Lionel atya a Salmóval folytatott beszélgetése után egy nappal úgy döntött, hogy kezébe veszi kollégája és Heather ügyét, és ellátogat Vácra Elisabeth asszonyhoz megbeszélni vele az elmúlt napokban és múlt évben történt összes eseményt. Az asszony készséggel állt rendelkezésére, kedvesen fogadta a fiatal papot, aki igyekezett minél tapintatosabb, lelkészhez illő habitust magára ölteni beszélgetésük alatt, habár nem tagadta, borzasztóan frusztrálja a nő mézesmázos modora, és rejtett fölényeskedése, melyet az egész beszélgetés alatt érzett rajta. Elmondta neki, miért kereste meg, ami miatt persze Elisabeth teljesen kiakadt, és mindent elkövetett, hogy terelje a szót a témáról, de valahogy ezt nem tudta kieszközölni, így mindent elmondott Lionel atyának az aggályaival, egyet nem értésével kapcsolatban arról, hogy miért nem akarja elfogadni fia és menyjelöltje kapcsolatát lassan három éve. Lionel mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy jobb belátásra bírja az idő közben teljesen felbőszült asszonyt, aki egy pontot teljesen megtört lelki fájdalmának súlya alatt és sírva fakadt.
- Ön még a büdös életben nem volt abban a helyzetben, amiben én! Nem érezte milyen az, amikor a saját gyermeke annyira ön ellen fordul egy átkozott csitri miatt, hogy aztán ő maga tagadja meg öntől a szülői szeretetet! – üvöltötte könnyeiben fulladozva a kibukott asszony.
- Nézze, kedves Mrs. Kozuk! Igaza van, sosem voltam és nem is leszek, nem lehetnék az ön helyében, mivel arra esküdtem fel egyházunknak, hogy tanait fogom hirdetni és aszerint fogok élni, ahogy ezt a teológiai tanulmányaim során tanultam és tettem – próbálta nyugtatni Lionel a felbőszült Elisabethet.
- Salmo is ugyanarra esküdött fel, amire ön, mégis letért az útról!
- Talán ennek is megvan az oka, hogy így döntött.
- Fél életét arra tette fel, amire maga, aszerint cselekedett, amit maga is vall, mígnem ezek a cselekedetek romba dőltek a kis nőcskéje miatt – fújta ki az orrát a dühös asszony.
- Annak a kis nőcskének a neve Heather Gonzalez, és egyáltalán nem olyan becstelen, szemérmetlen teremtés, ahogyan állítja kegyed. Végtelenül tisztességes, jóra való és szorgalmas lélek, aki annak ellenére is rengeteget dolgozik a dányi plébánia irodáján, hogy maholnap szülni fog – igyekezett meghatni Lionel a forrongó asszonyt.
- Ha becsületes lenne, hagyta volna továbbra is az egyház szolgálatában ténykedni a fiamat, meg sem fordult volna a fejében, hogy elszeresse a hivatásából.
- Lárifári, anya! – szólalt meg egy hang a nappali ajtajából. Adele volt az, aki épp a vásárlásból tért haza, s mikor meglátta rég látott nagy szerelmét, besétált, hogy üdvözölje. Lionel alig volt idősebb a lánynál. Mindketten ugyanarra az egyetemre jártak, csak Adele a szociális munka, Lionel pedig a teológia szakirányra. A fiatal papnak mindig is tetszett a lány közvetlensége, kedvessége, sőt nem tagadta, hogy meg is dobogtatta szívét az intézmény által szervezett gólyatáborban, ahol a társadalomtudományi kar és hittudományi kar leendő első éves hallgatói együtt szórakoztak, buliztak. Ebben az időben, jelenlegi fejjel sem tagadja, szeretett bele a lányba, aki szintén odáig volt sármosságáért és nyugodt, szeretetteljes személyéért. Amikor aztán elkezdték tanulmányaikat, Lionelnek a papnevelő intézetbe kellett költöznie, de így sem mondott le Adele-ról, sőt az intézet szigorú szabályainak ellenére is ki-kiszökdösött, hogy lássa szerelmét, akivel a teológiai tanulmányainak hét éve alatt is folyamatosan találkozgatott.
A lány életében talán ez volt az egyetlen, és őszinte érzésű szerelem, amit egy, a papnevelő intézetben és teológián tanuló fiatal férfi iránt érzett, s akivel könnyen lehet, hogy időközben meggondolja magát, otthagyja a teológiai tanulmányait és házasság lehetett volna a dolog vége, ha az anyja nem szakítja el őket egymástól, és tiltja meg nekik, hogy találkozgassanak egymással. Lionel végül bánatában úgy döntött, kitart leendő hivatása mellett, és elfelejti a lányt mindannak ellenére, hogy a szíve mindmáig az övé és nem az egyházé teljesen mindaz, amit végül úgy érzett annak szentelt és szentel a mai napig.
