Nem sokkal azután, hogy Salmo elbeszélgetett Lilianával a terveit illetően, úgy döntött, kivesz két hét szabadságot, hogy zavartalanul élvezhesse a kedvesével töltött meghitt pillanatait. Szabadsága alatt a szomszédos települések plébániai vezetői segítettek be neki, hogy minden szentmise meglegyen tartva, melyeket arra a két hétre ütemezett be. Párjával, Heatherrel igyekezett minden egyes kettesben töltött percet kiélvezni, épp ezért kapcsolatuk fokozatos megerősítésének érdekében változatos programokat talált ki kettejüknek: elmentek kirándulni, ebédelni és vacsorázni, sőt néha még Gödöllőre is, ahol az egyik elegáns hotelben három napra lefoglaltak egy szálláshelyet, hogy távol mindentől, és mindenkitől csak az egymás iránt érzett, s őket heves tűzzel égető szerelmükre és vágyaikra összpontosíthassanak, mialatt egymás társaságában töltötték a legtöbb idejüket, a számukra kiadott szobában. Heather élvezte, hogy végre pár hétre távol maradhat egy kicsit a plébániai adminisztráció végeláthatatlannak látszó végzésétől és attól a frusztrációtól, amit a havi számlakivonatok statisztikáinak könyvelése okozott neki, így minden erejével azon volt, hogy megpróbáljon lazítani a vakáción, melyet pár nappal karácsony előtt töltött el a gödöllői Royal Bourbon Hotelben. A három csodálatos nap alatt, amit a hotel falai közt, és az impozáns épületek sokaságával beépített városban töltöttek, a szerelmesek kapcsolata minden eddiginél is jóval szorosabbá vált, és Salmo egyre jobban úgy vélte, most már nem tud úgy létezni, mint egy mindenki felett álló, a világinál is magasabb hatalmat birtokló ember, aki csak azt hangoztatja egyre-másra, hogy ő az egyház feddhetetlen erkölcsű szolgája, és mindenki kövesse az ő példaértékű életét. Már csak azért sem, mert onnantól, hogy odaadta magát Heathernek, rá kellett döbbennie, hogy ő valójában nem erre az életre született, melynek rögös útján járt eddig, hanem arra, hogy a világi életben találja meg legfőbb számításait.

A pár a romantikus közös útjáról nem sokkal karácsony előestéje előtt tért haza, szakadatlanul hulló hóesésben. Mire a kocsifelhajtóra értek az autóval, a környező utcákat ropogós hóréteg borította, amely vakítóan csillogott az utcai lámpák ezüstös fényében. Heather, amint kisegítette őt a pap az autóból, prémből készült, elegáns télikabátját magára öltve, jobb kezében táskáját, baljával pedig kedvese kezét fogva lépdelt a plébánia felé, miközben lába valósággal elmerült a körülbelül tízcentis hóban. A lányt teljesen magával ragadta a csodálatos téli táj, és annak tudata, hogy mennyire boldoggá és kiegyensúlyozottá lett az eltelt másfél hétben, amikor is csak arra összpontosított, hogy kizárja az életéből a munka világát és átadja magát annak a pillanatnak, melyben csak ő, és szívének nagy szerelme, Salmo léteznek. Ezt az érzést tovább növelte benne az, hogy a pap rengeteg lenyűgözően szép helyre elvitte, és önfeledten romantikázhattak anélkül, hogy bárki is szemükre vetette volna, mit művelnek. Így volt ez a szabadságuk első két napján is, amikor Salmo gondolt egyet, és elvitte az egyik közeli településre kirándulni. December tizedike körül járt az idő, és annak ellenére, hogy már érezhető volt egy kicsit a tél szele, annyira nem volt fogcsikargatóan hideg, de már elkélt a melegebb kabát. A pap elvitte a határában lévő, festői környezetben található tóhoz, mely körül apró, fából faragott, fedett piknikező helyek voltak kialakítva, melyek közül az egyikbe most bevezette kedvesét, csatlakozott hozzá, és leült mellé, majd lágyan cirógatni kezdte arcát. Heather elvarázsolva hozzásimult a lelkész kezéhez, aki örömmel konstatálta, hogy mellette van a nő, akiért szinte fél életében harcolt szakadatlanul, mígnem sikerült meghódítania szívét, s mindezt úgy, hogy mindig meglepte valami aprósággal, kitüntette figyelmességével, és a majomszeretetre hasonlító erős ragaszkodásával, melyet az egyáltalán nem bánt.
