Miután kiderült, hogy babát vár, Adele ideje nagy részét a szülésre való felkészülés töltötte ki. Sokszor eljárt a lakástömbjükhöz közel elhelyezkedő gyermekruházati boltba, ahol igyekezett összevásárolni a születendő csöppségnek a szükséges kelengyét, hogy mikor elérkezik a szülés ideje, már nagyjából minden ruhácska, cipőcske meglegyen, s ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnia. A vásárlásra néha elkísérte Heather is, aki kisfiának igyekezett beszerezni még néhány apróságot, mindamellett, hogy a pár hét múlva tartandó lagzijára is készült. Salmóval még július elején elmentek megvásárolni az esküvői karikagyűrűiket, melyek szintén fehéraranyból készült ékszerek voltak, a lány gyűrűjén gravírozott cirkalmas díszítésekkel és néhány apró cirkóniakővel díszítve; továbbá esküvői ruhakölcsönzőbe is ellátogatott, melyben kismamára való ruhát keresett. Mivel ebben a hónapban töltötte terhessége hatodik hónapját, így a hasa már elég jól látszott, ezért az eladó olyan ruhákat ajánlott neki, melyek abroncs használatát mellőzve is csodásan tudnak mutatni egy kismamán. Heather választása végül egy finom szabású, nyakpántos, könnyed esésű, elegáns törtfehér ruhára esett, melynek esése lágyan kirajzolta gömbölyded alakot formáló pocakjának vonalait. A ruha mellé egy enyhén magas sarkú szandál és egy lenge boleró, valamint egy szintén törtfehér színű, pálmalevelet mintázó hajtű is társult a kétrétegű, lelehelt finom fátyol mellett. A polgári ceremóniához külön ruhakölteményt választott, mely egy nagyon világoskék, szatén anyagú, térd fölé érő estélyi ruha volt, hozzá illő hajdíszként apró, ugyanilyen színű rózsákkal.
A nagy napjukra készülvén Salmo sem tétlenkedett. Beszerezte az öltönyszettet, ellátogatott Vácra, ahol besegített a lakodalom helyszínéül lefoglalt étterem díszítésében, miközben édesanyjával is találkozott. Elisabeth asszony instrukciókat adott a konyhásoknak a menüvel kapcsolatban, a pincéreket pedig kioktatta a minél tökéletesebb felszolgálás érdekében. Adele július közepén volt három hónapos terhes párjától, Lioneltől, ám ennek ellenére vállalta, hogy az alkalomból koszorúslány ruhát ölt, melynek megfelelő öltözetként egy csodálatos pasztellsárga színű, térd fölött érő ruhakölteményt választott, ahhoz illő szintén pasztellsárga kockasarkú cipővel.
Dányban ez idő alatt szintén sürgés-forgás volt, ugyanis Lionel azt az utasítást adta a híveknek, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy lélegzetelállító legyen a templomi díszítés. Ennek érdekében a templomba Heather kedvenc virágaiból, fehér rózsából és fehér flamingóból készíttette el a padokat és az oltárt díszítő csokrokat. Két felkészülés között jutott ideje arra, hogy felügyelje a folyamatot, viszont a legtöbb alkalommal menyasszonyát, Adele-t kérte meg, hogy figyelje a díszítési munkálatokat, és ha kell, segítsen a híveknek, amennyire állapota engedi. A mai napon sem történt ez másképp, viszont most kivételesen Lionel is csatlakozott hozzá a templomban. A boldog pár így hát letelepedett a hátsó padsorok egyikébe, és beszélgetésbe kezdtek.
- Alig várom már, hogy ugyanígy készülődhessek a veled tartandó esküvőmre, mint most a bátyádék menyegzőjére készülünk, immár két hete – mondta Lionel menyasszonya kezét fogva, mikor a dányi templom hátsó padjában ültek, és figyelték a lelkesen díszítő híveket.
- Én is, viszont, amíg nem kerültem ismét az utadba, megfogadtad a testvéremnek, hogy összeadod őt Heatherrel – jegyezte meg Adele párja kézfejét simogatva hüvelykujjával.
- Tudom, és igazából ezért nem is akartam addig kimondani a hivatásomból, amíg az esküvő le nem zajlik, habár már megvan a hivatalos dokumentum a megszakadás időpontjáról.
- Igen, és mikor kell végleg otthagynod Kókát?