Ma azonban, ahogy annyi év után ismét előtte állt régi szerelme, egy pillanatra elfeledkezett arról, miért is jött valójában. Csak álltak ott, a nappaliban hosszasan egymás szemeit fürkészve, melyekben szinte vezényszóra felcsillant az egyoki szerelem szikrája.
- Szia, Adele – köszöntötte végül hosszas csenddel töltött idő után.
- Szia, Lionel! – viszonozta a gesztust Adele továbbra is a pap szemeit fürkészve. – Örülök, hogy látlak oly hosszú idő után, újra. Mi járatban felénk?
- Én is örülök, hogy láthatlak – fogta meg Lionel a lány kezét gyengéden. Adele lenézett a kezére kulcsolódó gyengéd kézre, majd szinte reflex-szerűen megszorította azt. Már nagyon régen érezte magán Lionel kezének érintését, puhaságát, és most, hogy újra érezheti, szinte a torkában vert a szíve a boldogságtól, legszívesebben ott, az anyja orra előtt azonnal csókot lehelt volna a fiatal pap ajkaira, miközben szemeibe mondja, hogy több tíz év távlatában is, de ő az egyetlen férfi, akit még mindig szívéből szeret. – Édesanyádhoz jöttem beszélni a bátyád és leendő sógornőd helyzetéről.
- Hallottam, amint beléptem a lakásba, és azt is, hogy szörnyen kiakadt a dolog hallatán – mondta Adele. – Ellophatlak egy kicsit édesanyámtól?
- Igen, Adele – mosolygott a pap, majd továbbra is a lány kezét fogva, Elisabeth nem kis meglepetésre, kivonultak az erkélyre, ahol beszélgetésbe elegyedtek.
- Annyira jó, hogy annyi év után újra itt vagy, és láthatlak, Lionel.
- Én is boldog vagyok, hogy a sors utamba sodort, és beszélhetek veled a múltról – lépett közelebb a pap a lányhoz. – Hiába vagyok pap, nem tudtam elfeledni azt a csodás kilenc évet, amit veled töltöttem teológia hallgatóként. Hiányoztál, kicsi Adele.
- Te is nekem, Lionel – fogta meg Adele a lelkész másik kezét is. – Csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy pappá szenteltek végül. Mindig is reménykedtem, hogy leszel annyira erős, és kettőnk érzései miatt úgy döntesz, nem folytatod tovább tanulmányaidat, de anyám miatt muszáj volt elszakadnunk egymástól.
- Bár tudnád, mennyire szenvedtem a tudattól, hogy elváltak útjaink, és nem lehettél az enyém örök időkre. Még mindig úgy szeretlek, mint évekkel ezelőtt, és azt érezem, foglak is, míg élek. – közelítette meg Lionel a lány ajkait. Adele erre elengedte a kezeit, majd átölelte a nyakát, miközben Lionel karjai lágyan, csak úgy, mint első csókjuk alkalmával, a dereka köré fonódtak, majd lágy csókváltásba kezdtek. Maguk sem tudják, miért, de a régi szenvedély újra felizzott bennük egymás iránt, és olyan erős hévvel kezdett égni, hogy képtelenek voltak visszafogni magukat, amelynek következtében Lionel hirtelen karjaiba kapta régi szerelmét, és beszaladt vele a lány szobájába. A szoba ajtaját kulcsra zárva aztán kikötöttek Adele ágyában, ahol hosszú idő után a féktelen vágyaik hevében ismét egymáséi lettek. A lány mérhetetlenül boldog volt, hogy újra együtt lehet Lionellel, aki gyengéd csókokkal árasztotta el ajkait és minden porcikáját. Ebben a pillanatban mindketten azt érezték, hogy bármire képesek lennének annak érdekében, hogy újra kezdhessék feledésbe merült szerelmi kapcsolatukat, és a pap végre otthagyva hivatását a sarkára álljon, majd szerelmüket megpecsételendő, házasságra léphessenek egymással.
- Még közel tíz év után is ugyanolyan jó veled az ágyban, mint egyetemista korunkban volt – puszilgatta Lionel Adele arcát a szeretkezést követően.
- Rád sem lehet panasz – hunyta le a szemét a lány gyengéden, - még mindig olyan gyengéd, körültekintő vagy, mint rég. Csodálatos volt ez a szeretkezés.
- Adele – fordította maga felé Lionel a lány állát, - kész lennél velem újra elkezdeni a kapcsolatot, ha arra kérnélek jelen pillanatban?
