Heather munkájába temetkezve ült számítógépe előtt. Asztalán egy bögre kávé, a munkájához kapcsolódó megannyi irat, melyekről jelentést pötyögött le épp e-mail formájában, amelyet aztán el is küldött feletteseinek, miközben a Lilianával folytatott beszélgetésén gondolkozott. Habár tudta, hogy barátnőjének igaza van, és abba kéne végre hagynia ezt a lekezelő, arrogáns, olykor már-már agresszív viselkedést, melyet főnöke iránt mutat nap mint nap, azonban félt kinyilatkoztatni érzéseit. Félt, mert úgy vélte, ez a szerelem, amely már évek óta égeti szívét-lelkét oly heves tűzzel iránta, viszonzatlan, egyenesen plátói érzelem, és nem helyén való, hiszen mégiscsak papot szeret annyi éve. Másfelől pedig büszkének, konoknak és bosszúéhesnek akarta mutatni magát, egy olyan nőnek, aki igenis térdre tudja kényszeríteni, ha kell, azt az embert, aki annak idején a fájdalom mély gödrébe taszította őt, és akit évek hosszú során keresztül nélkülöznie kellett, mert megszakította vele az összes kapcsolatot. Az embert, aki jelenleg a főnöke, és ezért sem sejtetheti meg vele még véletlen sem, milyen érzelmek tengere zúg szíve legrejtetteb zugában, s miféle vágyálmokat kerget irányában, ha egymás közelében kell lenniük, együtt dolgozniuk.
Salmo eközben szintúgy, mint Heather, gondolataiba merülve ült szobájában, és az esti szentmiséjére készült. Felidézte magában azt az időszakot, amikor megismerte ezt a ragyogó szépséggel, s valójában mérhetetlen kedvességgel, szívében rengeteg szeretettel rendelkező lányt, akibe titkon már azon a napon, mikor először meglátta, fülig beleszeretett. Ezt a szerelmet azonban nem volt képes bevallani, felvállalni sem magának, sem pedig neki, hiszen kötötte s mind a mai napig köti is az egyháznak tett esküje, amelyet pappá szentelése alkalmával tett. Esküje szerint szerelmesen nem érinthet nőt, nem csókolhatja, kényeztetheti, ám szüzességi eskü ide vagy oda, mégis ezek az ábrándok cikáztak gondolataiban, de legfőbbképp az, hogy miként adhatná tudtára, mennyire szereti, és élete hátra lévő részét csak vele tudná leélni. Bántotta azonban az a tény, hogy Heather a kezdeti kedvességét egy makacs, ellenálló, szinte gyűlölködő habitusra cserélte, és úton-útfélen terrorizálja őt lelkileg, nem kis fájdalmat róva ezzel szerelmes szívébe, lelkébe. Amíg így töprengett, felállt foteljéből, asztalához sétált, majd elővette tollát, és aláírta az oda letett dokumentumokat. Ezt követően kisétált az irodára, hogy továbbítsa Heathernek az aláírt iratokat, miközben el-elmosolyodott magában a múlt kellemes emlékein.
Amint így ábrándozott, csakhamar megérkezett az irodához, amelynek ajtajába érve meglepve tapasztalta, hogy Heather nincs a helyén, viszont a helyiségben nagy matatást, pakolászást hallott. Beljebb lépett hát, hogy jobban szemügyre vegye az ott zajló eseményeket, és meghökkenve tapasztalta, hogy Heather épp egy emelvényen áll, és az iratszekrény legfelső polcán kutat egy iratmappa után, mely feltételezhetően a munkájához szükséges iratokat tartalmazza. Salmo egy darabig megbabonázva figyelte a róla látszólag tudomást sem vevő lányt, ahogy serényen kutat a szekrényben, majd odament asztalához, és letette rá az imént aláírt papírokat. Heather eközben végül nehezen megtalálta a havi számlákat tartalmazó mappát, aztán lassú léptekkel igyekezett lelépni az emelvényről, ám az egyik lépcsőfokban megbotlott, és zuhanni kezdett.
- Vigyázz! – szaladt oda Salmo az emelvény alá, majd kapta el kitárt karjaival a zuhanó lányt. Heather erre mintegy reflex szerűen a pap nyaka köré fonta kezeit, miközben mélyen annak acélos csillogású szempárjába fúrta tekintetét, végül maga sem tudja miért, de lassan megközelítette ajkait, és forró csókot nyomott a lelkész ajkaira.
A páros még hosszú percekig csókolta egymást tudomást sem véve az őket körülvevő világról. A pap örömmel konstatálta magában, hogy a lány, aki fél éven át ellenségesen bánt vele, valójában ugyanolyan gyengéd érzelmeket táplál iránta, mint ő maga eme csodás teremtés iránt oly hosszú évtizede, és akit most karjaiban tart és csókolja ajkait rendületlen gyengédséggel. A mámoros pillanatnak végül Heather vetetett véget. Mielőtt a romantikus pillanat a tetőfokára hágott volna, észbe kapott, gyorsan kiugrott Salmo karjaiból, majd félszegen, a ruháját igazgatva megjegyezte.