- Augusztus harmincegyedikével, aztán utána hátra már csak a mi menyegzőnk lesz. Elvileg a zsámboki plébánia kormányzója, Marcel atya vállalni fogja a templomi szertartást, de ő azt javasolta, hogy próbáljuk meg szeptember közepére csúsztatni az időpontot.
- Az jó. Konkrétan melyik napra gondolt?
- Szeptember huszonöt. Akkor elmondása szerint már nem lesz úgy elhavazva az esküvőkkel. Azért is van annyira elárasztva az esküvői megrendelésekkel, mert jelenleg Dányból és Kókáról is hozzá járnak jegyesoktatásra a házasulandó felek, mivel már én nem vállalok több jegyessulit, plusz esketést sem júniustól.
- Ezt tudom, de bátyámékat elvállaltad ennek ellenére.
- Igen, mert Heather évek óta nagyon jó barátom, és már azóta jó a kapcsolat köztünk, hogy Dány plébániáján kezdett dolgozni. Eleinte valósággal szétszedtük a bátyáddal, mert minden második héten Kókára is járt dolgozni. Annyira szerette a plébániai munkáját, hogy szinte szívét-lelkét beleadta mindkettőnkkel való munkásságába. Jó volt vele dolgozni.
- Na, hogy alakul a templom-díszítés? – csatlakozott a beszélgetőkhöz Liliana.
- Jól, Liliana – válaszolta Lionel – hamarosan teljes pompájában fog tündökölni az esküvői díszítés.
- Liliana – örült meg Adele a rég látott ismerősének. – Régen láttalak. Mi újság van feléd?
- Én is rég láttalak, Adele. Nagyon jól – köszöntötte Liliana a lányt. A két nő még Salmo dányi plébániai kormányzói munkásságának kezdetén találkozott egymással először. Lilianát már akkor elvarázsolta a közvetlensége, segítőkészsége és roppant barátságos természete, melyből kifolyólag azóta is nagyon jó kapcsolatot ápoltak egymással. Amióta azonban Salmo már nem pap, a találkozásaik száma leredukálódott, de azért néha még össze-összefutottak Gödöllőn és Dányban, ha mindkettőjüknek belefért az idejébe. – Hogy vagy amúgy?
- Hát… - cirógatta meg gömbölyödő pocakját a lány, - hamarosan én is anyai örömök elé nézek.
- Nem mondod?
- De, bizony – mosolygott Adele.
- Mennyi idős terhes vagy?
- Július közepén léptem a harmadik hónapba. Emellett Lionellel már két hónapja jegyesek vagyunk.
- Gratulálok nektek! – örvendezett Liliana. – Mikor lesz az esküvő?
- Szeptemberben – válaszolta Lionel kedvese kézfejét cirógatva. – Nem akartam addig felhagyni a hivatásommal, amíg Heathert és Salmót össze nem adom.
- Heathert is régen láttam már. Hogy viseli a terhességet?
- Egész jól – felelte Adele, - a hó elején töltötte terhessége hatodik hónapját, és ehhez képest nem panaszkodik, pedig már viszonylag nagy a hasa.
- Tudják már, mi lesz a pici neme?
- Igen, kisfiút vár.
- Jaj de izgalmas. Apropó: Elisabeth asszony, hogy viseli, hogy mindkét gyermeke tiltott kapcsolatban él?
- Édesanyám nem ellenkezik. Amikor összeköltöztem volna Lionellel, akkor tért meg. Azóta lelkesen segít Heathernek a terhesség utolsó hónapjaiban, kiveszi a részét a lakodalmi készülődésből. Szóval nincs okom panaszra őt illetően.
- Emlékszem, mekkora balhét kivert, amikor megtudta, hogy a bátyád együtt van Heatherrel – idézte fel legkellemetlenebb emlékeit Liliana az asszonyt illetően. – Sokszor kiosztottuk őt, még végül rájött, hogy Salmónak ő a mindene, és vele akarja leélni az életét. Aztán itt van a Lionellel való kapcsolatod. Ezt sem nézte jó szemmel.
- Nem, de a mi esetünk másabb, mint Salmo és Heather élettörténete – vázolta a tényeket Lionel. – A mi kapcsolatunk sokkal több évet felölel, mint az övék.
- Ezt, hogy érted? – nézett rá Liliana értetlenkedve Lioenelre.