Mind eközben Salmo és Heather látszólagos titkolózása ellenére is egyre nagyobb port kezdett kavarni a kettejük között virágba borult nagy szerelem, mely magával vonta azt is, hogy a két fél románca is csakhamar közhír tárgya lett Dány aprócska falujában. A karácsony előtt szervezett, egyben az év utolsó bibliaköri foglalkozásán a parókia imatermében összegyűlt idősebb asszonyok elkezdték találgatni, vajon miért van az, hogy immár második hete semmit sem tudnak plébánosukról, vagy, ha látják is, mindig egy csinos fiatal lánnyal látják, amint kézen fogva sétálgat a település utcáin, fittyet hányva papi mivoltára. A nagy susmus aztán odáig fajult, hogy Lionel atyának már egy idő után túl kellett harsognia a piaci zsongást is megszégyenítő morajlást, amint egyújabb szöveg magyarázatát tárta az összegyűlt asszonysereg elé, mert azt érezte a kialakult helyzetben, hogy fülük botját sem hajlandóak megmozdítani annak érdekében, hogy kitüntessék figyelmükkel a fiatal papot.
- Hölgyeim! – erősítette fel hangját a pap. – Mondom, hölgyeim! - Erre az asszonyok halkabbra vették a beszélgetéseiket, némelyek még fel is néztek a kupaktanácsból, mely az elmúlt egy órában gyűlt össze az imaterem egyik sarkában. – Lennének szívesek abbahagyni a tanácskozást, és a mai óránk témájára összpontosítani figyelmüket?
- Ha végre megtudhatjuk, hol tartózkodik a plébánosunk, Salmo Kozuk atya, akkor igen – mondta az egyikük, aki kiszállt a tanácskozó asszonysereg gyűrűjéből, és Lionel atyára szegezte tekintetét.
- Salmo atya szabadságon van már lassan másfél hete – ecsetelte a pap a kérdésre válaszolva. – Szüksége volt egy kis lelki feltöltődésre a karácsonyi hajtás előtt.
- Igaz az a hír, ami az elmúlt hetekben kapott szárnyra a faluban a plébánosunkkal kapcsolatban? – kérdezte a másikuk. A kérdésre Lionel atya arca hirtelen megdermedt a meglepetéstől, és zavartan a terem ablaka előtt elhelyezett pulpitusra lépve, a csoportnak hátat fordítva kitekintett a téli világba gondolataiba temetkzve.
- Atya – szólalt meg rövid hallgatás után újra az előbb, a kérdést neki szegező hívő.
- Ööö… tessék – fordult meg kisvártatva.
- Szóval: igaz az a hír, hogy Salmo atya találkozgat az irodai asszisztensével immár több hónapja?
- Igaz. Már egy éve tart ez a viszony, és boldogabbak, mint eddigi életük során valaha – szólalt meg egy hang az imaterem ajtajából. Erre az összegyűltek tekintete a nyitott ajtó felé fordult, ahol nem más állt, mint maga, a kérdés tárgya, Salmo Kozuk atya. A vallomás hallatán ismét hangos zúgolódás támadt a teremben, ám Salmo az ajtóra mért határozott koppintásaira az egybegyűltek nyomban elhallgattak. Lionel atya továbbra is meglepett arcot vágva Salmóra szegezte a tekintetét, aki ekkor méltóságteljes léptekkel bevonult a helyiségbe. A pap háta mögött valóságos éjfekete palástként suhogott reverendája, amint odasétált kollégája mellé. Salmo komoly tekintettel körbenézett a teremben, majd a síri csendet kihasználva megkérdezte: – Van még kérdés, vagy folytathatja tovább Lionel atya a mai bibliakört, amiről úgy hallottam, az év utolsó közös foglalkozása itt, a plébánián?