- Annak ellenére, hogy pap vagy?
- Igen.
- Anyám újabb idegbajt fog kapni, ha megtudja – nevetett Adele.
- Vagyis? – kíváncsiskodott Lionel a lány bőrét simogatva a takaró alatt.
- Igen, szeretném újra kezdeni veled a kapcsolatot – csókolta meg Adele a pap ajkait.
- Annyira boldog vagyok, hogy újra rád találtam – szorította magához a lányt Lionel.
- Én is, Leo – mosolygott a lány kábán. - Még annyi idő után is csak téged szeretlek, sosem tudtam másra ránézni szerelmesen.
- Én pedig a hivatásomat nem tudtam akkora szeretettel, odaadással élni, végezni napi teendőimet, mert folyamatosan rád gondoltam.
- Salmo tud erről a régi románcról?
- Sosem meséltem neki arról, hogy a húga is szemet vetett régebben egy papra – vigyorgott Lionel ravaszul. – De most, hogy mondja, kedves Ms. Kozuk, talán majd kitálalok neki kettőnkről. – Azzal megcsiklandozta szerelmét. Adele a csiklandozásoktól hangosan felkacagott, majd végül mélyen a pap szemeibe nézett és lágy csókot lehelt ajkaira.
*
- Már a lányomnak is elmentek otthonról? – kiabált Elisabeth a fejét fogva Adele-lal, miután Lionel atya eltávozott tőlük. – Nem elég nekem, hogy a bátyád… már te is? Mit rontottam el a nevelésetekben, hogy aztán a testvéred egy mocskos kis ribancba, te pedig hithű katolikusként egy papba szerettél bele?
- Anya… ez a szerelem már jóval Lionel felszentelése előtt elkezdődött a gólyatáborban – mondta szemeit forgatva Adele. – Éveken át tartott még azután is, hogy én lediplomáztam. Kilenc évig titokban találkozgattunk, ha te nem szólsz közbe, már a felesége lennék, s nem lenne teológus.
- De neki ez az útja, ha ezt választotta.
- Tévedsz, anya. Lionelnek nem a papság az igazi útja, hanem én. Egész végig, hivatása közel tíz éve alatt csakis engem szeretett, nem azt, amibe belekényszerült végül, mikor eltiltottad tőlem. Mai napig bolondulunk egymásért, fülig szerelmesek vagyunk egymásba…
- Hallgass, az Istenért! – ütötte arcul Elisabeth a régi szerelméről áradozó lányát. – Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el: megtiltom, hogy újra találkozgass Lionel Großworth atyával!
- Te nekem jó ideje nem tilthatsz meg semmit – adta vissza a pofont Adele az édesanyjának fújtatva. – Harminchat éves vagyok, és felelősségteljes, érett nő. Igenis újra találkozgatni fogok Lionellel, újra egy párt alkotok vele, és vedd tudomásul, többet a büdös életben nem fogom engedni neked, hogy elszakíts életem szerelmétől!
- Csak a holttestemen keresztül!
- Akkor hajrá! Próbáld megakadályozni, hogy a másik gyereked is azzal az emberrel legyen, akit szívéből szeret. De mondok neked valamit: nem fog menni, mert előbb leszek Lionel Großworth felesége, mint te közénk ékelődesz a hattyú halálát játszva!
Azzal Adele fogta magát, felkapta autójának kulcsait, majd leszaladt az udvarra, beszállt, és elhajtott. Útközben gondolatai a Lionellel töltött csodálatos délelőtt körül forogtak. Lelki szemei előtt egyre-másra felidézte az újabb meghitt pillanatot, amelyet spontán, de mégis az egymás iránt újra feléledt szerelem irányítása alatt töltöttek el az ágyában közel tíz évnyi hallgatás, érzelmi és testi nélkülözés után. Szerelmük a kezdetektől fogva intenzív, romantikus kapcsolat volt, de sajnos közel sem annyira erős, mint a bátyja és Heather egymás iránt való érzelmei. Ezt a kapcsot a gyengesége miatt azonnal szét tudta zilálni egy harmadik személy, de bátyjáék kapcsolatába az elejétől senki sem tud belerondítani, bárki is megpróbál így cselekedni.
Maga sem tudta, miért, de Váctól Dányig vezetett. Miközben könnyeivel viaskodott, bekanyarodott a parókia utcákába, majd a plébánia elé érve leparkolt, és felhívta bátyját telefonon. Salmo egyből érezte, valami nincs rendben hűen szeretett, egyszem húgával, ezért a telefonhívás megszakítását követően leszaladt elé az udvarra, ahol Adele kulcsait és táskáját fogva kiszállt, majd odarohant testvéréhez és sírva karjaiba ugrott.