- Úgy értem, hogy Adele és közöttem már egyetemista korunk óta, durván húsz éve ég a szerelem egymás iránt. Még a gólyatáborban ismerkedtünk meg, mikor az ő kara és az én karom egyazon helyen táborozott. Első látásra megtetszettünk egymásnak, majd a tábor utolsó napján összejöttünk. Adele csak három évig járt az egyetemre, én pedig a teológia miatt hat plusz egy évet. Viszont már a szeminárium évei alatt tudattam minden lehetséges módon a rektorral, hogy én bizony nem akarok pap lenni – mesélte Lionel az Adele-lal megélt szerelmi kapcsolatának történetét, -mert reverendában, az éj leple alatt minden egyes nap kiszöktem a papneveldéből, hogy lássam az én kicsi szerelmemet. Ennek az abszurdnak tűnő viselkedésnek köszönhetően kilenc évig voltunk együtt. Amikor Elisabeth asszony megtudta, hogy a szeminárium ellenére is együtt vagyunk, beszélt a szüleimmel, akik aztán véget vetettek a románcunknak mondván, hogy papnövendék vagyok, tartsam be az ottani kötelező szabályokat. Adele szörnyen kiakadt, és mindent elkövetett, hogy visszaszerezzen, de sajnos, amikor eljött volna megbeszélni a dolgot, már nem voltam szeminarista. Kóka plébánosa voltam tíz évig, miközben egyfolytában rajta agyaltam és azon, miért kellett kilenc csodás évet elvesztegetnem, és hagynom, hogy elszakítsák tőlem az én angyali hercegnőmet.
- Aztán tíz év után újra egymásra leltünk Vácott, amikor elmentem beszélgetni az édesanyjával Heather és Salmo kapcsolatáról. Adele épp akkor jött haza a közértből, és ismét találkoztunk. A szerelem rég feledésbe merült szikrája felizzott, és a vágyainknak képtelenek voltunk parancsolni. Azóta egy pár vagyunk ismét, és most az előző kapocsnál, ami évekkel ezelőtt összekötött bennünket, még erősebbé lett a mostani. Még intenzívebb a szenvedély.
- Az eljegyzésünk előtti hónapban döntöttem úgy, hogy feladom a kókai plébániát és albérletbe költözök Adele-lal. A kézfogó után egy héttel derült ki, hogy szülői örömök elé nézünk. Jelenleg nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok, mert itt van mellettem a nő, akit szeretek, és többé el nem engedek, legyen ennek az ára bármi is.
- Megható, de csodálatos szerelmi történet a tiétek – ismerte be Liliana. – Egyetlen tanulsága azért mégis van.
- Mi az? – nézett fel Lionel Lilianára kíváncsian.
- Lionel, a ti szerelmetek kezdetben nem volt annyira erős, mindenen átívelő, hogy összetartson benneteket a szeminarista éveid alatt és után is mindannak ellenére, hogy nagyon szeretted Adele-t már akkor is. Te sem voltál elég talpraesett, mert nem tudtad megvédeni szerelmeteket – mondta Liliana. – Ha onnantól kezdve lett volna ennyire fékezhetetlenül heves, erős a kapocs, már nem pap, hanem házas ember lennél, gyerekekkel.
- Tudom, és igazad van.
- Jelenleg azonban ez a régi láng eszeveszett tempóban lobog, és hibádból tanulva védelmezed a kapcsolatodat minden atrocitás ellenére. Kitartasz Adele mellett, és nem hagyod, hogy újra szétzilálják ezt a kapcsolatot.
- Sosem engedem, hogy akárki közénk álljon – emelte maga felé Lionel menyasszonya állát gyengéden. – Most, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt, pláne. Mellette akarok elaludni, ébredni, felkelni onnantól kezdve örökkön örökké, hogy visszakaptam őt.
- Szerintem ő is így vélekedik – vigyorgott Liliana. – Látni a szemében, hogy így érez. Fülig szerelmes beléd.
- És maradok is, még a halál el nem választ minket egymástól – mondta Adele, majd forrón megcsókolta vőlegénye ajkait.

*

A csütörtök délután viszonylag nyugodalmasan telt a leendő házasfelek számára. Mivel már csak egy hét választotta el Salmót és Heathert az örökhűség pillanatától, a szerelmesek a megszokottnál kicsit jobban izgultak. Heather például el-elment sétálni egyet a lakástömbjükhöz közel eső parkba, ahová gyakran elkísérte őt Lionel is, akinek szinte minden egyes nap kiöntötte lelkét az aggályaival és félelmeivel kapcsolatban, mivel nagyon szerette volna, ha a lagzi annak ellenére is jól sikerül, hogy ő három hónap múlva életet ad első gyermekének. A pap biztosította afelől, hogy nincs oka idegeskedni, hiszen már minden kész van a nagy napra, a meghívókat szétküldték, most már csak a polgári-és egyházi esküvő lesz hátra a fogadással együtt.
