megérdemled a boldogságot, hisz az igazi boldogság már nagyon rád fért!

- Köszönöm, Liliana – mosolyodott el Salmo kedvesen.

- Most pedig, ha megbocsájtasz, ellopom a menyasszonyodat, mert van még dolgunk az udvaron – mondta Liliana végül barátnője szemeibe fúrva tekintetét.

- Egy pillanat – mondta a férfi, majd szembe fordította magával mennyasszonyát, és édes csókot nyomott ajkaira, - most már mehet.

*

A hó továbbra is megállás nélkül esett Dányban. Az előrejelzések január közepére megjósolták, hogy még ennél is több csapadékra lehet számítani, ami az elmúlt napokban lehullott, ezért az embereknek napi feladatot adott a hó eltakarítása házaik kapujából. Heather és Liliana immár megközelítőleg két hete tevékenykedett a plébánia környékén a havat lapátolva, de úgy tűnt, hogy bizony, a makacskodó csapadékfajta nem adja magát könnyen, mert akárhányszor eltakarítódott a kocsifeljáró és a kapu elől az előző réteg, máris újabb fedte be a járda aszfaltját. Heather lassan egy hete volt Salmo jegyese, és a pap minden pillanatban továbbra is körbe udvarolta, csak kapcsolatukkal és vele foglalkozott, hivatására vajmi kevés időt szánva. Január végére olyan mértéket öltött a hivatástól való elhidegülése, hogy egyre kevesebb alkalommal látta el a plébánosi tisztjével járó feladatait, nem igazán tartott hittan órákat, jegyeskurzusokat, de még bibliakört sem. Heathernek feltűnt ez a fordulat, és habár a vőlegénye volt, hosszas beszélgetések sora után csak rávette, hogy igenis foglalkozzon még egy darabig a hitéleti teendőivel, ne hagyja magára híveit, hittanosait. Salmo, mivel nagyon szerelmes volt menyasszonyába, hallgatott is a jó szóra, és lelkesedéssel vetette bele magát plébánosi tevékenységének folytatásába.

Egy nap azonban, amikor Heather épp ismét havat lapátolt a parókia kapuja előtt, kellemetlen meglepetés érte, ugyanis nem más látogatott el oda, mint vőlegényének édesanyja, Elisabeth.

- Hát maga meg mit keres itt már megint? – kérdezte összeszűkült szemekkel.

- Talán baj, hogy eljöttem meglátogatni a fiamat? – ment oda felhúzott orral Elisabeth Heather-höz.

- Addig nem baj, míg nem fog hozzá ismét sértegetni, kötekedni. – felelte Heather a havat lapátolva.

- Tudod, valami nem hagyja nyugodni a gondolataimat. – járta körbe Elisabeth a lányt, aki ekkor hólapátját támasztva felegyenesedett, és szeme sarkából figyelte az őt körül járó asszonyt.

- Igazán, és mi? – kérdezte kisvártatva.

- Hogy lehet az, hogy a fiamat annyira magadba tudtad bolondítani, hogy aztán az ujjadra húzott egy igen drága jegygyűrűt? – vette a kezébe Elisabeth a lány balját, és vette szemügyre az azon csillogó fehérarany karikát. – Mivel érted el, hogy beléd szeressen oly sok évvel ezelőtt és vetted rá arra, hogy az egyház által elfogadhatatlan kapcsolatba kezdjen veled fél évvel azután, hogy betetted ide a lábadat, mint irodai alkalmazott?

- Semmivel. Pusztán megtetszett neki a kedvességem, a szerinte ragyogó szépségem és szorgalmam, amivel a munkám felé fordulok és nem utolsó sorban az a tény, hogy mellettem igazán boldognak érezheti magát. Boldogabbnak, mint jelenleg a papi hivatása alatt bármikor – felelte Heather balját figyelve, melyet Elisabeth még mindig a kezében tartott a becses darabot vizsgálgatva. – Ez a szerelem már évek óta él benne irántam, és bármire képes csak azért, hogy tudtomra adja.

- Milyen ostoba csitri vagy te – nézett fel Elisabeth a lányra. – Mindent elhiszel a fiamnak, amit mond. Még azt is, hogy feleségül akar venni, holott ez nem fedi a valóságot.

- Magának elment az esze – kapta ki Heather a kezét az asszony kezéből, tekintetét a gonoszul csillogó szempárjába fúrva. – Csak azért jött ide, hogy megint megpróbáljon közém és a fia közé ékelődni? Undorító egy asszony maga!

- Nem is tudod még, mi mindenre vagyok képes azért, hogy megszakítsa veled ezt a nevetséges kapcsolatot, melybe másfél éve belerángattad – hajolt közelebb Elisabeth a hólapátját támasztó lányhoz. – És csak, hogy belevéssem abba csinos kis fejecskédbe, drága kislányom: nem fogom engedni Salmónak, hogy feleségül vegyen, hiába dacolt azzal, hogy a tiltásom ellenére is eljegyezzen téged.

- Erre azt válaszolom, hogy nem maga dönt a fia helyett, mit cselekszik és mit nem – vágott vissza Heather. – Fogja fel, hogy Salmo már nem gyerek, hogy azt tegye, amit ön parancsol neki! Ha úgy döntött, hogy inkább családot akar, mintsem Istent szolgálni, törődjön bele!

- Te hülye kis liba… - mondta Elisabeth dühösen, majd emelte fel ütésre a kezét, de egy hang ráripakodott ezekkel a szavakkal: - Ne merészelj hozzáérni a lányhoz!

Az asszony ijedten megperdült tengelye körül, majd elfehéredve felnézett a hang tulajdonosára, aki nem volt más, mint Salmo. – Ha még egyszer meglátom, vagy meghallom tőle, a húgomtól vagy akár Lilianától, hogy ismét megpróbálod megütni a menyasszonyomat, nem fogod zsebre tenni, amit kapni fogsz tőlem! Világos?

- Salmo, ő volt a hibás, ő kezdte a kakaskodást – próbálta szépíteni a helyzetet Elisabeth. – Ő támadt nekem, hogy mit keresek a plébánián, és akart megakadályozni abban, hogy beszélhessek veled.

- Még hazudsz is? – hüledezett Salmo. – Jól láttam a templom kapujából, hogy te kezdted a hacacárét. Te másztál rá a menyasszonyomra, és próbáltál megint közénk állni, és nem ő ugrott neked.

- De fiam, hidd el, hogy igazat beszélek! Ez a kis csitri jött nekem…

- Most már fogja be, hallja? – ripakodott rá Heather az őt megalázni próbáló asszonyra. – Vegye tudomásul, hogy semmivel… ismétlem: semmivel nem fog tudni a fia és köztem égő hatalmas szerelem útjába állni! Most pedig fogja magát, és tűnjön innen, ha nem akarja, hogy olyat tegyek magával ebben a szent pillanatban, amit lehet később megbánnék!

- Hm – fordult Elisabeth a rá most már villámló szemekkel néző Heather-höz, - én a helyzetet egész másképp látom, és hidd el, előbb-utóbb legyőzöm majd ezt a szerelemnek nevezett őrületet, ami köztetek van jelenleg, és akkor Salmo rájön, hogy igazam van vele és a hivatásával kapcsolatban.

- Húzza el a csíkot, és soha többé ne jöjjön vissza Dányba, hogy aztán megint borsot törjön Salmo orra alá! – adta ki Heather anyósjelöltje útját. Az asszony ekkor paprikára vált arccal vetett egy utolsó pillantást a lányra, majd annak szemeivel kísérve sarkon fordult és szitkozódva elhagyta a plébánia területét.