Erre az asszonyok összenéztek, majd mintegy vezényszóra továbbra is síri csendben megingatták a fejüket, és szemüket ismét plébánosuk kollégájára szegezték.
- Köszönöm, Salmo atya! – kacsintott egyet Lionel, akire most kedvesen rámosolygott kollégája, és ennyit mondott: - Nincs mit, de ettől függetlenül, ha bármi probléma felmerülne még a pletykás kupaktanácsot illetően, csak jelezd, és jövök!
Azzal elhagyta az imatermet, és felsétált a konyhába, ahol Heather épp az esti teáját készítette. Odasétált mögé, átölelte hátulról, majd gyengéden megcsókolta arcát.
- Bírtál a bibliakörös idős hölgyekkel? – kérdezte Heather, miközben felkapcsolta a vízforralót.
- Igen – felelte Salmo, - habár nem tagadom, rendesen kihoztak a sodromból, holott te is tudod, hogy alapvetően egy nyugodt természetű ember vagyok.
- De azért valld be, az a pofátlanság már neked is sok, amit megengednek maguknak sokszor – lógatott bele egy teafiltert a bögréjébe a lány. – Talán, ha időben felvállalod a velem való kapcsolatodat, elkerülted volna a rólunk szövögetett teorizálásaikat.
- Igazad van, de e tekintetben egyelőre még nem mertem lépni mostanáig – puszilgatta továbbra is párja arcát Salmo.
- Talán, ha nem szól neked Liliana, hogy Lionel nem bír a szentfazekakkal, akkor a mai napig költenék a hihetetlen sztorikat kettőnkről – töltött ki az idő közben felforrt vízből egy fél bögrére valót Heather a bögréjébe, - és addig színeznék, amíg egy borzalmas nagy ökörség kerekedne ki a sztoriból.
- Meglehet – értett egyet Salmo.
- Apropó. Kérsz teát? – fordult meg Heather később.
- Igen, köszönöm – mosolyodott el Salmo, miközben elengedte kedvesét, és odament az étkezőasztalhoz, majd leült az egyik székre. Heather erre szintúgy, mint saját részére, forró vizet töltött párja bögréjébe, belelógatott egy filtert, majd odavitte azasztalhoz végül mindkettejük italát, és letelepedett párja mellé. Salmo gondolataiba merülve vette át a forró italt szerelmétől, miközben egyre csak a nemrég történt incidensen járt agya. Folyamatosan azon rágódott, ki lehetett az, aki a hónapokig tartó titkolózás ellenére is kiszivárogtatta a Heatherrel való, elég intenzív románcát, mely végül kirobbantotta a bibliakörös botrányt. Amíg így tanakodott, csatlakozott hozzájuk Lionel atya. A pap leült a szerelmesekhez, majd megjegyezte: - Gondolom, azon tanakodtok, ki tehetett keresztbe nektek, és szivárogtathatta ki az egy évig titkolt kapcsolatotokat a falu polgárainak.
- Igen, Lionel atya – mondta Salmo elszontyolodva. – Mi tagadás, nagyon felidegesített az, amit Eiza asszony kérdezett tőled az óra alkalmával, sőt inkább azt mondom, elszomorított. Amióta együtt vagyok Heatherrel, eddig még hasonló esettel nem találkoztam, sőt senkit sem érdekelt az, hogy barátnőm van, és boldogan élek vele itt, a plébánián.
