Habár Liliana mindent megpróbált, hogy visszatartsa az újabb botrány kirobbantásától barátnőjét, Heather a könyörgést figyelmen kívül hagyva, szinte őrült módjára, majdnem rátörve Salmo atyára szobájának ajtaját, fújtatva dörömbölt azon. A lelkész odasétált az ajtóhoz, melyet kinyitva meglepetten érzékelte, hogy Heather paprikavörös arccal, már-már füstölő fejjel áll előtte, kezében az imént neki adott cetlivel. Konstatálta, hogy az újabb heves indulatokból ítélve egyáltalán nem tetszett neki a békülés iránti kísérlete, ezért csak bámult a dühöngő lányra ajtajának kilincsét markolászva. A csendet Heather cifra szitkozódása és először a jobb kezének suhanása, majd a bal kezéé is igyekezett megtörni, de ennek az eredménye az lett, hogy mindkét kezét elkapta a pap reflexből a csuklójánál fogva, majd megjegyezte:
- Teljesen elment az eszed?! Csak azért képes lennél felpofozni, mert egy cetlire írott szöveggel próbálok bocsánatot kérni tőled?
- Nem azért akartam neked menni, hanem azért, mert elegem van a megkörnyékezgetéseidből! Fogd fel végre! Aú! Ez nagyon fáj! – szisszent fel Heather, akinek mindkét kezét teljes erőből szorította Salmo a csuklóinál fogva.
- Azt hiszed, nekem nem fáj az, ahogy bánsz velem lassan hét hónapja? – kérdezte a pap, miközben szorításától valósággal térdre rogyott lábai előtt a fájdalmától eltorzult arcú lány. – Mit tegyek még, hogy bizonyítsam, fontos vagy nekem, te lökött nőszemély?
- Talán ne szorítsd ennyire a csuklóimat! – nézett fel könnybe lábadt szemekkel Heather Salmóra.
- Jól esik azt érezni, hogy valamid borzasztóan fáj mert a másik valósággal szorongat annál a tagodnál fogva? – cibálta meg Salmo a magatehetetlen lányt továbbra a csuklóit markolászva.
- Eressz… el! – próbált felállni Heather, de Salmo, mind ahányszor megpróbált felkelni a hideg padlóról, visszatartotta őt.
- Válaszolj! – rángatta meg ismét a pap most már könnyekbe úszó szemekkel. – Fantasztikusan érzed magad, hogy most te vagy a padlón attól a fájdalomtól, melyet a testeden kell átélned?! Isteni érzés szenvedni a rád mért már-már égető érzéstől?
- Én nem vagyok olyan mazochista, mint te! – sziszegte Heather fogai közt. – Ráadásul nem hazudozok a másik fél képébe, hogy ide-oda megyek, közben pedig otthon lebzselek heteken át, s főleg nem sajnáltatom magamat éjjel-nappal, hogy jaj, így; jaj úgy, meg amúgy.
- Állj fel! – próbálta felrángatni a földről Salmo a lányt, de az nem mozdult. Ennek hatására kénytelen volt teljes erőből felcibálni onnan a következőket mondva: - Állj fel, ha mondom!
Heather a karjaiban lévő zsibbadással dacolva, és fogai közt olykor felszisszenő hangot adva felállt, majd mélyen főnöke szemeibe nézett, aki ekkor engedett a szorításon, és egy árnyalattal gyengédebben fogta továbbra is a lány csuklóit, nehogy aztán kiszabadítsa kezeit, és ténylegesen lekeverjen neki egy-egy taslit.
- Kellett ez a csetepaté neked, mondd? – engedte el később Heather csuklóit, majd fogta meg kezeit gyengéden. A lány megkönnyebbült arcot vágva, de mégis elérzékenyülve figyelte, ahogy a pap ujjai a kezei köré fonódnak, játszi gyöngédséggel, majd hüvelykujjai simogatni kezdik mindkét kézfejét.
- Ezt a balhét te robbantottad ki azzal, hogy telefonálást tettetve szerelmes üzenetbe ágyazott békülést kezdeményeztél nemrég – felelte a lány. – Értsd meg, hogy ez lehetetlen, és egyáltalán nem helyes!
- Kérlek, felelj a feltett kérdésemre! – simogatta továbbra is Salmo a lány kézfejeit.
- Szerintem tudod a választ – bontotta ki Heather kezeit Salmo cirógató kezeiből. – De, ha olyan kíváncsi vagy rá, válaszolok: egyikünknek sem kellett volna, mégis kirobbant miattad.
- Meddig kerülgessük még egymást, te ellenséges, már-már gyilkos tekintettel egybegyúrt viselkedéssel, én pedig kikészülve a gondolattól, hogy nem érhetlek el még barátként sem soha? – kíváncsiskodott Salmo. – Értsd meg, hogy nekünk muszáj jó viszonyban lennünk, ha nem másért, akkor a köztünk lévő munkakapcsolat végett. Szükségem van rád, kérlek, érts meg!
