Adele idegesen ült a nappaliban. Már két hónapja színét sem látta menstruációjának, és attól tartott, valami nőgyógyászati eredetű probléma lehet vele, amiért a ciklusa ennyi ideje nem mutatkozik, épp ezért áthívta várandós sógornő jelöltjét, akinek kiöntötte lelkét. Heather próbálta megnyugtatni, hogy semmi ilyesmiről nem lehet szó, de szemeiben félelem és gondterheltség jelei mutatkoztak. A lány épp ezért a még nagyobb idegesség elkerülése végett azt javasolta, a biztonság kedvéért végezzen el egy terhességi tesztet, hogy kizárhassák Adele komoly bajról szóló aggodalmait. Ezért a lány úgy döntött, hogy elmegy és vásárol egy tesztet, amelyet aztán el is végzett. Feszültsége azonban az elvégzése utáni pillanatra addig hatalmasodott, hogy szinte remegő kezekkel figyelte a teszten megjelenő csíkokat. Végül arcára aztán a megkönnyebbülés és meglepetés keveréke ült ki, mikor meglátta, hogy kettő darab csík jelent meg a teszten, ami azt jelentette, hogy semmi ok az aggodalomra, csupán arról van szó, hogy a menstruációja azért késik hónapokat, mert ő is anyai örömök elé néz.
- Na, mit mutat a teszt? – érdeklődte Heather kíváncsian. Adele erre boldog mosollyal ajkán felmutatta az eredményt, majd megjegyezte:
- Az ok, amiért két hónapja késik a ciklusom az az, hogy: állapotos vagyok.
- Gratulálok, drágám! – ölelte meg Heather a várandós lányt.
- Annyira boldog vagyok, hogy hét hónap múlva én is életet adhatok az első gyermekemnek – könnyezett végül. – Viszont azt nem szeretném, hogy a célegyenesben Leo lemondja az esküvőtöket.
- Nem fogja. Emlékszem, hogy amikor Salmo megtudta, apa lesz, ő sem tántorodott el az elején a papi hivatástól, sőt repdesett az örömtől minden miséje alkalmával.
- De ti más helyzetben voltatok akkor – mondta Adele még mindig a pozitív tesztjét szorongatva. – Mi alig három hónapja kezdtük újra kapcsolatunkat, és…
- Adele – fogta meg Heather a lány kezét, - Lionel és te annak ellenére, hogy elszakított benneteket a hivatása tíz évvel ezelőtt, sosem szűntetek meg szeretni egymást. Salmo helyzete ebből kifolyólag teljesen más.
- Miért?
- Adele, édesanyátok nem mondott el neki a mai napig egy fontos dolgot az első szerelmével kapcsolatban – állt fel Heather a derekát támasztva a kanapéról.
- Mit?
- Az a lány az együttlétük öt éve alatt folyamatosan csalta őt. Persze szegénykém azt hitte, hogy szereti, de nem így volt. Elisabeth asszony elmondta, mikor beszéltem vele, hogy több alkalommal látta, ahogy a kislány más férfival romantikázik, és emiatt kötelezte a bátyádat, hogy szakítson vele, és tartson ki a hivatása mellett. De tudjuk, hogy ez csak addig működött, míg engem megismert.
- Ezért akarta meghiúsítani a kapcsolatotokat évekkel ezelőtt? – állt fel Adele is hüledezve.
- Igen. Mert attól félt egyrészt, hogy újabb sorscsapás érheti az új szerelem miatt, másrészt pedig a hivatása volt a tét. Salmo azonban kitartott és láthatod, már hivatalosan is együtt élek vele, jegyességünk is hivatalos, sőt a hónap végétől polgári úton Mrs. Kozuk, augusztus elejétől egyházilag is a felesége leszek – cirógatta a hasát Heather. – Itt csak hab a tortán az a tény, hogy hamarosan megszületik majd a kisfiunk. De mindezt egybe véve hálás vagyok a sorsomnak, hogy ismét az utamba sodorta bátyádat, és lehetőségem van őt úgy szeretni, ahogy ezelőtt soha senkit nem tudtam.
- Én is hálás vagyok a sorsnak, hogy a bátyámon keresztül megismerhettelek – mosolygott Adele, - és szeretnék kérni tőled valamit ezzel egyidejűleg.
- Hallgatlak.
- Lennél a születendő gyermekem keresztanyja?
- Boldogan, habár ezt az ötletet Lionel is felhozta, még mielőtt össze nem jött nektek a baba. Megkért, hogy legyek az egyik keresztszülője majd a gyermeketeknek.
- Örülök, hogy elfogadtad a kérést.
- Viszont Salmót teljesen lekenyereznéd, ha őt kérnéd fel a kicsi keresztapjának – kacsintott Heather vidáman.
- Gondoltam rá – nevetett Adele. Erre a két lány elnevette magát, majd szorosan megölelték egymást.