Salmo, habár egy hónapja dolgozott egy elektrotechnikai vállalatnál, és már karbantartási igazgató volt a cégnél, úgy állította össze munkarendjét, hogy a polgári esküvő napján ne kelljen bemennie dolgozni munkahelyére, így gyakorlatilag a polgári esküvő napja teljesen szabad lett számára.
- Annyira ideges vagyok, Lionel – mondta Heather, amikor egy kávézóban ültek jó barátjával a polgári esküvő előtti napon.
- Miért? Hiszen minden naprakész, és fixen le van rendezve – értetlenkedett a pap kávéját kevergetve.
- Nagyon izgulok amiatt, hogy minden tökéletes legyen, és én is a lehető legjobb feleség legyek az én Salmóm számára – aggodalmaskodott a lány.
- Te tökéletes feleség leszel a párod számára, hidd el! – nyugtatta Lionel a feszült lányt. – A polgári ceremónia csak egy bebiztosítása lesz annak, hogy hivatalos úton lehess Heather Kozuk. Minden jól fog alakulni, ebben nem kételkedem.
- Aztán holnapután meg egyházi esküvő…
- Amiatt meg pláne nem kell idegeskedned, hiszen én leszek az eskető atyátok, és erőt fog adni neked a barátságunk, hogy csodálatos ceremónia legyen életed legszebb napja – mosolyodott el Lionel.
- Gondolod?
- Persze. Bár az igazat megvallva nekem sokkal nehezebb lesz levezényelnem az esketési ceremóniát, mert pont azon a napon nem ülhetek egy padban az én kicsi Adele-ommal, mivel megfogadtam, hogy összeadlak téged és Salmót – bólintott Lionel. – De szeptember huszonötödikén viszont már én vezetem oltár elé leendő feleségemet, és szeretnélek megkérni téged, hogy legyél a tanúm a neves napon.
- Boldogan – nyújtotta oda Heather a kezét barátjának. – Számíthatsz rám, Leo, hisz tudod, hogy te számomra nagyon fontos személy vagy, és nagyon szeretlek. Eddig a papok közül rád mondhattam azt ki úgy istenigazából, hogy a legjobb barátom vagy.
- Én pedig rád, hogy a legjobb és legbölcsebb barátnő, akihez szerencsém volt eddigi életem során bármikor – fogta meg Lionel Heather kezét gyengéden. Heather ebben a pillanatban elgondolkozott. Gondolataiban felötlött az elmúlt három év, amikor először találkozott az akkor még számára teljesen idegen kókai plébánossal, akivel már az első napon rengeteget beszélgetett. Lionel akkor tudta meg a Salmóhoz fűződő szomorú történetét, és tökélte el, hogy segít neki kibékülni az akkor még kollégájaként, a dányi plébánián ténykedő férfival. Hosszú időbe telt, míg Lionel rávette arra, hogy igenis mondja el Salmónak, mennyire szereti, és ez a löket aztán elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy mostanra már a házasság felé vezető úton gyalogoljanak.
Az eltelt időszakban azonban kettejük kapcsolata annyira megerősödött, hogy már nemcsak egyszerű barátokként tekintettek egymásra, hanem szinte testvéri szeretetté formálódott munkakapcsolatuk.
Lionelnek kifejezetten fájt, amikor Heather, immár négy és fél hónapos terhesen meglátogatta és elköszönt tőle, habár tudta, hogy a búcsú nem örökre szól. Már csak azért sem, mert végül ő ajánlotta Salmónak, hogyha végleg ott kell hagynia Dányt, akkor csapjanak le egy lakásra az ő közelükben, hogy egyrészt Adele-nak, másrészt pedig Heather-nek is örömet szerezzenek azzal, hogy valamilyen szinten egymás szomszédai. Most azonban, hogy ott ültek egymással szemben, Heather úgy érezte, mintha nem is egy leköszönő félben lévő pappal, hanem sokkal inkább egy hozzá hasonló hétköznapi emberrel társalogna. Lionel gyengéden megszorította a kezét, majd megkérdezte:
- Hol jár az eszed?