- Ne haragudj, pillanatnyi gyengeség volt részemről!
- Semmi baj, egy pillanatra én is elvesztettem az önkontrollt – adta Salmo a lány kezébe az imént az asztalra pottyant dossziét mosolyogva.
- Ööö... azt hiszem… most megyek – mondta Heather lányos zavarral hangjában, majd kezében a dossziéval a pap meglepett pillantásai által kísérve kiszaladt az irodáról. A lány a szobája felé vezető úton végül ajkait tapogatva, arcán ábrándozó mosollyal nekivetette hátát a falnak, majd annak mentén a földre csúszott. Felidézte magában az iménti jelenetet, és azt, hogy milyen hihetetlenül puha ajkakkal találkoztak övéi, és ezek a finom ajkak milyen forró, ám mégis gyengéd csókkal borították be övéit. A vágyakozás, sóvárgás olyan intenzitással öntötte el elmélkedés közben, hogy azt sem vette észre, hogy barátnője, Liliana a kezét arca előtt mozgatva igyekszik megtudakolni tőle, mi az oka szerelmes révületének.
- Heather! Hahó!
- Ööö… igen? – rázta meg a fejét Heather, mikor már valamelyest felocsúdott a varázslatból.
- Az kérdeztem, miért van ilyen széles mosoly az arcodon? – ismételte meg Liliana a kérdést. – Mitől vagy így elvarázsolva?
- Jaj, Lili… olyan édes a csókja… annyira puhák az ajkai – mondta Heather ábrándos tekintettel.
- Kinek? – kerekedtek el Liliana szemei a döbbenettől.
- Hát, Salmónak – mosolygott Heather, miközben ismét elkezdte tapogatni ajkait szerelmes mámorában. – Épp az irodán dolgoztam, és az egyik havi számlakivonatot kerestem a júliusi elszámolások pontosításához, ezért muszáj volt az iratszekrényben keresnem hozzá anyagot. Mivel a szekrény elég magas, így emelvényre kellett állnom, hogy elérjem a legfelső polcot. Amikor jöttem le onnan ezzel a dossziéval, - mutatott később a mellette fekvő iratmappára, - megbotlottam. Arra emlékszem ezután, hogy Salmo elkapott, és reflex szerűen átfogtam a nyakát, aztán a másik percben hirtelen összeérnek ajkaink, és szinte óráknak tűnő percekig csókoljuk egymást. Annyira édesen csókol és mindemellett gyengéd is.
- Te lány, te lány – segítette fel Liliana a barátnőjét fejét ingatva a földről, - látszik rajtad, hogy fülig szerelmes vagy Salmo atyába.
- Nem tagadom, hogy így van, de, ha tudnám se tagadhatnám – mondta Heather szégyenlős arcot vágva. – Amikor megismertem őt évekkel ezelőtt, már akkor éreztem, hogy számomra sokkal többet jelent, mint egyszerű barát, de muszáj volt elhessegetnem az akkor már felszínre törni készülő érzéseket, melyek elkezdtek erőteljesen hozzákötni. Erre a hab a tortán az lett, amikor ide jöttem dolgozni a plébániára és napi rendszerességgel kell őt látnom, és még erősebbre változott bennem a szerelem, de nem merek elé állni, és elmondani neki, mert félek, hogy egyoldalú, amolyan plátói szerelem, amely soha az életben nem kerülhet viszonzásra, mert az, aki a vágyaim tárgya, az egyházat és Istent szolgálja.
- Ennek ellenére is, hiába tudom, hogy nem helyes, amit tettem, csókolóztam vele nemrég, és ezenfelül elkövettem egy hibát is.
- Mit? – érdeklődte Liliana, miközben a lány szobája felé tartottak.
- Hát azt, hogy amikor ebből a szerelmes mámorból felocsúdtam, kiugrottam a karjaiból, és lányos zavaromban kereket oldottam az irodáról – felelte Heatther.
- Mert lüke vagy! – hitetlenkedett Liliana cöccögve. – Vedd már észre, hogy ez a jómadár is teljesen odáig van érted, csak ő is fél, nem mer kezdeményezni, pedig már rég megtette volna, ha engednéd, hogy törődjön veled, udvaroljon neked.
- Értsd meg, hogy nem tehetem! – fakadt sírva Heather. – Most pedig ne haragudj, de mennem kell, mert még sok a dolgom! – Fordult sarkon később, és szaladt vissza az irodába, hogy aztán bezárkózzon, és késő estig ki se dugja az orrát onnan.