- Nem tudom, Salmo! – válaszolta Heather. – Viszont én csak egy vagyok azon irodisták közül, akik egyszer pótolhatók lesznek, mert kiöregszenek a rájuk bízott munka világából. Egy egyszerű irodai alkalmazott vagyok, semmi több.
- Ez nem igaz – tessékelte be a szobájába Salmo a lányt. – Te nem egy egyszerű alkalmazott vagy számomra, hanem annál sok-sok éve milliószor több.
- Salmo, kérlek, hagyj elmennem! – kérlelte Heather a lelkészt, aki elengedve a füle mellett a kérést, elővett asztala legfelső fiókjából egy paksamétát, és a kezébe adta. Amint kinyitotta, meglepve tapasztalta, hogy az a dosszié az általa eddig, a Salmónak adott műveket tartalmazza. Kihúzott hát egyet a megannyi emlék közül, és végigsimított rajta, majd rövid szünet után megjegyezte.
- Ez a rajz több, mint nyolc éves. Az egyetlen olyan művem volt, melyet te választottál ki magadnak, az akkor még utolsónak hitt találkozónk alkalmával – lábadtak könnybe szemei végül. – Jól emlékszem, hogy rád bíztam, válassz! Te azzal a megjegyzéssel választottad, hogy „töltött galamb” vagy rajta, emiatt vinnéd el. Amikor elkészült, azt hittem, sosem fogok tudni hasonlót készíteni, de, mint ráeszméltem, ennél csak jobbat tudtam összehozni három éve.
- Ah, ez pedig az egyik templom épülete, melynek vezetőlelkésze voltál sok évig – folytatta az emlékezést a lány, miközben leguggolt vele szemben elé a férfi – amikor elmentél abba a városba, melyben található az épület, hogy ott kezdd meg először, úgy istenigazán a plébánosi munkálataidat, kiborultam. Sérelmeztem, hogy meg se említetted, elmész máshová. Hét évvel később szintén máshonnan derült ki számomra, hogy Gödöllőn lettél kisegítőlelkész, és…
- Sss – vette ki Salmo a lány kezéből a paksamétát, majd ölelte meg gyengéden, melyre válaszul a lány, annyi év haraggal töltött időszak után végre újra ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt, a nyakába borult, és fájdalmas zokogásba kezdett. A lelkész erre válaszul gyengéden simogatni kezdte hátát, amelynek köszönhetően úgy szorította magához Heather, mintha sosem érzett volna ehhez hasonló, szeretetteli ölelést élete során. Szinte minden porcikájával itta magába a vigasztaló szeretettel teli ölelés minden cseppjét, miközben szakadatlanul rázta őt a zokogás.
- Annyira hiányoztál, Salmo – szipogott végül a lány, amint a pap ismét a szemeibe nézett, és elkezdte letörölgetni arcáról az oda patakzott könnyeit.
- Te is nekem – mondta a pap elérzékenyülve. – Legalább azt engedd meg, hogy a barátod legyek, és ne úgy tekintsük egymásra többé, mint főnök és beosztott! Kérlek!
- Átgondolom, megígérem – válaszolta Heather.
- De ne várass vele sokáig! – segítette fel végül Salmo a lányt az ágyról.
- Holnap utánig választ fogok adni kérésedre, ígérem – azzal fogta magát, és kisétált a pap szobájából.
*
A nap hátralévő része nyugodalmasan telt a dányi plébánia életében. Heather a szobájában dolgozott a laptopja előtt, és közben elgondolkozva szürcsölgette délutáni kávéadagját, Salmo pedig, mivel ma nem nagyon volt dolga, ismét útra kelt, hogy újabb ajándék után kutasson szíve hölgyének, melyről tudhatja, hogy az valóban tetszene a lánynak, aki nemrég megnyílt előtte, és kiöntötte neki a lelkét. Meg is találta az elképzelésének megfelelő tárgyi ajándékot, amely ezúttal egy görög mintákkal díszített fülbevaló-pár volt. Az ékszer egy álomfogót mintázott, melynek középső részén a minta futott körbe, ráadásul a tollmintázat helyett is ugyanezek az elemek függtek. Emellett egy karkötőt is választott neki, mely a fülbevalóhoz hasonlóan szintén görögmintákkal volt ékesítve. Amint kiválasztotta az elvinni kívánt csecsebecséket, szépen becsomagoltatta az eladóval, és abban reménykedve, hogy ismét tetszeni fog Heathernek, zsebébe csúsztatta a hangjegyekkel díszített, szintén hosszúkás dobozt, és hazavitte a becses szerzeményt.
Heather, amikor a pap hazaért, épp ebédelni indult a konyhába kezében kiürült bögréjével. Út közben összefutott a férfivel, aki szó nélkül elsétált mellette, majd a szeme sarkából figyelte, ahogy eltűnik a konyha felé vezető úton. Abban a pillanatban, amint látótávolságon kívül tudta, belopózott a szobájába, és zaj nélkül a lány asztalára csempészte az ízlésesen csomagolt ékszerdobozt, aztán ugyanilyen csendes léptekkel eltávozott a szobából.
- Te hogyhogy itt vagy Heather szobájánál? – érdeklődte a háta mögül egy hang.