- Salmo, amikor az órának vége lett Eiza néni odajött hozzám, és elmondta, ki szórta el a kettőtök románcának hírét – mondta Lionel kollégáját figyelve, - és nagyon meglepődtem a híren.
- Miért, ki volt? – nézett fel Salmo meglepve kollégájára.
- Az édesanyád – hangzott a válasz. – Nem sokkal azután, hogy te és Heather elmentetek egy háromnapos vakációra, eljött az egyik szentmisére, és elég szépen bemutatkozott az ott egybegyűlt híveknek. Elmondta nekik, hogy a fia megszentségtelenítette a parókiát, a templomot, erkölcstelen emberré lett, akit nem érdekel a hivatása.
- Amikor Eiza néni rákérdezett, ezt mégis hogy érti, elmondta, hogy egy becstelen teremtés elszerette a hivatásából, és elvette tőle fogadott szüzességét, sőt rávette arra is, hogy engedetlenül az egyház tanaival szembe szálljon. Ekkor tovább faggatózott, és kiderült, hogy az a becstelen teremtés, akire gondolt, nem más, mint a párod.
- Ezt nem hiszem el – fakadt sírva Salmo. – Hogy lehet ilyen gonosz és megátalkodott ember az a nő, aki engem világra hozott negyvenkét éve? Nem hiszem el, hogy ő az anyám.
- Pedig hallhattad – mondta Lionel együttérzően, - és ez még csak a kezdet. Ahogy ezt akkor tapasztaltam, édesanyád bármire képes azért, hogy közétek állhasson. Beszélned kell vele, hogy hagyja abba a kisdedjátékot, mert ezzel mindkettőtök életét, de legfőbbképp a tiédet, tönkre fogja tenni.
- Lionel – kezdte Heather – körülbelül öt hónapja próbált beszélni vele Salmo, de akkor megtiltotta neki, hogy letérjen hivatása útjáról, és feleségül vegyen majd egy napon. Azt mondta neki, hogyha meg meri tenni, kitagadja a Kozuk-családból.
- Jézusom – mondta undorodó arcot vágva Lionel, - ez a nő nem komplett, már megbocsáss Salmo, hogy ezt mondom, elvégre mégis csak az édesanyádról van szó.
- Semmi baj, Lionel atya – mondta Salmo kedvese kezét fogva, - ez bennem is csak most tudatosult, ahogy elmondtad a lesújtó hírt.
- Egy biztos: nem engedhetitek, hogy elválasszon benneteket egymástól ez a nő – babrálta Lionel atya az idő közben, a reverendája zsebéből előhalászott telefonját. – Rengeteget harcoltatok azért, hogy végre boldogok lehessetek egymással, főleg te hajtottál hónapokig, míg nagy küzdelem árán csak sikerült meghódítanod Heathert. Hiba volna ilyen verejtékes küzdelem árán megszerzett igaz szerelmet elveszni hagyni.
- Tudom – értett egyet Salmo a kollégájával, - és akkor, amikor megtudta, hogy együtt vagyok Heatherrel kiosztott a kapcsolat miatt, megfogadtam, hogy minden erőmmel ki fogok tartani a kapcsolat mellett, és védeni fogom a külső atrocitásoktól, főként édesanyám ármánykodásaitól.
- Helyesen teszed – mosolygott Lionel. – Légy mindig ilyen védelmező és kitartó a kapcsolatotokban, mert szükséged lesz még erre a kitartásra, hidd el! Heather pedig egy igazi főnyeremény számodra, ne engedd el sosem!
- Nem fogom – nézett rá Salmo kedvesére, - sőt mindent el fogok követni, hogy a világ legboldogabb asszonyává tehessem, ha itt lesz az ideje. Számomra ő az igazi, az egyetlen, akit teljes szívemből szeretek minden gyötrelem, fájdalom ellenére.
Heather erre a kijelentésre lágyan elmosolyodott, majd odahajolt szerelméhez, és gyengéd csókot váltottak egymással az étkezőasztal mellett ülve.