*
Másnap reggel Heather korán kelt. A késő éjszakába nyúló adminisztratív tevékenység végzése után meglehetősen álmosnak és fáradtnak érezte magát, de ennek ellenére úgy döntött, nekiül az elkezdett elszámolások befejezésének. Mielőtt azonban hozzáfogott volna feladata elvégzéséhez, készített magának egy bögre kávét, és bevitte a szobájába, hogy majd ott elfogyassza munka közben. Lakosztálya ajtajába érve összefutott az épp akkor ébredező Salmóval, aki hatalmasat ásítva köszöntötte. Heather kelletlenül viszonozta a köszöntést, majd besétált szobájába, és magára zárta az ajtaját. Salmo szomorúan figyelte egy darabig az orra előtt becsukódott tölgyfából faragott ajtót, aztán csatavesztett ábrázattal kikullogott a konyhába egy bögre kávéért, miközben a tegnap délutánon járt az esze. Egyfolytában azon kattogott, hogyan lehet az, hogy a tegnap elcsattant szerelmes érzetű csók és az azt követő spontán kialakult csókváltások után most ismét ugyanazt a kört futják, ugyanolyan rideg, elutasító vele a lány, mint a lopott pillanat előtti időszakban volt. Amíg így készítette reggeli italát, Liliana besétált a helyiségbe, majd együttérzően odament hozzá, és beszélgetésbe elegyedett vele.
- Olyan nehezemre esik megállni, hogy magamhoz vonjam, és megcsókoljam Heathert. Hogy ne mondjam meg neki a magamét, csak mert elképesztően közönyös velem szemben – öntötte ki Salmo a lelkét Lilianának. – Legszívesebben fognám, és tiltakozása ellenére is jól megölelgetném, szeretgetném, kényeztetném, de biztos odakézből is lekeverne egy maflást, ha megpróbálnám megtenni.
- Még mindig fájlalod azt, hogy május elején elutasította a közeledésedet? – érdeklődte Liliana kíváncsian.
- Az már kevésbé fáj ahhoz képest, amit tegnap éltem meg a délelőtti irodaidő előtt – ült le Salmo az étkezőasztalhoz, kezében a bögréjével. – Agresszív volt velem, és olyan érzést keltett bennem, hogy valóban megvet és gyűlöl. Bár az is igaz, hogy már ezt a viselkedést megszokhattam volna tőle az eltelt fél év alatt, amióta együtt dolgozunk. Ráadásul azt hittem, a tegnap, a délutáni irodaidőben elcsattant csók után majd megenyhül, de visszatért a régi játszma, és ugyanott tartunk megint, ahol a part szakad… és ez iszonyúan rossz, nagyon fáj.
- Figyelj! Szerintem muszáj lenne letisztáznotok, hogy mit éreztek egymás iránt – ült le Liliana is Salmo mellé, - mert ez így nem mehet tovább, hogy roncsra nyírjátok egymás idegeit, főleg Heather a tiédet. Ahogy hat hónapja mondtam, látni rajtad, hogy szenvedsz, és ez a barátnőmön is látszik. Szinte lerí róla, hogy mit érez, ha meglát téged.
Erre a mondatra Heather, torkában ugráló szívvel, kezében az immár kiürült bögréjével kisétált a konyhába. Salmo a konyhaajtó irányába tekintett, ahol pillantásai összetalálkoztak az ott megkövülten álló beosztottjáéval. A lány továbbra is a pap tekintete által kísérve bevitte a bögrét a mosogatóhoz, elmosta, majd ugyanilyen hallgatag módon távozott onnan.
- Látod? – fordult aztán Lilianához ismét. - Mondom én, hogy érdektelen. Nem szól hozzám, levegőnek néz, ráadásul mindezeket egybe véve megnehezíti a közös munkát.
- De, ha jól értem, ennek ellenére is kitartasz mellette, és amellett, hogyha kell, húsz körömmel kaparsz azért, hogy meghódítsd a szívét – mondta Liliana komolyan.
- Igen, azt érzem mindent el kell követnem, hogy megbékítsem, elnyerjem újra a bizalmát, szeretetét – kortyolgatta a kávéját Salmo lassan. – Nem akarok megválni tőle, vagy ilyesmi, mert kitűnő munkaerő, és elképesztő szorgalmas is. Érzem, hogy nem volt rossz döntés őt választanom az interjúztatást követő héten.
- Megértelek – bólintott Liliana. – Én is úgy vélem, nem döntöttél rosszul, viszont végre bölcsen gondolkodsz a barátnőm kérdésében, mert ezt kell tenned helyesen cselekedve. Ha teheted, járj a kedvében, kényeztesd apróságokkal, ajándékozd meg valamivel, amiről tudod, hogy azt szereti, és figyeld meg az agresszivitással kendőzött valódi érzéseit! Hidd el, meg fogsz lepődni, ha meglátod, mit reagál egy pici kedvességre részedről!
- Gondolod, hogy nem fogja a fejemhez vágni, mint a fájdalmát? – esett gondolkodóba Salmo.
- Nem gondolom, tudom – mosolyodott el Liliana. – Ismerem őt már évek óta, és azt is tudom mit szeret, kedvel, és miért van teljesen odáig. Telitalálat lenne részedről, ha mindezekkel a dolgokkal apránként meglepnéd.
- De, ha fejemhez vágja őket, Liliana Fenix, akkor elő fogom venni az ötletgazdát, azt bitosra veheted – mosolyodott el Salmo is, majd kezében bögréjével felállt, és bevonult a szobájába. Liliana nevetve figyelte, majd ugyanilyen módon megingatta a fejét, felállt, és elindult elvégezni aznapi teendőit a plébániatemplomba.