- Mi a baj, húgocskám? – kérdezte állát maga felé emelve később.
- Bátyus, emlékszel Lionel atyára? – kérdezte Adele a szemeit elfedő könny-fátyolon keresztül kémlelve bátyját.
- Persze. Valami gond van?
- Salmo – kezdte Adele vallomását, - Lionel és én… szóval… Lionel és én szerelmesek vagyunk egymásba.
- Mi? – kerekedtek el Salmo szemei a döbbenettől. – Ez mégis hogy…
- Évekkel ezelőtt szerettünk egymásba, amikor mindketten egyetemisták voltunk. Ugyanarra az egyetemre jártunk, ő teológiát tanult az idő tájt, és a gólyatárborban melegedtünk össze. Onnantól kezdve elég intenzív, hosszú ideig tartó kapcsolat volt köztünk, Lionel egyszer odáig eljutott, hogy otthagyja értem a teológia szakot és feleségül kér…
-… aztán mikor megtudta anyánk, mi a helyzet, kettőnk közé állt egy hazugsággal és elszakított minket egymástól… évekre. Ma azonban, ahogy ott volt a lakásunkban, és ismét találkoztam vele tíz év után, felötlöttek a régi emlékek, a vágy bennem, hogy ismét érintsem, szeressem, az övé legyek. És mindez meg is történt.
- Ismét lefeküdtél vele, csak úgy, mint elmondásod szerint évekkel ezelőtt?
- Igen, bátyus. És akkor azt mondta, nem érdekli, hogy ő a kókai plébános, de szeretné újra kezdeni a kapcsolatunkat. Soha többé nem akar elengedni, velem akarja leélni életét.
- Jaj, hugi – nézett rá Salmo sajnálkozó tekintettel Adele-ra, - elkezdtél ugyanabban a cipőben járni, amiben én is jelenleg. Ugyanazokat a szenvedéseket átélni, amiket nekem is át kell a szerelmemért.
- Talán emiatt a szerelem miatt értem meg a problémádat – mosolyodott el Adele kedvesen.
- Meglehet, viszont, ha valóban Lionel az, akivel együtt kell lenned, kölcsönösen küzdjetek a kapcsolatotok fennmaradásáért, és ne engedjétek, hogy ismét közétek álljon anyánk!
- Nem fogjuk. Most az egyszer úgy érzem, sikerülni fog felvenni a harcot vele – ölelte meg Adele bátyját. – Amúgy, ha már itt vagyok, szeretnék beszélni a menyasszonyoddal.
- Bent van a plébánián és Karolinával dolgozik az irodán – mosolygott Salmo, majd kibontakozott húga öleléséből, és bekísérte a parókiára. Adele torkában dobogó szívvel lépkedett bátyja előtt az iroda felé, miközben Heatherhez tartott, hogy végre személyesen is megismerje sógornőjelöltjét. Amikor megérkeztek, a pap benyitott a helyiségbe, ahol Heather és Karolina épp dolgozott. Heather óvatosan, hogy ne sértse meg gömbölyödő pocakját, felállt székéből, és fogadta az új jövevényt. Adele csodálkozva végigmérte a várandós lányt, aki ekkor lágyan végigsimított hasán.
- Szervusz, a nevem Adele Kozuk – mutatkozott be végül a lánynak döbbenten.
- Szervusz, én pedig Heather Gonzalez vagyok – fogott kezet Heather az őt továbbra is meglepetten vizslató lánnyal. – Sokat hallottam rólad Salmótól, és be kell vallanom, valóban olyan csinos és kedves lány vagy, amilyennek a vőlegényem leírt téged.
- Köszönöm, Heather, igazán megtisztelők számomra szavaid. – Bólintott Adele, majd tekintete a hasára tévedt melyet ismét cirógatni kezdett végül. – Salmo nem is említette, hogy hamarosan unokatestvérem születik. Mennyi idős terhes vagy?
- Két hónapos – mosolygott Heather lágyan.
- Hogy viseled a terhességet? Minden rendben?
- Az elején eléggé rosszul voltam, de szerencsére már jobban vagyok, és minden rendben – felelte Heather.
- Örülök neki – mosolygott Adele, majd ismét bátyjához fordult: - Baj lenne, ha egy kicsit elhívnám a párodat amolyan… csajos beszélgetésre?
- Szerelmem?
- Semmi gond – nevetett Heather, majd vőlegénye pillantásai által kísérve, oldalán sógornőjelöltjével kisétált a plébániáról, hogy aztán töviről hegyire kiöntse lelkét neki azokról az érzésekről, melyeket Lionel atya iránt kezdett el érezni hosszú évek eltelte után újra…