- Csak azon, amikor először találkoztam veled Kókán – mosolygott Heather. – Emlékszem, hogy elsőre befogadtál a plébániád hitközösségébe.
- Be, mert láttam rajtad, hogy szükséged van egy barátra, lelki támaszra, aki meghallgat – kortyolt bele a kávéjába Lionel. – Azt is éreztem rajtad, valahányszor eljöttél Kókára, hogy valami nyomja a lelkedet.
- Mert így is volt – mondta Heather, miközben babrálni kezdte jegygyűrűjét. – Salmóval akkor nem alakult jól a kapcsolatom, mindig teljesen kikészültem, ha megláttam az iroda környékén. Habár bevallom, az első adandó alkalommal megkörnyékezett, de ellenálltam neki.
- Pedig már akkor is totálisan bele voltál habarodva. Mondtam is neked, hogy fedd fel előtte az érzéseidet, de te erősen küzdöttél ellenük – mondta Lionel Heather szemeit fürkészve.
- De csak addig sikerült ellenállnom, míg nem kaptam meg tőle ezt a nyakláncot – vette le a nyakából a Salmótól kapott legelső ajándékát a lány, majd adta a pap kezébe.
- Ez a lánc gyönyörű és különleges – vizsgálgatta meg Lionel a becses ajándékot közelebbről. – Látszik. hogy örök szerelmet esküdött neked Salmo már akkor, amikor megajándékozott vele. Erről a kis medál alsó részébe gravírozott S is árulkodik.
- Igen, és ez még mind semmi – azzal felmutatta jobb kezét, melynek csuklóján megcsillant a napfényben a Salmótól kapott, görög mintákkal ékesített ezüst karkötője – ezt a csodát két nappal a nyaklánc után kaptam, ahogy ezt is – mutatott rá baljával a fülében függő, ugyancsak ezüst álomfogókra.
- Te lány, ez a férfi teljesen beléd van habarodva – adta vissza Lionel Heathernek a láncot. – Sőt, pontosítok: már akkor is őrülten szerelmes volt beléd.
- Igen, erre rájöttem – tette vissza a lány a nyakába a kis ezüst medált, - mert attól kezdve, hogy együtt vagyunk, folyamatosan a tenyerén hordoz, a terhességem kezdete óta ez a tény pedig hatványozottan igaz.
- Bár még pap vagyok egy ideig, és tudom, hogy Istennek nem tetsző dolgot jelentek ki, de imád téged ez a férfi… ahogy bevallom, én is az ő egyszem kishúgát – mosolyodott el Lionel.
- Csak neked nem kellett küzdened a hivatásoddal, nem voltál olyan makacs éveken át, mint Salmo és nem akartál nem tudomást venni az Adele iránti érzéseidről – itta meg a kávéját Heather.
- A mi kapcsolatunkban az a legszebb, hogy spontán jött az újrakezdés ötlete, és Adele nem is teketóriázott, hanem azonnal igent mondott, mikor megkértem, kezdjük újra a kapcsolatot – fogyasztotta el a kávéját Lionel is. – És egyébként biztosra veszem, hogy az újrakezdés napján eshetett teherbe, amikor szeretkeztünk a szobájában.
- Az mindegy, mikor sikerült összehoznotok a babát, csak az a fő, hogy ti is megtapasztalhatjátok milyen jó dolog várni a szerelmetekből fakadó új életet, majd családot alapítani, ha itt lesz az ideje – állt fel Heather lassan az asztal mellől, derekát támasztva. – Szerintem ennél nagyobb öröm, minthogy tudod, és érzed, hogy az életed meg fog változni a csöppséged által, amint egy nap a kezedben foghatod, szeretgetheted, nevelgetheted, nincs az életben.
- Azt elhiszem, viszont amondó vagyok, siessünk haza, mert holnap és azután végre elérkezik életed egyik legszebb napja, és bizony egy fáradt és gondterhelt menyasszony nem egy biztató látvány – kacsintott Lionel. Erre a két jó barát elnevette magát, majd haza indultak, hogy előkészüljenek a következő napokban tartandó esküvőre, amikor is Heather és Salmo végre annyi megrázkódtatás, szenvedés és fájdalom után, amelyek érték őket kapcsolatuk közel négy esztendeje alatt végre örök hűséget fogadhat egymásnak polgári-és egyházi szertartás keretein belül is…