- Mi ez a nagy örömködés, lányok? – hallatszott egy hang a nappali ajtajából. Heather és Adele a hang irányába tekintett, ahol Lionelt fedezték fel az ajtóban állva. A pap épp a délelőtti szentmiséjéről ért haza, és vette le a kabátját, mikor beért a nappali szobába.
- Szerintem ezt az örömhírt nem feltétlenül tőlem kéne hallanod – mondta Heather vidáman.
- Miféle örömhírt? – sétált oda Lionel kedvese mellé, aki ekkor megfogta kezét, és gyengéden a hasára helyezte. – Lionel, az örömködés tárgya nem volt más, mint a szerelmünk édes gyümölcseként megfogant picinyke élet.
- Tessék? – kerekedtek el a pap szemei a meglepetéstől.
- Igen, szerelmem. Babát várok. – fogta oda Adele vőlegénye kezét a hasához.
- Ez komoly?
- Igen – bólintott Adele, akit most hirtelen felkapott a földről Lionel, megsergette a levegőben, azután forró csókot nyomott ajkaira. – Annyira boldog vagyok, kicsi szerelmem! Hamarosan apa leszek! Mennyi idős terhes vagy, gyönyörűm?
- Most vagyok a második hónapban – válaszolta a várandós lány.
- Mikor tudtad meg állapotod hírét?
- Alig két órája – válaszolta Heather mosolyogva. – Szegény lány nagyon letargiában volt, félt, hogy esetleg más baja lehet. Én javasoltam neki, hogy végezzen el egy terhességi tesztet, amely pozitív lett. Azóta teljes extázisban van, mostanáig nem tért magához az eufóriából, amit a terhesség ténye okozott nála.
- Ennél nagyobb öröm azt hiszem, életem negyven éve alatt aligha ért azon kívül, hogy újra egy párt alkotok ezzel a csodálatos teremtéssel, és megvalósulni látszik a legnagyobb vágyam, miszerint hamarosan oltár elé vezethetem őt – szeretgette meg Lionel várandós kedvesét. – Apropó. Gondolom, Adele már említette, ami régebben, amikor újra összejöttem vele, már pedzegettem neked.
- Igen, és ahogyan neked is elmondtam, vele is tudattam, hogy boldogan elvállalom a keresztszülői feladatot – bólintott Heather hasát cirógatva. – Viszont azt is ecseteltem neki, hogy Salmót kifejezetten boldoggá tenné, ha ő lehetne a kis jövevényetek keresztapja.
- Gondoltunk rá. Igaz, szerelmem?
- Igen. És azt hiszem, ha majd találkozom vele, megemlítem neki a hírt és felkérem a keresztszülői szerepre.
- Helyesen teszed – helyeselte Heather. – Most viszont amondó vagyok, hogy megyek, és kettesben hagylak benneteket, hogy zavartalanul örülhessetek a nagy örömhírnek.
- Rendben – engedte útjára a várandós lányt a boldog pár, - vigyázz magadra!
- Ti is! – köszönt el Heather. – Sziasztok!
- Szia! – köszöntek el a szerelmesek.
*
Salmo a mai nap folyamán késő délutánig dolgozott új munkahelyén. Eleinte nehezen szokta meg, hogy régi szakmájában dolgozik, de a munkakezdést követő napokban egyre jobban beletanult, s olyannyira jól teljesítette a rá bízott feladatokat, hogy főnöke két héttel munkába lépése után előléptette gyártási csoportvezetővé. Ez azonban azzal járt, hogy a szárnyai alatt tevékenykedő munkásoknak azon kívül, hogy minden nap ellenőrizte munkájukat, egyesével ki kellett osztania a havi munkabeosztást, bérek elszámolásához és nyilvántartásához kiállította a szükséges dokumentumokat, illetve, ha egy-egy gyártósori gép meghibásodott, ellenőriznie kellett, mielőtt a karbantartók kimentek megjavítani. A munka a nap végére úgy összegyűlt számára, hogy alig látott ki a feladatok alól, de számára ez az új munka fele annyira sem tűnt fárasztónak, nehéznek, mint egykor a papi hivatással járó feladatkörei voltak. Sőt, inkább élvezte megoldani őket.
Ma azonban a munkájával járó összes dokumentációval este fél hatra lett kész. Rendet rakott az asztalán, majd slusszkulcsait és telefonját a kezébe véve elhagyta irodáját. Amíg autója felé sétált, eltöprengett azon, hogy mennyire várja már a hó végén és augusztus elején tartandó nagyszabású esküvőjét, melynek előkészületeit a napokban kezdték meg Vácott és Kókán. Tervei szerint régi szolgálati helyén kívánta megtartani a lakodalmat, és eszerint állította össze a vendéglistát is pár héttel ezelőtt. Habár ebből az esküvői hajtásból Elisabeth asszony is kivette a részét, és kérlelte fiát, hogy inkább foglaljanak le egy éttermet a fogadás helyszínéül, a férfi nem akart kötélnek állni. Ő inkább ragaszkodott ahhoz, hogy a dányi parókián legyen megtartva az összejövetel. Heather azonban a témában sarkára állt és kijelentette, hogy jobb, ha az anyósjelöltre hallgatnak, így elhessegette ezt a gondolatot. Így történt az meg, hogy végül Elisabeth asszony és Heather Vác egyik puccos éttermét foglalta le Salmo kérésére, melyet a leendő Kozuk-asszony kérése szerint rendelt el feldíszíteni. Lionel, habár úton volt első örököse, kitartott az ígérete mellett, és az utolsó esketési ceremóniára igyekezett felkészülni, emiatt a kötelessége Kókára szólította, ahol nekilátott előkészülni a nagy alkalomra.