Salmo meglepve megperdült tengelye körül, majd a hang irányába tekintett, melynek tulajdonosaként Lilianát vélte felismerni.
- Hoztam neki egy apróságot, de sss – mondta Salmo suttogva, - nehogy elszóld magad előtte!
- Számíthatsz rám – kacsintott sejtelmesen Liliana. Heather a párost még ebéd idejének letelte után is az ajtaja előtt találta, amikor visszafelé tartott az étkezésből. Salmo, hogy a lány bemehessen lakosztályába, ajtót nyitott neki, majd úriember módjára beengedte, mire az mosolyogva felnézett rá, és ennyit felelt:
- Köszönöm, Salmo.
Liliana, barátnője hirtelen jött kedvességén elcsodálkozott, majd kérdő tekintettel Salmo-ra nézett, aki büszkén kihúzta magát, és amint Heathert látótávolságon kívül tudta, választ adott a kérdő pillantásokra:
- Kibékültünk.
- Végre valami örömteli hír! – mosolyodott el Liliana. – Ideje volt már. De mivel sikerült rávenned?
- Csak bebizonyítottam neki, hogy igenis fontos a számomra, mint ember – mosolygott Salmo boldogan.
- Szóval megmutattad neki, hogy a tőle kapott grafikákat már azóta őrzöd, hogy megkaptad őket tőle – jegyezte meg elismerően Liliana, miközben útnak indultak a konyha felé.
- Igen, és megnyílt előttem a lelke, oly hosszú év után ismét – mondta a pap elgondolkodva. – Szinte hihetetlen, hogy a fájdalmának legnagyobb kiváltó oka az volt, hogy szó nélkül eltűntem egy pillanatra az életéből, mikor Dunakeszibe kerültem hét évre.
- Pedig így volt – bólintott Liliana. – Nagyon fájt neki, hogy nem közölted vele ezt a helyzetet tizenegy éve. Amúgy milyen érzés volt azt érezni, hogy ennyi idő távlatában is képes vagy hatni rá, mint emberi lény?
- Nagyszerű dolog azt érezni, hogy ismét van esélyem a bizalmába férkőzni, és küzdeni érte – lépett be Salmo a konyhába Liliana kíséretében. – Ráadásul eddig azt hittem, hogy valódi boldogságomat a hivatásomban lelem, de tévedtem. Az igazi boldogság számomra, hogy közelemben lehet ez a lökött nőszemély, akit annyira szeretek, hogy elmondani nem tudom.
- Meglátszik rajtad – nevetett Liliana. – De remélem, nem fog ismét a torkodnak ugrani, ha megtalálja asztalán az újabb ajándékodat.
- Nem hinném, hiszen, ahogy az előbb is láthattad, béke honol köztünk végre – mondta Salmo, majd elővette ebédjét, és nekifogott elfogyasztani, miközben gondolataiba merülve lágyan elmosolyodott, mikor lelki szemei előtt elképzelte, mit fog szólni Heather, ha meglátja az újabb ajándékot, melyet a mai napon hozott neki Budapestről. Amíg így elmélkedett ebéd közben, a gondolatainak tárgya megjelent a konyhában, kezében az újabb ajándékot tartalmazó ékszerdobozzal. Liliana felállt az étkezőasztal mellől, és odasétált Heather-höz, aki meglepve felnyitotta azt. A két lány először össze nézett, majd az asztalnál étkező papra tekintett.
- Ez az ajándék csodálatos! – szólalt meg Heather, mikor kiemelte a fülbevaló pár egyikét, és közelebbről is megvizsgálta. – Honnan tudtad, hogy szeretem az álomfogó-mintát?
- Bevallom, Lili súgott – állt fel Salmo az asztaltól ebédjét félbe hagyva.
- Ismét? – nevetett Heather, mikor Salmo odalépett mellé. – Esküszöm, leütöm ezt a súgógépet!
Erre mindhárman elnevették magukat, majd Heather kivette a tokból a fülbevaló párját is, végül mosolyogva a fülébe biggyesztette. Liliana, hogy kettesben hagyja a papot és a lányt, fogta magát, és elment elvégezni napi feladatát. Salmo ekkor szembe fordult Heatherrel, majd óvatosan kiemelte a tokból a még benne pihenő karláncot és megkérdezte:
- Segíthetek feltenni a csuklódra?
- Igen – felelte a lány, akinek a lelkész a jobb kezére kapcsolta a csillogó ékszert, majd ajkához emelte, és kezet csókolt neki ezt követően. - Miért teszed ezt velem? – kérdezte később a lány.
- Mert be szeretném bizonyítani, hogy fontosabb vagy számomra, mint egy átlagos irodai alkalmazott – válaszolta Salmo magabiztosan. – Mellesleg csodásan áll rajtad mindkét ékszer. – konstatálta később.
- Köszönöm – ölelte meg végül Heather a papot, aki ekkor úgy érezte, hogy soha többé nem lesz képes elengedni őt. A nőt, akibe évek óta őrülten szerelmes, és akinek a mai napon visszanyerte a bizalmát rövid idő alatt.