Amíg Salmo gondolatai a közelgő nagy nap körül jártak, lassan hazaért a menyasszonyával közös szerelmi fészkébe, ahol már várta a várandós lány. Amikor belépett az előszobába, izgatott beszélgetés ütötte meg fülét a nappali felől, így hát kabátját a fogasra kanyarítva, cipőjét pedig papucsára cserélve besétált a helyiségbe, ahol a csevegő hangok tulajdonosaiként Adele-t és Heathert fedezte fel. Utóbbi a derekát támasztva lassan felállt a kanapéról, aztán odament üdvözölni kedvesét. Adele csak ezt követően követte leendő sógornőjének példáját, és köszöntötte bátyját végül.
- Milyen volt a mai napod a munkahelyen? – érdeklődte Heather vőlegényét ölelve.
- Egész jó, habár sok volt a munka a részlegemen – felelte Salmo. – Rengeteg volt a papírmunka, ráadásul a főnököm előléptetett, és most én vagyok a gyártásvezető és karbantartási ellenőr is. Elvileg jövő hónaptól már csak a karbantartásért leszek felelős, mivel a végzettségem miatt lát fantáziát e téren is bennem a főosztályvezető.
- Ez nagyszerű hír, bátyus – lelkendezett Adele.
- Bizony, az. De meséljetek: hogy telt a mai napotok?
- Bátyus, szeretnék neked valamit mondani – tért a tárgyra Adele, miközben lágyan megcirógatta gömbölyödő pocakját. Salmo meglepetten a lány hasára tekintett, majd döbbent hangon megkérdezte: - Csak nem?
- De, Salmo. Én is babát várok – cirógatta továbbra is Adele a hasát mosolyogva.
- Drága kishúgom, annyira örülök! Ez a legjobb hír, amit az eljegyzésed és Heather-öm áldott állapota után hallottam életemben! – ölelgette meg Salmo várandós húgát. A két testvér világ életében nagyon kötődött egymáshoz, szinte minden egyes titkaikat megosztották egymással. Eszerint Salmo tudott húga összes gyermekkori csínytevéséről, a Lionellel, évekkel ezelőtt több évig tartó románcáról, mely végül aztán mostanra újra a régi lett, sőt újdonságképp babaváró örömök és közelgő házasélet boldog pillanatai léptek színre náluk is.
- Ezen kívül szeretnék valamit kérdezni tőled – mondta Adele végül bátyja kezét fogva.
- Mondd csak, hugi!
- Szeretnélek megkérni arra, hogy légy a születendő gyermekem keresztapja!
- Jaj, hugi. Ezer örömmel – szorította magához Salmo várandós húgát ismét. – Tudod, apánk most annyira boldog lenne, ha még élne. Mindkét gyermeke boldog, házasodni készül, és szülővé fog válni hamarosan.
- Biztosra veszem, hogy veletek örül a mennyben – mondta Heather könnyeivel küszködve.
- Tudod Adele, borzasztóan megbántam, hogy annak idején, az apánk elvesztése után évekre megváltam ettől a csodálatos nőtől, itt – nyújtotta oda Salmo a kezét kedvesének. Heather derekát támasztva odasétált hozzá, majd gyengéden megfogta azt. – Ő a nehéz időszakban is mellettem volt, vigaszom volt, törődött a lelkemmel, és én hálátlan módon eldobtam őt, mint egy elhasznált rongyot.
- De annak oka volt, hogy ezt tetted – mondta Adele. – Te már akkor is szerelmes voltál belé, csak nem akartál tudomást venni az érzés meglétéről. Én tudtam már az elejétől fogva, mikor rád néztem a temetés után. Szavak nélkül megértettem, hogy mit érzel.
- Ezt most már engedjük el! – jegyezte meg Heather. – Most ideje a mának élnünk, és annak, hogy mindketten anyai örömök elé nézünk, és mellettünk van két olyan csodálatos férfi, mint a bátyád és Lionel.
- Igazad van – mosolygott Adele elismerően. Erre Salmo elengedte kedvese kezét, majd megölelte mindkét, a számára igen fontos nőt, akik közül imádott húga is beállt az anyai örömök elé néző nők boldog sorába.